Sértettségében utolsó éveit lakása foglyaként élte Kálmán György: „Nem vágyódom halhatatlanságra”

Kálmán György 1925-ben született Budapesten. Édesapjának körkötőgép-üzeme volt, így borítékolható volt, hogy rá is kétkezi munka vár.

„Szegény, középpolgári család voltunk. Első elemitől az Ipar utcai polgári negyedik osztályig nagyon rossz tanuló voltam. A polgári után beálltam kesztyűs-inasnak, négy évig dolgoztam inasként egy műhelyben, bőrkikészítés, bőrfeldolgozást tanultunk. A pénzt hazaadtam. Mire 1943-ban segédként felszabadultam, mér nem volt kesztyűbőr, így cipőfelsőrész-készítő lettem. Aztán elfogyott a felsőbőr is. Asztalossággal próbálkoztam, később nyakkendőkészítéssel….” – olvasható az ujságmuzeum.hu-n. 

„Gonosz, felelőtlen, buta kamaszgyerek voltam” 

Mire igazi mesteremberré válhatott volna, besorozták, és elvitték Szerbiába. Erős volt és szívós, túlélte a háborút, nem csak ép testben, de ép lélekben is. A háború alatt pedig eszébe sem jutott, hogy meg is halhat.

„Bírtam a napi 8-16 óra csákányozást. Rám is szóltak: ne siess, mert holnap meghalsz! A kidöntött óriásfák tövénél a Színházi Élet mellékletét olvastam, amit magammal vittem…” 

A harcok után 1945 februárjában tért vissza Budapestre. Addigra az édesanyját már elvitték, többé nem is találkoztak.

„Hülye, gonosz, felelőtlen, buta kamaszgyerek voltam. Halálát, hiányát csak később, felnőtt fejjel fogtam fel. A háború után fél év alatt váltam felnőtté…”

„Nem születtem színésznek”

A világéletében rossz tanuló anyagilag és szellemileg is mélyről indult, de az irodalom szeretete tanulásra ösztönözte. A Nemzeti Színházban megismerkedett Makay Margittal, aki a Pozsonyi úti lakásában magán-színitanodát működtetett. A művésznő ingyenesen vállalta Kálmán oktatását, és ő beszélte rá, hogy jelentkezzen a színművészetire is.

„Nem születtem színésznek, nem akartam színész lenni, de azzá formálódtam.

Megértettem, hogy a színészetem eszköz arra, hogy valakit, vagy valamit nálam jóval többet szolgáljak, s ettől a felismeréstő kezdve eszerint éltem. Célom lett legalább egy gondolatot vigyen haza az, aki lent ül, vagyis a közönség. Beleszólni a világ dolgaiba így, valóságos gyönyörűség…” 

1950-ben lediplomázott, majd Pécsre szerződött, de három év múlva már azokon a deszkákon lépett fel, amelyre mindig is vágyott: a Nemzeti Színház színpadán. 27 éven át tagja volt a társulatnak, olyan színészóriások mellett, mint Bajor Gizi, Makláry Zoltán, Balázs Samu, Bihari József, és Tímár József.

A Tojás bemutatóján fél óráig tapsolták

Az első nagy sikert 1957-ben a Tojás című darabban aratta. A jegyeket elkapkodta a közönség, a bemutatón pedig a nézők még fél óra elteltével is tapsoltak. A kritika azt írta róla, hogy teljes átéléssel, szenvedéllyel játszott:

„Feltűnt szikár játékstílusával, mély lélektani előadásmódjával. Hiteles volt, és precíz. Akár negatív szerepet alakított, mint a Sellő a pecsétgyűrűben, akár szeretnivaló hőst…” 

A színész szerepelt Németh László színművében, a Lear királyban, Arthur Miller Salemi boszorkányokban, Az ügynök halála című darabban, és ő vitte színre Lucifert Az ember tragédiájában. A rádióban hangjátékokban szerepelt, óriási sikert aratott Szilágyi György Hanyas vagy? 28-as? című monológja. Szinkronizált is, az ő hangján szólalt meg Humphrey Bogart a Casablanca című filmben. 

Megsértődött, visszavonult 

1978-ban változott a színház vezetősége, akik hozzák magukkal a saját embereiket. A társulatból volt, aki betagozódik az új csapatba, volt aki más színházhoz szerződött –írta a ma7.hu. Kálmán György pedig sértődötten visszavonult és otthagyta a Nemzeti Színházat.

A Magyar Filmgyárhoz került, de itt alig foglalkoztatták, pedig korábban olyan filmben szerepelt előtte, mint a Hannibál tanár úr, az Édes Anna, az Esős vasárnap, a Sellő a pecsétgyűrűn, A kőszívű ember fiai, és a Kártyavár című bűnügyi film Ruttkai Éva, Törőcsik Mari és Latinovits Zoltán oldalán.

1981-ben a Radnóti Színpad deszkáin még találkozhatott vele a közönség, pár szerep erejéig visszatért a Nemzetibe, és a Várszínházba is, ahol a Garas Dezső rendezte Szemfényvesztők című darabban játszott együtt Lukács Margittal és Kállai Ferenccel.

1986-ban Garas a Csárdáskirálynő bemutatójára is elcsalta, amelyben Törőcsik Mari, Bessenyei Ferenc, Haumann Péter, Kállai Bori, Hirtling István és Pápai Erika oldalán játszott.

A színházon kívül nem érdekelte más

Kálmán Györgyöt a színházon kívül semmi más nem érdekelte, havonta gyakran huszonnyolc előadása is volt, írta meg a kultura.hu. Azt vallotta:

„Ez a pálya alkalmas arra, hogy valaki legendává váljék, a végelszámolásnál azonban semmi más nem számít, csak a színpad” 

A barátait és a szerelmeit is a színházi életből választotta, Mély barátság fűzte Sinkovits Imréhez, aki szerint Kálmán György világnézete, életcélja volt a színház. Kapcsolata volt az akkor éppen pályakezdő, nála 22 évvel Gór-Nagy Máriával, de ahogy a színésznő nyilatkozott, a nagy szerelemnek a korkülönbség vetett véget, valamint Kálmán búskomorságra hajlamos természete. A halála előtti években feleségül vette kolléganőjét, Káldi Nórát, akinek méltatlanul rövid élet jutott.

Utoljára Molnár Ferenc Úri divatjában lépett fel, a Radnóti Színház deszkáin, de az utolsó éveiben már csak árnyéka volt önmagának.

„Én nem szeretnék nekrológ lenni, nem vágyódom halhatatlanságra, sem arra, hogy legendát fonjanak körém” – nyilatkozta egyik utolsó interjújában. A színész bezárkózott a lakásába, és 1989-ben, 63 évesen távozott az élők sorából.