Riport

Ekkor a legszebb a Jeli Arborétum: rododendronok és magnóliák kápráztatják el a látogatókat

Hazánk és Európa legszebb botanikus kertje tavasszal színes virágtengerbe borul. Ha nem szeretnél lemaradni a különleges élményről, ne késlekedj, május végéig csodálhatod meg a gyönyörű rododendron- és magnóliamezőt. 
Magnólia

A Vas vármegyei Kám község mellett bújik meg a Jeli Arborétum, hivatalos nevén a Jeli Varázskert. Hazánk és Európa egyik legkülönlegesebb botanikus kertje, ahol tavasszal egy másik világba csöppenhetünk. 

Mikor a legszebb a Jeli Arborétum? 

Rododedron
Színpompás rododendronbokor, gyönyörű virágokkal (Forrás: Getty Images)

A Jeli Arborétum legszebb arcát májusban mutatja, amikor virágba borul a rododendronmező. Ez a díszcserje – más néven havasszépe – a hazánkra nem jellemző nedves, hűvös mikroklímát kedveli. Ezért is különleges, hogy a Jeli Varázskertben 300 különböző fajta, és közel hétezer bokor rododendron virágzik egyszerre, fehér, rózsaszín, lila, sárga és tűzvörös színbe borítva az arborétumot.

Az elképesztően szép virágtengerhez a megújított, térkövekkel burkolt, akadálymentes tanösvényen táblák vezetik el a látogatókat, amely a vakok és gyengén látók számára is élvezetessé teszik az illatos mezőn a sétát.

A tavasz másik különlegessége a magnóliagyűjtemény. Az arborétumot a magnóliák 67 különböző fajtája díszíti, sárga, fehér, rózsaszín, vörös, és ritka feketés színekben. A színkavalkádot a 150 fajtából álló nárciszgyűjtemény 15 ezer példánya teszi teljessé, amely együtt virágzik a magnóliákkal.

Mindig újabb csodák a Jeli Arborétumban

Magnólia
Magnólia
Magnólia
Rododedron
Rododedron
6 fotó

A Varázskertben tett séták során minden évszakban más arcát láthatjuk a természetnek.

Tíz erdőrészleten végigsétálva megismerhetjük Spanyolország, a Balkán, a Kaukázus, Kis-Ázsia, a Himalája, Japán, a Sziklás-hegység (amelyet Óriások-erdejének is neveznek), a Mississippi és az Appalache-hegység jellegzetes növényeit, találkozhatunk mamutfenyőkkel, japán juharokkal, ritka tűlevelűekkel és számtalan egzotikus fával.

És az érdekességeknek itt még nincs vége, akár kisgyermekes családok, idősebb látogatók vagy kutyás túrázók is kényelmesen bejárhatják a lombkoronasétányt, a vadregényes Hét-forrás környékét, a Kaponyás-patak által felduzzasztott tó környékét, egész napos programot nyújtva a látogatóknak.

Újdonság a Lilaakác Pihenőpont 

Az Arborétum már több mint száz hektárosra nőtt, és a látnivalók sora évről évre bővül. Idén a legújabb attrakció a japán tájövezetben kialakított Lilaakác Pihenőpont, ahol a japán lilaakác különleges, lila, rózsaszín és fehér füzérvirággal körbefont, 13 méter hosszú, 4 méter széles, és csaknem 4 méter magas, fából készült pergola alatt csodálhatják meg a látogatók a japán tavat és erdőt. 

A varázskert területén több padon is megpihenhetünk és összesen 45 információs tábla segítségével ismerhetjük meg a parkban található növényritkaságokat. 

Az örökké zöldellő kert

A Jeli Arborétum alapítója, a 156 éve született gróf Ambrózy-Migazzi István. A botanikához szenvedélyesen vonzódó gróf az 1920-as években határozta el, hogy létrehoz egy olyan gyűjteményt, amely a különféle éghajlatok növényeinek ad otthont. A gróf halála és a második világháború után a kertet hosszú ideig elhanyagolták, és 1953-ban kezdték újra gondozni, és hivatalosan is védetté nyilvánították.

Az 1960-as években kezdődött a kert rekonstrukciója, amelynek köszönhetően ma már több mint 3000 különféle növényfajnak (több mint 50 fenyőfaj, 39 különféle nyír, valamint több mint 100 hagymás, gumós és rizómás lágyszárú növény) ad otthont a közel 130 hektáron elterülő arborétum.

Mikor látogatható? 

A Varázskert májusban hétköznap 8 és 17 óra között, hétvégén pedig 8 és 18 óra között várja a látogatókat. A nyári nyitva tartásról, és a belépőjegy árakról itt tájékozódhatsz.

Ez is érdekelhet

Ez a gyönyörű virág taszítja le a trónról a petúniát: kevésbé kényes és többet virágzik
Egy sziget, ahol örökre eltörölnék az időt: a helyiek éjszaka kávéznak, hajnalban kertészkednek
Egyre több magyar dobja ki a függönyöket: ez a praktikusabb és szebb megoldás váltja az otthonokban

Ajánlott videó