Címlapsztori

Rékasi Károly

Erőt sugárzó, férfias megjelenés és őszinte nyílt jellem. Rékasi Károlyt ilyennek ismertük meg, és szerencsére most sem csalódtunk benne. Bár a színész azt mondja, ő már nem ugyanaz az ember, aki a balesete előtt volt…
baleset bartha zsolt holczhaffer csaba jászberény pikali gerda rékasi gyerekei rékasi károly sors új otthon

Egy valóságos rémtörténet, ami Rékasi Károllyal történt az elmúlt három és fél évben. Károly története a vidéki szegénylegényé, aki 20 évesen Jászberényből utazott fel a fővárosba szerencsét próbálni. Rövid időn belül pedig minden összejött: csinos feleség, gyerekek, színházi sikerek és hihetetlen népszerűség. Bár a házassága tönkrement, a szakma és a közönség is díjakkal jutalmazta, és a magánélete is révbe ért Pikali Gerdával. Aztán egyszer csak beütött a totális összeomlás: motorbaleset, klinikai halál, kilenc műtét és maradandó egészségkárosodás. „Miért kaptam, mit vétettem? Tettem fel magamnak ezeket a kérdéseket, mert nem találtam az életemben ennyi büntetnivalót és hibát. Lehet, hogy az előző életemben olyan gonosz voltam, mint Nero császár? Mindent elvett tőlem a sors, ami fontos volt” – mondja Rékasi Károly, akinek a kálváriája még nem ért véget. Újabb operációk várnak rá, de ezek már kisebb beavatkozások, mint a korábbiak.

Folytatás a Meglepetés magazinban!