Címlapsztori Sztárok

Janicsák István: „Rocksztár voltam, nem celeb” – Öt csodás asszony maradt vele az asszonykórusból

A Z’zi Labor énekese 69 éves elmúlt, de most is energikus, aktív, nem törődik a korával. Férfias alkata, rekedtes, egyéni hangja és arcszőrzete kissé félelmetessé teszi, de valójában egy érzékeny művészlélek, aki költőnek készült, és csodálatos kortárs verseket ír.

A80-as évek róla szóltak, illetve az általa létrehozott Z’zi Labor együttesről. A Veresegyházi Asszonykórussal egy csapásra berobbantak a köztudatba. A Queen budapesti koncertje előtt is felléptek, kis híján világsztárok lettek. „Az angol BBC tévécsatornán vagy százszor leadtak minket. Forradalmi dolgot csináltunk a popzenében. Érdekesnek számítottunk a vasfüggöny mögül 1986-ban” – mondja az énekes, aki szerint a lemezgyárban dolgozó akkori vezetők irigysége miatt nem sikerült a nemzetközi áttörés.

„Sok lehetőséget kaptunk Nyugatról, de az itthoni fejesek nem minket akartak befuttatni külföldön. Egyszer még a határról is visszafordították az autónkat, akkoriban így mentek a dolgok…” A történtek ellenére nincs Istvánban keserűség, szép emlékként őrzi a múltat, és a népviseletbe öltözött asszonykórussal a mai napig fellép. „Öt csodás asszony maradt velem. Civil foglalkozásuk ellenére dicséretes, hogy vállalják az utazásokat, a koncerteket. Gyakran éjjel kettőkor érünk haza, számukra pedig reggel kezdődik a munka. Dolgos asszonyok, tiszteletet érdemelnek az odaadásukért.”


A Veresegyházi Asszonykórussal 1986-ban

A gyerekei már a saját életüket élik

Sokoldalú művész, akit nem elégít ki csak az éneklés. Dalszövegeket írt Zámbó Jimmynek, Zoltán Erikának, Anitának, az X-Faktor-győztes Kocsis Tibornak és lányának, Janicsák Vecának. A produceri tevékenysége mellett jól menő szinkronstúdiója van, a napokban pedig egy verseskötete kerül a boltokba.

„Fiatalon költőnek készültem, a 70-es években jelentek meg verseim különböző hetilapokban. Csakhogy akkoriban sem lehetett a költészetből megélni, így kerültem a színházi világba. Színpadmesterként kezdtem, majd kisebb szerepekben tűntem fel, de rájöttem, hogy képtelen leszek kikerülni a segédszínészi státuszból. A színházban ugyanis megvolt a hierarchia. Néhány év elteltével beláttam, hogy Hamlet sosem lesz belőlem, így feleslegesnek éreztem további időt tölteni a színház falai között, de sok színésszel a mai napig barátságban vagyok.” A zenében találta meg önmagát.

A családjára is nagyon büszke. „Két lányom és egy fiam van. Veronikának több slágert írtam, de a maga erejéből lett népszerű énekesnő. Regina menedzser. Viktor virágfotóival közös kötetünk jelent meg Versvirágok címmel. Gyakran elkísér a fellépéseimre, segít a háttérdolgokban. A családi életünkről többet nem mondok, mert felnőttek a gyerekeim, mindegyikük éli a saját életét.”

Beéri a hétköznapi dolgokkal

István sosem tartotta magát celebnek, idegen tőle a céltalan magamutogatás. Bár a színpadon sokat kiad magából, az elvonulást is igényli. „A versírás és a dalszövegírás magányos műfaj, az ember egyedül van a gondolataival. Ez a szép benne. De valahogy mégis inkább rocksztár szerettem volna lenni – teszi hozzá nevetve. – Nem könnyű helyükön kezelni a dolgokat. Más a pénzét vagy a nőit számolja, és keresi a luxust. Én ebben a tekintetben fékezett habzású vagyok, vagyis két lábbal a földön járok. Megtehetném, hogy magasabb életszínvonalon éljek, de beérem hétköznapi dolgokkal. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy másokat segítsek, érzékenyen érint, ha nehéz körülmények között élő gyerekekről hallok” – mondja szűkszavúan. Nem kenyere a kérkedés. Annyit még sikerül kihúznom belőle, hogy a nyugdíját sokszor továbbadja annak a szeretett személynek, akinek szüksége van az anyagi támogatásra.

Gyerekeivel, Reginával, Viktorral és Vecával

Reméli, fel tudja még szántani a színpadot

Idén lesz hetvenéves, de nem különösebben foglalkoztatja a kerek évszám. „Csak annyira izgat a születésnapom, amennyire feltétlenül szükséges. Az ember életében vannak mély- és magas pontok, összességében kell nézni, nem egy évszámot kiragadva. A hatvanas éveimben jól éreztem magam, remélem, hogy a hetvenes éveimben sem kell majd panaszkodnom. Ha éles marad az elmém, nem megy el a hangom, és fel tudom szántani a színpadot a Honky Tonk Women előadása közben, akkor nem lesz okom panaszra.”

Fotó: Papp Anikó, Bege Nóra, Mti

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete