Címlapsztori

Koholt vádak, kitelepítés, mellőzöttség: elbánt a rezsim Udvaros Dorottya édesanyjával

A mai napig az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő: tehetséges, magabiztos és ízig-vérig nő. De vajon hogyan csinálja, hogyan maradt mégis ember?

Udvaros Dorottya életében egy fontos állomás a Te rongyos élet. Harminc esztendős volt, amikor Bacsó Péter rátalált, beszélgetni hívta, és ő, a sok-sok előadás, próba hatására fáradtan érkezett a megbeszélésre – afféle szereplőválogatásra. De mindegy is volt, hiszen Bacsó, a zseni, akkor már pontosan tudta, hogy Udvaros Dorottya lesz a film főszereplője. Harminc esztendős volt, még magán viselte a kacér fruska vonásait, de már ott volt benne, a szemében, tekintetében a díva.

A film 1983-ban készült, és addigra olyan mozikon volt túl, mint a Pókfoci, a Ripacsok, és a Cserhalmi György nevével fémjelzett Dögkeselyű. A Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1978-ban a szolnoki színház alkalmazta, majd három esztendő múltán hívták Pestre, a Nemzetihez, aztán 1982-től élete talán legjobb döntéseként csatlakozott alapító tagként a Katona József Színház társulatához. Igazi műhely volt az, zseniális darabokkal, lankadatlan közönségsikerrel.

Örökül hagyott tehetség

Udvaros Dorottyának volt kitől örökölnie a tehetségét. Édesapja, Udvaros Béla filmrendező volt, édesanyja Dévay Camilla, a kor legendás színésznője. Az a színésznő, akit 1945 után a kommunista rezsim koholt vádakkal börtönbe zárt, majd Kistarcsára kitelepített. Egy csodás karriert tettek tönkre, s bár később engedett a rendszer a szorításból, Dévay Camilla sosem lehetett a régi.

Mindössze kétszer játszhattak együtt. Először 1959. április 23-án, Kecskeméten. Udvaros Dorottya akkor épp ötesztendős volt, s a darabban ott lehetett szinte végig édesanyja mellett. Az édesanyját végül 1998-ban vesztette el, az édesapja viszont hosszabb időt kapott a sorstól, 2020-ban, 95 éves korában aludt el örökre.

A Magyar Rádió 20-as stúdiója, Rákos Sándor Az emlék jelene 1944 című oratóriumának felvétele. A 25. színház tagjai, bal szélen Udvaros Dorottya főiskolai hallgató.

Kiemelkedő egyéniség

A kis Dorottya a belvárosban volt gyerek, imádta például a Nemzeti Banknál található játszóteret. Aztán elköltöztek, ami megviselte a lelkét, de felnőttként sem lett belvárosi lakos. Jelenleg is Óbudán, a természet közelében él, nem mellékesen a kutyáival. Olyannyira imádja a természetet, hogy a Greenpeace aktivistája is.

Talán a nyolcvanas évek jelentették a fénykort az életében. Olyan filmekben szerepelhetett, mint a Redl ezredes, az imádni való Nagy generáció, a Csók, Anyu, vagy a Banánhéjkeringő. Folyamatosan foglalkoztatták, és nem túlzás azt mondani, hogy a korszak kiemelkedő egyéniségévé vált. A szépség ugyanis az ő esetében intellektussal és tehetséggel párosult.

Udvaros Dorottya immár érett nőként is csábít, és üzen: azt üzeni, hogy a szépség örök. Hogy aztán a magánéletében mindez mennyi örömet adott neki, arról szinte soha sem beszélt. Ami köztudott, hogy fia, Máté 1986-ban született, és később a film világa szippantotta be. De nem színészként, kaszkadőrként helyezkedett el.

A színésznő nem titkolta azt sem, hogy együtt élt a nála 12 évvel fiatalabb kollégájával, Széles Lászlóval. De nekünk, nézőknek annyit kell tudnunk róla, hogy gyönyörű hivatást választott. És mindaz a harmónia, amit a színészmesterség adhat, tökéletesen látszott rajta két éve a Balaton-parton rendezett ünnepségen, amikor Életműdíjat vehetett át.

A színésznő, aki 2023 óta a nemzet színésze és aki ma 70 esztendős. Habár az idő rohan, ha az ember ránéz, látja a dívában a kacér fruska vonásait. Hiába, a szépség és a tehetség kortalan…

Forrás: Újságmúzeum
Fotó: Olajos Piroska, Fortepan / Szalay Zoltán