Múlt héten láttam idén végre először, hogy a Lidl polcaira is megérkezett a friss rebarbara, amiből rögtön vettem is egy csomaggal. Ugyan nyersen olyan savanyú, mint a citrom, kicsit drága is, de nekem mégis valami olyasmi, ami a gyerekkoromat idézi, ezért minden tavasszal ott van a helye az asztalon. Ugyan botanikailag zöldség, mégis a legtöbben édességek készítésére használják, így én is.
Rebarbarás crumble: a régi kert íze
A rebarbarás morzsasüti, ez a szerény, mégis ellenállhatatlan desszert már a nagymamáink idejében is ott volt a tavaszi konyhában. Amikor megjelentek az első harsogó zöld, rózsás szárak a kertben, szinte magától értetődött, hogy ebből sütemény készül. Méghozzá gyorsan, június után ugyanis már alig fogyasztható ez a növény. Nem kellett hozzá több egy marék alapanyagnál és egy kis türelemnél, amíg a sütő elvégzi a dolgát.
Ez az a fajta sütemény, amit nem kell túldíszíteni, sem különösebben sok dolgot méricskélni hozzá. Egyszerűen csak jó.
Tudtad, hogy rebarbarából még csípős csatnit is főzhetsz?
A rebarbara titka: savanykásból szenvedély

A rebarbara (Rheum rhabarbarum) elsőre nem az a hozzávaló, amibe az ember azonnal beleszeret. Nyersen kcisit savanykás, sőt, nem is kcisit. De amint cukorral és vajjal találkozik, szinte átalakul: az íze kiegyensúlyozott, friss és egészen addiktív lesz.
És pont ez a kettősség adja a crumble varázsát:
- alul a szaftos, enyhén pikáns gyümölcsréteg,
- felül a ropogós, aranyszínű morzsa.
- Semmi flanc, csak tiszta íz.
Egyszerű sütemény, ami mindig sikerül
A crumble egyik legnagyobb ajándéka, hogy nem tudod elrontani. Nincs dagasztás, nincs nyújtás, nincs idegeskedés. Csak összekevered, rétegezed, betolod a sütőbe, és közben már készülődik az az otthonos, békés hangulat, amitől egy desszert igazán több lesz, mint édesség.
Ha vendéget vársz, ez a mentőöv:
- előkészíted,
- sütőbe teszed,
- és már kínálhatod is langyosan, egy gombóc vaníliás fagylalttal vagy egy kanál cukros tejföllel.
Még több receptet és konyhai praktikát olvasnál?
Nagymama rebarbarás crumble-je: a recept
Hozzávalók
- 50 dkg rebarbara
- 10–12 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 evőkanál citromlé
- 15 dkg finomliszt
- 10 dkg vaj
- 8 dkg cukor
- egy csipet só
TIPP
A rebarbara mennyiségének felét cserélheted almára vagy eperre is, de én azt javaslom, először próbáld ki a hagyományos változatot. Nem fogsz csalódni, ezt megígérem.
Elkészítés
- A rebarbarát alaposan megmosod, a keményebb héját lehúzod, majd kisebb darabokra vágod. Egy tálba teszed, megszórod cukorral, hozzáadod a vaníliás cukrot és a citromlevet. Finoman összeforgatod, és hagyod pár percig állni, hogy levet engedjen.
- Közben jöhet a morzsa: a liszthez hozzáadod a cukrot, a sót, majd a hideg, felkockázott vajat. Ujjaiddal gyors mozdulatokkal összemorzsolod – nem kell egyneműnek lennie, pont a rusztikusság a lényege.
- A rebarbarát egy kivajazott sütőtálba teszed, rászóród a morzsát, majd 180 fokra előmelegített sütőben 30–35 perc alatt aranybarnára sütöd.
- Amikor az illata már az egész lakást betölti, tudod, hogy készen van.
Kis trükkök, amiktől még jobb lesz a rebarbarás morzsapite

Ha szeretnéd lágyítani a rebarbara savanykásságát, keverj hozzá pár szem epret vagy egy kis kockázott almát. Ettől a sütemény nemcsak édesebb lesz, hanem színben és illatban is gazdagabb.
A morzsába tehetsz egy marék zabpelyhet vagy aprított mandulát is – ettől ropogósabb, izgalmasabb textúrát kap.
És még valami, amit nem szabad elfelejteni: ugyan előző nap is elkészítheted, ha vendégeket vársz, ezt a süteményt nem hidegen kell enni.
Langyosan az igazi, amikor a gyümölcs még szaftos, a teteje pedig finoman roppan.
Illat, ami visszahozza a tavaszt
A rebarbarás crumble nem új recept, csak maximum a neve miatt. Nálunk otthon morzsapitáének hívtuk ugyanezt. Nem trendi, nem látványos, de talán éppen ezért olyan fontos nekem is minden évben megsütni. Megőriz valamit abból az időből, amikor a kert diktált, nem a receptek, és amikor egy süteményhez nem kellett több, mint ami éppen kéznél volt.
Elég egy falat, és már érzed is: vannak receptek, amelyeket egyszerűen nem szabad hagyni eltűnni.


