Címlapsztori

Megvan az új pápa! Ferenc örökségét viszi tovább az amerikai származású egyházfő

Az új pápa jelenleg is beszél a hívek előtt a Szent Péter téren. Az új pápa Robert Francis Prevost, amerikai származású, aki a Leó nevet választotta.

A fehér füst a konklávé második napján, este 6 óra után szállt fel – írta a 24.hu.

A 69 éves Prevost az első pápa, aki az Egyesült Államokban született. A Chicagóban született bíboros nézetei közel állnak Ferenc pápáéhoz, és hosszú éveket töltött misszionáriusként Peruban.

Egyet értett Ferenc Pápával

Prevost 1981-ben tette le ünnepélyes fogadalmát, és 1982-ben szentelték pappá. Matematika szakon szerzett alapdiplomát, majd teológia mesterdiplomát, valamint kánonjogból licenciátust és doktori fokozatot a római Aquinói Szent Tamás Pápai Kollégiumban. 2015-ben pedig püspökké vált. 2018 és 2023 között a Perui Püspöki Konferencia alelnökeként és állandó tanácsának tagjaként is szolgált. Ferenc pápa 2023-ban nevezte ki bíborossá.

A Ferenc pápa víziójával való egyetértéséről ismert Prevost hangsúlyozza a lelkipásztori missziót, a környezetvédelmi szempontokat és a társadalmi igazságosságot. Támogatta az elvált és polgárilag újraházasodott katolikusok szentáldozáshoz járulásának engedélyezését is.

Ez is érdekelhet: Hihetetlen dolgokat esznek a bíborosok a konklávé alatt: nem gondolnád, mivel laknak jól

Leó pápáról úgy tartják, elődje, Ferenc örökségét viszi tovább

Fotó: gettyimages