Címlapsztori

Falusi Mariann: „Megtudtam, hogy Attila postás lesz Vietnamban”

Hét éve már, hogy Falusi Mariann és Árpa Attila a Nagy Duett színpadán lelkileg közel került egymáshoz. A páros a műsor után is barátságban maradt.
ajándékot kapott árpa attila falusi mariann holczhaffer csaba nagy duett postás lesz vietnám

Attila érkezik előbb, Mariann néhány perccel később. Amikor meglátják egymást, Attila azonnal átöleli Mariannt, pont úgy, ahogyan az igazán jó barátok teszik. „Jaj, de szép vagy!”– dicséri az énekesnő Attilát, aki ettől egy kicsit zavarba jön. Lám-lám, még egy ilyen karizmatikus férfit is sikerül zavarba hozni egy apró bókkal. „Imádom Attila erős férfienergiáját, no, és az illatát!” – árulja el Falusi Mariann, aki ajándékot is hozott barátja kislányának. „Nagyon megkedveltem Amirát. Rendkívül kedves és ragaszkodó kislány. Tudom, hogy decemberben együtt nézték meg az Álomutazó című mesemusicalt és nagyon tetszett nekik, ezért gondoltam, hogy Amira örülne egy, a műsorral kapcsolatos emléktárgynak, egy bárányos kulcstartónak.”„Mariann figyelmes, és sokszor gondol ránk. Egyszer én is kaptam tőle egy, hát hogy is mondjam, meghökkentő ajándékot…” – meséli nevetve Attila. „Na, jó, az úgy volt, hogy Pápua Új-Guineán nyaraltam, és amikor megpillantottam az ottani nagyon férfias, de majdnem meztelen bennszülött férfiakon a péniszvédő tokot, rögtön eszembe jutott, hogy ez Attilának is jól állna! Hoztam neki egyet, amit nagy boldogan el is fogadott” – mondja Mariann. „Felpróbáltam, és kicsi volt! – veszi át a szót Attila. – Szóval betettem a lakásomban található terráriumba, a sikló és a leguán mellé. A hüllők nagyon szerettek rajta lenni, de sajnos mindkét állat még a tél elején elszökött…Innen is üzenem, aki megtalálja, ne ijedjen meg, mert nem veszélyesek, inkább hozza vissza nekem.” Ezen a történeten mindketten jót derülnek, Mariann pedig megjegyzi, hogy ő bizony szereti a nem mindennapi, vagány férfiakat. „A duciságom miatt a férfiak többsége a gyámolító anyukát látja bennem, holott én inkább vonzódom a férfias, rosszfiúkhoz. Attila  rendkívül férfias energiával bíró férfi, mert mellette kivirulok, és megélhetem a nőiességemet. Azt vettem észre, hogy neki minden jól áll. Szerettem már akkor is, amikor bőrdzsekis, motoros srác volt, és most, hogy érettebb és őszes a halántéka, ez is jól áll neki.”

„Én ismerem az igazi énjét”

Attila azt mondja, régebben nem gondolta, hogy működhet barátság férfi és nő között, de Falusi Mariann-nál ez az elmélete megdőlt. „Imádom Mariannban, hogy mindig vidám és jókedvű – árulja el Attila. Sosem beszél ki másokat a hátuk mögött, ami a mi szakmánkban nagyon ritka. Ha neki valami baja van, nem kertel, egyenesen a szemedbe mondja. Ezt nagyon pozitív tulajdonságának tartom.” Attila mindig boldogan találkozik Mariann-nal, mivel csak kellemes emlékek fűzik az énekesnőhöz. „Amit mi ketten A Nagy Duett című műsor kapcsán megéltünk, az örökre emlékezetes marad. Jó kis kaland volt, azóta bármikor összefutunk, szívesen vagyunk egymás társaságában. Nem napi kapcsolat a miénk, de ez nem von le az értékéből. Szeretjük és tiszteljük egymást, csak ez számít. Lelkizni nem szoktunk, mert én nem az a fajta vagyok, aki másoknak kiönti a szívét, inkább magamban dolgozom fel a problémáimat…” – mondja Attila, aki egyébiránt nem szereti, ha macsónak nevezik. „Számomra a macsó olyan férfi, aki fehér trikóban, vastag aranylánccal a nyakában járkál, és veri a feleségét. Hát, én ettől nagyon messze vagyok!”  „Ezt én is megerősíthetem! – folytatja Mariann. – Szerintem a bulvár torz képet festett Attiláról, ő pedig hagyta, hogy a macsószereppel azonosítsák az emberek. Én ismerem az igazi énjét: nagyon udvarias, kedves, mosolyogni is tudó pasi! Azt pedig külön értékelem benne, ahogyan a kislányával bánik.”

„Imádom Attila kreativitását”

Bár Attila elvált, a gyerekére ugyanannyi időt fordít, mint korábban. A 11 éves Amira a mindene, a szíve csücske. Mint megtudjuk tőle, néhány napon belül Vietnamba utazik. Hátizsákos turistaként fedezi fel az ázsiai országot. „Két oka van a mostani utazásomnak. A kislányomnak megígértem, hogy amikor 16 éves lesz, elviszem egy motoros kalandtúrára, és most előtte bejárom azokat a helyszíneket, ahová majd akkor megyünk. A legérdekesebb városokat, a legszebb tájakat és a legjobb motoros útvonalakat akarom megmutatni neki, de előtte le kell tesztelnem, hogy valóban megfelelő helyszín lesz-e egy tinédzserlány számára. Az utazásom másik oka, hogy postás leszek Vietnamban!” – meséli Attila, a hallottakon pedig Mariann szeme kikerekedik. „Postás leszel, mégis hogyan?”– kérdezi érdeklődve, Attila pedig rögtön beavat minket a részletekbe. „Itthon vannak vietnami származású barátaim, és felajánlottam nekik, hogy a Vietnamban maradt családtagoknak elviszek kisebb-nagyobb ajándékokat, ha cserébe náluk, a házukban ebédelhetek. Szerintem ez a legjobb módja, hogy közelről megismerjem az ottani kultúrát, a helyi ételeket, hiszen olyan isten háta mögötti falvakba is eljutok, ahová turisták nemigen mennek” – ecseteli Attila. „Én is sokat utazom, de ez még nem jutott eszembe! Most, hogy megtudtam, postás leszel Vietnamban, nagyon megtetszett az ötlet. Na, én ezt a kreativitást is szeretem Attilában! Amikor régebben együtt dolgoztunk, mindig ezer ötlete volt, és ez inspirált. Nem tehetek róla, imádom, ha egy férfi használja az agyát!” – jelenti ki nevetve Mariann, majd gyorsan hozzáteszi. „Attila az előbb említette, hogy nem napi kapcsolat a miénk, de én úgy vagyok ezzel, hogy nem a találkozásaink mennyisége számít, hanem a minősége. Egy életre megkedveltük egymást, és nem véletlen, hogy mi most újra találkoztunk! Egymásnak nagyon sok energiát adunk, ami mindkettőnket feltölt jó időre.”

Már nem énekelnek együtt

A Nagy Duett után szó volt arról, hogy közös lemezt készítenek, de ez nem valósult meg. „A műsort követően néhányszor felléptünk együtt, talán egyszer még egy börtönben is, de aztán ez a dolog abbamaradt. Rájöttünk, hogy mindketten inkább azt csináljuk, amiben külön-külön  jók vagyunk” — mondja Mariann. Árpa Attila egyre több amerikai filmben tűnik fel, és a Karinthy Színház Tortúra című krimijében is látható. Falusi Mariann a szakma legnagyobb neveivel, Presserrel, Sárik Péterrel, Horgas Eszterrel és a Klezmer Banddel koncertezik, miközben a Pa-dö-dő-vel is számos fellépése van.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete