Bonyhádi gyerekként megszokta a természet közelségét, ezért Budapesten sem tudta elképzelni az életét saját kert nélkül.
„A kertem a nyugalom szigete. Szükségem is van rá, mert amikor huszonnégy éve összeszedtem minden erőmet, és eldöntöttem, hogy Budapesten maradok, nagyon nehéz volt megszokni a tömeget, a nyüzsgést és a forgalmat. Pont ott tartottam, hogy ha nem tudok kimenni mezítláb a lakásomból a saját kis füvemre, akkor hazamegyek.
Nagyon szerencsésen alakult, hogy bár nem túl nagy a lakás, a kerttel együtt mégis hatalmasnak érződik. Egész nyáron nyitva van a teraszajtó, a konyhaajtó, és van egy gyönyörű, zöld, virágzó, állandóan változó nappalim.”
A kertjével együtt változott
Évi számára a gyönyörű virágoskertje nemcsak kellemes pihenőhely, hanem egyfajta tükör is, amely nap mint nap emlékezteti arra is, hogy a természethez hasonlóan ő is folyamatosan változik.
„Milyen érdekes lenne, ha egymás mellé tehetnénk az elmúlt huszonnégy év képeit: akkor látnánk igazán, hányféle arca volt ennek a kertnek.
Volt idő, amikor még szánkózni is lehetett rajta, mert eredetileg ez egy meredek lejtős terület volt.
Közben pedig ott állt a gyönyörű öreg tölgyfám, amit mindenképpen meg akartam őrizni. A kertészekkel sokat beszélgettünk arról, hogyan lehet úgy feltölteni a területet, hogy közel vízszintes legyen, lehessen rajta nyáron sátrazni, de közben a fa se sérüljön. Néha még most is megsimogatom a törzsét, hogy milyen szépen kibírta ezt az egészet” – meséli a műsorvezető, aki szerint a kert minden korszakában hűen tükrözte azt az életszakaszt is, amelyben éppen járt.
„Később nagy, összefüggő gyep lett, körben bokrokkal, ahol a kutyák fantasztikusakat szaladgáltak, Hugó például itt tanult meg frizbizni. Az igazi hancúrozós, örökmozgó időszak volt. Aztán szépen, lassan elkezdett átalakulni a kert.
Fokozatosan virágosabb, nyugodtabb lett, a tölgyfa alatt kis kávézós sarokkal.
A teraszon álló asztal tulajdonképpen a nappali meghosszabbítása lett, ahol lehet olvasni, dolgozni, tanulni vagy közösen étkezni. Az egész kert óriási nappalivá alakult át, szemlélődős, nyugodt, ugyanakkor színkavalkádos virágos térré. Talán ez jelzi a legjobban, hogy nemcsak a kert változott meg az évek során, hanem vele együtt én is.”
A lélek tükre
https://www.youtube.com/watch?v=bxOt_L3-ews
A műsorvezető szerint a kertnek terápiás ereje van, ezt néhány évvel ezelőtt saját maga is megtapasztalta, amikor megsérült a lába.
„Nem tudtam dolgozni, hónapokig kimenni sem, ráadásul a kutyám öregedésével új, addig ismeretlen gondok szorongattak. A gyógyulásomban azon a nyáron a növényeim és a kert látványa segített. Ahogy a természet örök mozgásban volt, úgy nem éreztem azt, hogy teljesen remetévé váltam.
Érdekes, ahogyan a növényekkel szimbiózisban élünk, csak sokszor a saját magunknak diktált tempó miatt észre sem vesszük, mi történik körülöttünk.
A kert nemcsak zöldséget, gyümölcsöt termelő, a családot ellátó terület lehet, hanem sokkal inkább a barátságoké, a családé, és a saját lelkünk nyugalmát is meg tudjuk találni a zöldben – mondja Évi, aki szerint a kert egyik legfontosabb tanítása a türelem.
– Ha elültetsz egy magot, nem tudod sürgetni, hogy mikor nőjön ki. Tápoldatozhatod, mindent megadhatsz neki, de a természet ritmusát nem tudod megváltoztatni. Arra késztet, hogy lassítsunk, várjuk ki a fejlődést, és örüljünk minden apró változásnak.
Ha van türelmünk megfigyelni, hogyan változik a kert, az fantasztikus külső-belső utazás.
Látni, ahogy a virágok kinyílnak, elhervadnak, majd valami új veszi át a helyüket. Közben pedig mi magunk is járjuk a belső utunkat. A fák pedig, ha beszélni tudnának, ki tudja, hány generáció történetét mesélnék el. Vajon ez a tölgyfa, ami alatt most ülök, miközben beszélgetünk, hány embernek jelentett már valamit az élete során?”
Családi emlékek
Szebbnél szebb virágaihoz személyes emlékek is kötődnek.
„Vannak nagyon régi hortenziáim. Árnyékliliomok, amelyek hűségesen virágoznak, és nagyon várom már, hogy kinyíljon a szerelemvirág is a hatalmas labdáival. A virágoskertemben családi emlékek is gyökeret eresztettek:
van itt a bonyhádi mamám bokrából, a hidasi nagymamám téglájából, a szomszéd néni orgonájából és anyukám muskátlijából is.
Ezek mind nagyon sokat jelentenek nekem. Egyszerre emlékeztetnek az életünk mulandóságára, és közben arra is, hogy mennyire gyönyörű és erős tud lenni az élővilág. Sokszor azt gondoljuk, hogy egy növény gyenge, nem lesz belőle semmi, aztán egyszer csak újra kihajt. Apu mindig azt mondta: ha figyelsz rá, locsolod, gondoskodsz róla, és elég napfényt kap, akkor igenis képes új életre kelni.”
Évi ma már szinte együtt ébred a kertjével.
„Az elmúlt években az életritmusom is sokat változott. Bevált nálam az, hogy ne rögtön vízzel vagy kávéval kezdjem a napot. Inkább hagyok magamnak tizenöt percet, figyelem a kertet, és engedem, hogy átjárjon, átöleljen a felkelő nap fénye. Ez meglepően frissítő és energetizáló.”
Rókája is van
Évi kertje nemcsak növényeknek ad otthont, hanem időről időre különleges vendégek is érkeznek hozzá.
„Volt már mókusom a kertben, sünim és idegen macskák is, akik újra meg újra beköszönnek hozzám. A kedvencem a róka, aki gyakorta meglátogat: csak ott áll a teraszajtónál, benéz és elidőzik egy kicsit. A végén még megszelídítjük egymást. Nagyon örülök neki, hogy ilyen kisállatok is otthon érzik magukat nálam.”
Fotó: Olajos Piroska
