Címlapsztori Sztárok

Megtörte a csendet VV Fanni édesanyja, Novozánszki Katalin: „Ahogy megláttam a gyilkos arcát, tudtam, hogy ő ölte meg a gyerekemet”

Lassan hat éve, hogy az ország számára csak VV Fanniként ismert 24 éves lányt megölték. Édesanyja azóta minden este mécsest gyújt érte. Május 17-én is így tett, aznap a bíróság – annak ellenére, hogy nem találták meg a lány holttestét – jogerősen 20 év fegyházra ítélte a gyilkost.

Bár amikor az édesanya ajtót nyitott, még mosolygott, percekkel később már sírva mondja: „Nagyon vártam, hogy megszülessen. Mind a három gyerekemet szeretem, tiszta szívemből. De Fanni valahogy más volt. Más odafigyelést, törődést igényelt. Ő valami elemi erővel, mindenáron akarta, hogy szeressék.” Mellette négy kis kutya csahol. Gyorsan kiderül, hogy közülük a két picike yorkshire terrier Fannié volt. Ők is ott voltak abban a budapesti Marina-parti lakásban, ahol 2017 novemberében a védtelen lányt megtámadták.

Fanni kutyái most az édesanyjánál élnek

Amikor arról kérdezem, hogy milyen kislány volt Fanni, sorra kerülnek elő a gyerekkori fotói. Babaként a nála két évvel idősebb nővérével, később általános iskolásként, vagy épp a néptáncos lánykák karéjában mosolyogva.

Novozánszki Katalin az otthonában fogadta újságírónkat

Fanni csúnyának tartotta magát

„Ő volt a három gyerekem közül a legnyugodtabb, majd kamaszként a legproblémásabb is” – magyarázza Katalin, amikor kiderül, hogy 20 évesen, az RTL Klub valóságshow-jába az ő határozott tiltása ellenére ment el a lány. Közvetlenül ezelőtt szakított a fiúval is, aki akkor már három éve udvarolt neki. „Soha nem volt magával megelégedve. Sőt, kifejezetten csúnyának mondta magát. Senki nem tudta meggyőzni arról, hogy ez nem igaz” – emlékszik vissza.

Sírva mutatta meg nekünk a lánya fotóit

Az anya meggyőződése az, hogy a lánya, aki végtelenül jóindulatú volt, a televíziós szereplések kapcsán ismert meg egy embert, akinek teljesen a befolyása alá került. Az ő hatására döntött úgy, hogy prostituáltként fog élni.

„Kijött a Való Világból, és egyszerűen nem találta a helyét. Utólag állt össze nekem, hogy ő már akkor tudta, mit fog csinálni – magyarázza keserűen. – Én akkor szembesültem ezzel, amikor itthon találtam egy borítékot, ami tele volt pénzzel. Mondtam neki, hogy nem erre tanítottalak. Nem erre neveltelek – sír. – Soha nem felejtem el, megpuszilta a kezemet, és könyörgött, hogy ne haragudjak rá. Azt mondtam, hogy nem tudok rád haragudni, mert a gyerekem vagy, de nagyon fáj. Nagyon! Nagyon! És kénytelen voltam ezzel az egésszel együtt elfogadni őt.”

Rettegett a gyilkosság előtt

Fanni a gyilkosság előtt már hónapok óta félelemben élt, de ennek a pontos okát nem mondta el az édesanyjának. Szülei csak utólag tudták meg, hogy kétszer is lecseréltette a zárat a bérelt lakása ajtaján. Mindennap beszélt Katalinnal, aki folyamatosan aggódott érte. 2017. november 20-án, Fanni halálának napján az asszony éjjel arra ébredt, hogy nem kap levegőt. Olyan rohamot kapott, hogy fuldokolva, nagy kínok között tudta csak kinyitni az egyik ablakot. Akkor még nem gondolta, hogy Fannit soha többé nem látja…

Sírva mutatta meg nekünk a lánya fotóit

„Iszonyú volt, amikor hetekkel az eltűnése után felhívott az egyik nyomozó, és azt kérte, hogy menjek be a férjemmel a Teve utcába a Rendőrpalotába” – idézi fel a napot, amikor közölték velük, hogy Fanni meghalt. A rendőrök ekkor már látták a Marina-­part teremgarázsában készült kamerafelvételt, amelyen a halott lányt viszi karjában az autójához a gyilkosa, illetve a férfi által bérelt kocsiban és Fanni lakásában is találtak vérnyomokat.

„Még mindig érzem a jelenlétét”

„Három rendőr jött be abba a kicsi helyiségbe, ahol leültettek minket. Amikor megmondták, hogy Fannit megölték, minden elsötétedett előttem, a szám lefagyott, mintha kiszállt volna a testemből az erő. Elmondani nem tudom, amit akkor éreztem.”

Sírva mutatta meg nekünk a lánya fotóit

Miután nem találták meg Fanni holttestét, Katalinnak időről időre visszatértek oda a gondolatai, hogy hátha mégis él a lánya, és esetleg csak fogva tartják valahol.

„Ott voltam az elsőfokú bírósági ítéletnél. Akkor lettem teljesen biztos abban, hogy Fanni már nem él. Ahogy megláttam a gyilkos arcát, a viselkedését, a reakcióit, tudtam, hogy ő ölte meg a gyerekemet. Azzal az ítélettel, amit a bíróság meghozott, senki nem vitatkozhat” – teszi hozzá. Novozánszki Katalin, aki azt tervezi, hogy a négy és fél millió forintot, amely miatt Fannit megölték – de amit a gyilkosa nem talált meg –, olyan célokra költi, amivel a lánya is egyetértene. Egy állatmenhelyet és azt a kereső csapatot szeretné támogatni, amelynek tagjai elsőként kezdtek Fanni után kutatni.

Sírva mutatta meg nekünk a lánya fotóit

Az anya a kanapé felé néz, ez volt Fanni kedvenc helye a  házban. „Még mindig érzem a jelenlétét. Itt van előttem. Szürke leggings, fehér, hosszú ujjú póló, összekötött haj. Álltunk a konyhában, és átölelt. Magához szorított, és azt mondta nekem, hogy anya szeress! Nagyon szeress, anya! Ez volt az utolsó ölelése.”

Az ítélet

Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el. Három nappal később őrizetbe vették Brodmann Lászlót (36), akit május 17-én jogerősen 20 év fegyházra ítélt a bíróság. A férfi előre eltervezte, hogy bármi áron megszerzi a lánytól a megtakarított pénzét, amelyet a lakásában tartott. Az ítélet szerint az eltűnés estéjén a lakásban végzett a lánnyal, de a 4 és fél millió forintot nem találta meg. Fanni holttestét a ház mélygarázsában a bérelt autójába tette. Másnap pedig Szalkszentmártonnál a Dunába dobta.

Szöveg: P. Gál Judit

Fotó: Pintér Márta, RTL

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete