Címlapsztori

Joe Fritz: „18 évet vártam Katára”

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra Jaksity Kata azzal, hogy nemrégiben életében először énekesnőként is színpadra lépett. Most boldogan mutatja be nekünk jó barátját, aki sok éve ösztönzi arra, hogy hangját a nagyvilág elé tárja.
atv fritzjazz együttes jaksity kata joe fritz szurovecz kitti világhírű klarinétos

Jaksity Katát és Joe Fritzet, a világhírű klarinétost egy tévéműsor hozta össze először
18 évvel ezelőtt. A zenészt úgy megfogta Kata eleganciája, kedvessége és szakmai felkészültsége, hogy elhatározta, szeretné majd felkérni egy-egy nagyobb koncertjére műsorvezetőnek. Ezért elhívta egy ebédre, hogy elmondja neki a terveit. Ám ott őt érte meglepetés, amikor Kata egy CD-t nyújtott át neki, amelyen jazzdalokat ad elő. Arra kérte Joe-t, hogy hallgassa meg, és mondja el a véleményét. Kata előéletéről tudni kell, hogy titokban már vagy húsz éve igazi profiktól tanul énekelni. „Miután elváltunk az étteremben, nem kellett sokáig izgulnom – emlékszik Kata. – Negyedórával később felhívott, hogy nagyon tetszik neki a hangom, és hatalmas veszteség lenne, ha nem kezdeném el komolyan venni ezt a dolgot, amint lehet. Felajánlotta, hogy részéről azonnal el is kezdhetünk közösen dolgozni a dalokon. Én azonban úgy éreztem, erre még nem készültem fel, nem éreztem magam elég jónak, így időt kértem, hogy még tovább képezhessem a hangomat.” Joe megértőnek bizonyult, ám ettől kezdve nem tudta elengedni a gondolatot, hogy Katával egyszer létrehoznak egy ütőképes formációt. „Megfogott a hangjából és az egész lényéből sugárzó elegancia, ami a jazz műfajában elengedhetetlen, és csak nagyon keveseknek adatik meg – mondja Joe. – Mégis, az élet akkoriban úgy keverte a történéseket, hogy hol én voltam külföldön, hol Kata volt épp kisgyermekes anyuka, hol én dolgoztam egy fontos projekten, hol őt kötötte le túlságosan a munkája. Nagyon szerettünk volna együtt alkotni, mégis úgy alakult, hogy csaknem két évtized telt el a nélkül, hogy a tettek mezejére léptünk volna.Az igazság az, hogy 18 évet vártam Katára, és nagyon boldog vagyok, hogy a zenekarban végre mellettem énekel.” Az ATV műsorvezetőjének énekesnőként egy jótékonysági koncerten volt az első fellépése, méghozzá közvetlenül a legendás Csík Zenekar előtt. „Annyira izgultam, hogy úgy éreztem, egy hang sem fog kijönni a torkomon, de Joe lelki támogatása megnyugtatott. Számtalanszor elmondta, hogy ez jó lesz, és igenis itt a helyem” – meséli hálásan Kata.

„Jó énekelni, elengedni a hétköznapi gondokat”

Katának a Fritzjazz együttessel egyre több fellépése van, ami végtelenül jót tesz a lelkének, hiszen rendkívül stresszes, megterhelő időszakot él. „Nemrég zárult le a válásom, miközben igyekszem a gyerekeimnek és magamnak egy állandó, új otthont teremteni, így nem csoda, hogy olykor úgy érzem, elegem van mindenből. Az új élet kezdésével járó terhek sok energiámat felemésztik, még akkor is, ha a gyerekeim jelenléte és szeretete nagyon sok erőt ad. Egy ilyen nehéz időszak közepette nagyon jó belépni a próbaterembe a fiúkhoz, és elengedni a hétköznapi gondokat, majd csak a zenére koncentrálni. Persze, ez nem mindig megy könnyen! Van, hogy negyedórát puffogok az aktuális bajomról, ők pedig igyekeznek megvigasztalni, hozzáteszik a témához a véleményüket, míg a beszélgetéstől végül ellazulok, és indulhat a munka. Az igazság az, hogy Joe társasága nagyon jót tesz nekem, mert árad belőle a bizonyosság, hogy énekesnőként is megállom a helyem. Bármikor percek alatt lelket önt belém!” Joe szerint Katának semmi oka az aggodalomra, félelmei csakis maximalista természetéből adódnak. „Nagyon sok közös tervet dédelgetünk – árulja el Joe. – Többek között szeretnénk egy egész estés műsort összeállítani Kata kedvenc sanzon- és jazzdalaiból.”

„Motivál a családom támogatása”

„Éveken át csak tanultam, és egyre halogattam, hogy énekesnőként színpadra lépjek – mondja Kata. – Mindez nem véletlen, nem is volt elég időm a gyakorlásra, és úgy érzem, mostanra értem meg rá. Korábban csak a családom hallott énekelni. A gyerekeimnek már akkor nagyon sokat daloltam, amikor még pocaklakók voltak. Ez nagyon jó hatással volt rájuk, mert mindhárman nagyon muzikálisak, Jázmin sokszor velem énekel. A bátyám gyerekkorunk óta gitározik, és nem egyszer készültünk a szeretteinknek karácsonyra hol egy közös lemezzel, hol egy meglepetésprodukcióval, amit a hozzánk közel állók mindig kitörő lelkesedéssel fogadtak. Gyuri régóta szerette volna, hogy én még komolyabban vegyem az éneklést, hogy ezt támogassa, két éve karácsonyra profi felszerelést: kottatartót, mikrofont és még jó néhány eszközt ajándékozott nekem. A családom támogatása még inkább motivál, hogy továbbhaladjak az utamon a zene felé. Ha annak idején nincs nálam az a bizonyos CD, amit a szüleimnek készítettem karácsonyi ajándék gyanánt, Joe soha nem tudja meghallgatni, hogyan énekelek, és nem leszünk barátok. Ebből is látszik, hogy az élet egészen apró történések összjátéka.”

Meglepte, hogy barátja megnősült

Kata és Joe kapcsolatában voltak olyan időszakok is, amikor ritkán tudtak csak beszélni, mert egyikük épp hosszabb ideig külföldön volt. A fiatalember időnként azért rákérdezett, megérett-e már a helyzet arra, hogy végre együtt dolgozzanak. „Egy ilyen alkalommal derült ki az is, hogy Joe megnősült. Meglepett, hogy ilyen hosszú ideig nem hallottunk egymásról, és közben ekkora változás történt — meséli Kata. — És azt sem tudtam elképzelni, hogyan tart fenn egy házasságot, aki egész évben zenészként járja a világot? Aztán kiderült, hogy a válasz egyszerű: a feleségével közös cégük van, így mindenhova együtt utaznak.”