Bódi Margó: „Fellépések után én szedem ki Guszti zakózsebéből a hölgyek telefonszámát”

Épp csak kipattanok a ház előtt a kocsiból, amikor Margó megszólít: „Drágám, te jöttél a Meglepetéstől? Segítsél már bepakolni, amit a piacról hoztam!” – kéri, én pedig szót fogadok. Miközben odabenn teszünk-veszünk, megkérdezem, mi készül a marhából. Pörkölt lesz, mondja a ház asszonya. Jönnek a gyerekek, a menyek, az unokák ebédre, együtt töltik a délutánt, aztán éjjel vidéki lagzin lépnek fel. Így volt ez tegnap este is. A 60 éves Margón mégsem látok fáradtságot.

Megszavazták a rövidebb szoknyát

„Nincsen ebben semmi különös, így élek már évtizedek óta – mondja Margó. – Házi­asszony vagyok, a fellépések mellett mosok, főzök, takarítok, aztán újra kezdődik a verkli. Mit mondjak neked? Ezt szoktam meg, szeretem. Ugyan a stroke-om óta kicsit lassabban, de azért jól mennek a dolgok. No, de Guszti éjjel-nappal pörög. Majd ő mesél neked, amíg kikészítem az asztalra a süteményt.”

És Guszti mesél. Először arról, mennyire büszke a családjára és mindenre, ami nekik megadatott, mivel keményen megdolgoztak érte.

„Tizenévesen indultunk el Nagyecsedről, a gyerekek is oda születtek. Szó szerint a sárban cűgöltük ki őket reggelente a buszhoz, hogy óvodába indulhassanak. Aztán váltott műszakban dolgoztunk, alig láttuk ­egymást. Közben ott volt a zene, folyamatosan fejlődtünk, de amit most itt látsz, az Margónak és nekem harminc év munka. Tudjuk, hogy sokan irigyek az életünkre, a kommentekből sokszor fröcsög a gyűlölet, de én azt mondom, csinálják utánunk.” Guszti arra is büszke, hogy a feleségét imádják az emberek.

„Ő a leggondoskodóbb és legkedvesebb asszony a világon. Minden fellépésünk után meg akarják ölelni. Ez még belefér, máskülönben betartjuk a hagyományokat. Az én feleségemet csak ne tapogassák!” – hívja fel a figyelmet Guszti, miközben Margó megjelenik a sütis tálcával. „Így van! – helyesel. – Pél­dául évtizedeken át csak bokáig érő szoknyát hordhattam. Aztán összeült a családi kupaktanács és megszavazták, hogy haladni kell a korral, mostantól a ruhának csak a térdkalácsot kell takarnia. A rövidebb szoknyában sokáig azt sem tudtam, hogy üljek le, furcsán éreztem magam, de mára megszoktam.”

Mit rejtenek a zakózsebek?

A Bódi házaspár 47 éve jóban-rosszban együtt van, a másik olyan számukra, mintha a testrészükké vált volna. Közös fellépéseik és a családi élet miatt szinte az egész napot együtt töltik, kivéve, ha Guszti elmegy a barátaival kártyázni. Az ­férfiprogram, oda az asszonyoknak tilos a bemenet! Margó a menyeivel és a barátnőivel szokott összejárni, beszélgetni.

„Féltékenységnek nálunk helye nincs, megbízunk egymásban – állítja Margó. – Előfordul, hogy a fellépések után – itthon, mosás előtt – én szedem ki Guszti zakózsebéből azoknak a hölgyeknek a telefonszámát, akik szeretnének találkozni vele. Nagy egyetértésben minden cetli megy a kukába. Engem is próbáltak az évek alatt megkörnyékezni férfiak, de nekem van egy olyan tekintetem, ami jelzi, itt bizony hiába ügyeskednek. Gusztival sosem nyomoznánk egymás után. Még csak nem is ismerősöm a Facebookon!” – nevet Margó, mire a férje kifejti, mi a gondja a közösségi oldalakkal:

„Bármikor bárki bejöhet rajtuk! – összegezi. – Azelőtt hol volt olyan, hogy mondjuk, belépett egy idegen vasárnap este a nappaliba csak úgy, és azzal dumálunk? A chatről beszélek. A szabadidőben nem másokkal kellene foglalkozni, hanem a szeretteinkkel, akik körülöttünk vannak. Ezek a közösségi oldalak állandó kísértést jelentenek: a nőknek írogatnak idegen férfiak, a férfiaknak idegen nők, és hova vezet ez? Nagyon sokszor váláshoz. Bezzeg annak idején Szabolcsban az utolsó utcában nem volt ilyen. Mi a Margómmal összekapaszkodtunk, és azóta annyi mindenen mentünk keresztül, annyi mindent elértünk közösen, hogy a szövetségünket senki fel nem bontja. Értetlenül és szomorúan ­figyeljük, hogy sokan ma már úgy cserélgetik a társukat, mint a zoknit.”

Batyubál lesz a mi utcánkban

A házaspár már készül az ünnepekre. Náluk rendhagyó a karácsony, gyakran megesik, hogy a Jézuska nem december 24-én, hanem korábban érkezik.

„A gyerekek szerint túlhajtjuk magunkat. Néhány éve rábeszéltek bennünket, télen vegyünk vissza a tempóból és pihenjünk néhány hónapot a nyárban. Thaiföldre szoktunk menni, ahol most egyébként is olcsóbb lenni, mint itthon fizetni a fűtését a házunknak. Előfordul, hogy már karácsony előtt elutazunk, de a családi bulit megtartjuk. Olyankor bográcskaját főzök az udvaron, a menyeim pedig otthonról hozzák a finomabbnál finomabb ételeket, roskadásig tele az asztal. Együtt énekelünk, zenélünk, táncolunk, ameddig csak bírjuk. Utána rosszul is esik felszállni a repülőre, mert rögtön nagyon hiányoznak” – meséli Margó, aki két hét után általában haza akar jönni.

„Legutóbb is így volt. Akkor Csabi fiunk küldött nekünk egy videót a jegesre fagyott udvarukról és a kocsijáról, amiről jégcsapok lógtak. Így győzött meg, hogy maradjunk még, és élvezzük a napfényt. Jó érzés, hogy a gyerekeink szeretnek minket és vigyáznak ránk. Az unokák is ölelnek, csókolnak, Papkókának szólítanak. Hozzám kényeztetésért és mókáért, Margóhoz törődésért és kajáért mennek. Bármikor itt vannak, feltöltenek bennünket. Értük dolgozunk, hogy mire felnőnek, nekik is maradjon a hagyatékból, soha ne kelljen a mi utunkat végigszenvedniük” – árulja el Guszti.

Kiemelt kép: Schumy Csaba