Címlapsztori

„A fiam csak mostanra érett igazán férfivá”

Most már tudjuk, hogy Bereczki Zoltán kitől örökölte temperamentumát és kreativitását! Hatvannyolc éves édesanyjánál fiatalosabb nyugdíjast el sem lehet képzelni. Nóra heti kétszer kosárlabdázik és teniszezik, miközben fia ügyes-bajos dolgaiban is örömmel segít.
állatmenhely kampány bereczki zoltán család édesanya holczhaffer csaba lepkegyűjtő előadás színházi produkció vackor

Bereczki Zoli azt meséli, végre jól érzi magát a bőrében! „Korábban hajlamos voltam túlzottan mélyre repülni, és olykor melankóliába estem. Most már nem fordulhat elő, hogy a telefonomat lehalkítva, egy behúzott függönyű lakásban, egyedül töltöm a napjaimat. Korábban hosszabb-rövidebb időre eltűntem, és a szeretteim sem értették, miért nem vagyok számukra elérhető. Nem tudom, hogy minek a hatására, de – magam számára is meglepő módon – mostanában könnyen felülkerekedem a depresszív hangulatomon. Megtaláltam magamban azt a pici kapcsolót, ami ehhez kellett. Önmagam összerakása hosszabb időt vett igénybe, de sikerült! Érzem, hogy az életem új irányt vett. Valahová megérkeztem, ahol nagyon szeretek lenni” – meséli a színész-énekes. „Én annak tudom be a változást, hogy a fiam csak mostanra érett igazán férfivá! – veszi át a szót az édesanya, Nóra. – Nagyon örülök, hogy eljutottunk idáig.”

Folytatás a Meglepetés magazinban!