A támogató – főleg női – körök, a moaik alapötlete évszázadokkal ezelőtt nagyon is gyakorlatias okból alakult ki. Eredetileg egyfajta önsegélyező pénzügyi szövetkezetnek indultak. A tagok összeadták a pénzüket, ha a faluban valamilyen nagyobb fejlesztésre volt szükség, vagy ha valaki anyagi támogatásra szorult.
De volt, hogy így finanszírozták azt is, ha a tag földet szeretett volna vásárolni, és az illető később a termésből viszonozta a segítséget. Ahogy telt az idő, a falusi moaik egyre inkább társadalmi védőhálót nyújtó, megtartó közösségekké fejlődtek.
Akár 90 évig is együtt vannak
Bár a moaiknak nem csak nők lehetnek a tagjai, a világon mégis női körként terjedt el a hírük – elsősorban azért, mert az okinavai nőknek különösen magas a születéskor várható élettartamuk. Az egymást támogató baráti körök alapja a feltétlen bizalom, így a bekerülést ki kell érdemelni.
Aki már a körön belül van, annak nemcsak a segítséget kell kiélveznie, hanem ki is kell vennie a részét a többiek támogatásából.
Maguk a moaik egyébként nem túl nagyok, mindössze 5-10 emberből állnak – régebben tradicionálisan 5-5 gyerek vállalta szertartásosan, egy életre az elköteleződést. Rendszeresen találkoznak, így nemcsak anyagi, hanem lelki természetű segítségre is számíthatnak a tagok az élet viharaiban.
A szigeten van olyan baráti társaság, akik már több mint 80-90 éve kísérik, a gyerekkortól egészen az élet végéig támogatják egymást. Ha valaki megbetegszik, elveszíti a bevételi forrását vagy a házastársát, a csoport máris ott terem.
Nem névtelenül, arctalanul adakoznak, hanem szinte második családként veszik körül a bajba jutottat. De akkor is érvényesül a közösség tudása, ha csak jó tanácsra van szükség. Van, ahol a tagok egy kisebb, havi összeget tesznek a közös kasszába, és az összegyűlt pénzt a társaság a segítségnyújtáson kívül az összejövetelek, a közös hobbik költségeinek fedezésére fordítja.
Csökken a magány és a feszültség
A moai tagjának lenni nem csak a gyakorlati segítség miatt hasznos. A szoros kötelék máshogyan is segíti a hosszú, egészséges életet. A nyugati társadalmakban sok idős ember küzd az elmagányosodással és az ennek nyomán kialakuló depresszióval.
Egy ilyen szoros közösség tagjai viszont biztosra vehetik, hogy soha nincsenek egyedül. Az a tudat, hogy minden élethelyzetben van kihez fordulni, már önmagában is csökkenti a kortizol stresszhormon szintjét, ez pedig bizonyítottan védi a szívet, az érrendszert és az általános egészséget. A rendszeres találkozások és a másokról való gondoskodás életcélt – japán szóval ikigait – is adhat az idős embereknek, akik így méltán érezhetik: szükség van rájuk.
(Forrás: Getty Images)
Mindenki bízhat a csoport erejében
A hagyomány fenntartásához gyakorlatilag semmi különösre nincs szükség: sem technológiára, sem infrastruktúrára, sem hivatalos szervezőre. Csupán néhány emberre és az ő töretlen elköteleződésükre – akkor is, amikor tevőleges vagy akár anyagi áldozatot kell hozni a közösség érdekében.
És persze némi rendszerességre: arra, hogy mondvacsinált indokkal senki se húzza ki magát a heti vagy akár napi szintű találkozókból, és ne csak azok élvezetes részéből, a beszélgetésből, esetleg egy kis ártatlan pletykálásból vegye ki a részét, hanem abból is, amikor dolgozni kell a csapat érdekében.
A jó hatás ugyanis épp abból ered, hogy minden tag feltétlenül megbízhat a csoportban. Ha épp erre van szüksége, nyugodtan hátradőlhet, mert a többiek megtartják, tudván, hogy legközelebb ő is ott lesz a megtartók között.
Itthon is megszervezhetjük
Egy hasonló, megtartó baráti kör megszervezéséhez akár itthon, a saját ismerőseink körében is hozzáláthatunk. Igyekezzünk olyan emberek társaságát keresni, akikkel van közös érdeklődési körünk – így máris van miért rendszeresen találkozni velük.
De akár a közvetlen közelünkben lakókkal is felvehetjük a kapcsolatot, vagy feleleveníthetjük azt az időt, amikor még rendszeresen összejártunk, kalákában építkeztünk, vagy épp komatálat vittünk egymásnak – hiszen ez a kollektív gondolkodásmód éppenséggel a magyar hagyományokból sem hiányzik.
Az első összejövetel a legerősebb kapocs
Kezdjük el megszervezni az első összejövetelt. Nem gond, ha nem vagyunk sokan: egy igazi, elkötelezett moai amúgy sem áll többől 5-8 főnél. Az sem baj, ha az elején még cserélődnek az emberek a körben. Ilyenkor derül ki ugyanis, ki az, aki komolyan gondolja az odatartozást, és ki az, akit csak alkalomszerűen, felületesen érdekel a dolog, vagy épp nem tud, nem akar beilleszkedni a társaságba.
Legyen közös az érdeklődés
- Érdemes olyan cselekvések köré szervezni a találkozásokat, amelyek nem igényelnek nagy erőfeszítést, és mindenkit érdekelnek.
- Például a hét egy adott időpontjában sétáljunk egyet együtt a parkban, és közben beszélgessünk.
- Vagy jöjjünk össze mindig egy másik tag otthonában, és mindenki vigyen egy kis enni-innivalót.
Legyen célja a csoportnak
De az is remek, ha kitűzünk egy közös célt, például önkéntes csoportokhoz csatlakozunk. Legyenek kimondott szabályok, például, hogy a bizalmas információkat senki sem viheti ki a csoportból, vagy hogy az összejöveteleinkre fix időpontot találunk.
Fogadjuk szívesen az új embereket
- Néha érdemes egy kicsit kinyitni a kapukat, és egy-egy összejövetelre új embereket is meghívni – lehet, hogy tökéletesen beleillenek majd a körbe, így hosszú távon is csatlakoznak hozzánk.
- De a cél továbbra sem a mennyiség, hanem a kialakuló kapcsolatok minősége.
- Őrizzük meg a pozitív légkört, figyeljünk rá, hogy a találkozásaink ne váljanak a parttalan panaszkodás vagy a pletykálkodás színterévé.
Fotó: Adobe Stock, Getty Images
