Ezotéria

Egy ágyban egy idegennel: létezik az, hogy egy súlyos trauma után egy másik lélek költözik a testbe?

A lélekcsere mostanában gyakoribb jelenség, mint hinnénk. Felgyorsult a világunk, és sokan egy élet alatt több sorsot is végigvisznek. Így történhet meg az, hogy ugyanabba a testbe több lélek is beleköltözhet.
ezotéria lélek lélekvándorlás melitta

A lélek átadja a helyét

Aki valamennyire jártas az asztrológiában, illetve megcsináltatta már a horoszkópját, az hallott már arról, hogy egy ember életében több, úgynevezett kiszállási pont van. Ezek közül bármelyik lehet a halál időpontja, de az is előfordulhat, hogy valamilyen nagy trauma – baleset, súlyos betegség – következik be, amit ugyan túlélünk, de örökre nyomot hagy bennünk. Akár olyan formában is, hogy egy másik lélek költözik a testünkbe. „Olyan, mintha annyira gyorsan akarnánk élni, hogy egy életbe többet szeretnénk besűríteni – magyarázza Melitta lélekgyógyász. – Mostanában többektől hallottam, hogy egy súlyos trauma, például műtét, baleset vagy betegség kapcsán, valójában meg kellett volna halniuk, ám a testük itt maradt, ám már egy másik lélek lakik benne. Nem meghal és újra leszületik, hanem helyet cserél valaki mással.” Arról már sokszor lehetett olvasni, hogy a szervátültetettek időnként felvesznek új, korábbi énüktől idegen szokásokat, és ha megtalálja a donor családját, akkor gyakran beigazolódik, hogy ezek a szerv adományozójára voltak jellemzőek. Például olyan ételeket kezd kívánni, amit korábban nem, vagy olyan hobbija lesz, amit az elhunyt végzett szívesen szabadidejében. „A lélekcsere esetében azonban más történik: olyan, mintha az eredeti lélek átadná a helyét egy másiknak, ám ez természetesen nem zajlik le zökkenőmentesen. Főleg az illető családtagjainak döbbenetes és ijesztő a jelenség.”

Használja a testet

Ha a családtagunk súlyos betegséget győz le, vagy egy végzetesnek tűnő baleset után felépül, óriási a boldogság. Először talán fel sem tűnik, hogy nem is ugyanaz, aki korábban volt. Sokan az átélt szenvedést, a sérüléseket hozzák fel egy ideig mentségként, de aztán mégis szembe kell nézni azzal, hogy olyan, mintha egy másik emberrel élnénk együtt. „Ezekben a családokban – ahol, bár nem tudnak róla, de megtörtént a lélekcsere – egyszer csak gyanakodni kezdenek – meséli tapasztalatait Melitta. – A szerettüknek annyira más lesz a személyisége, hogy arra nehéz racionális magyarázatot találni. Előfordul, hogy még a tekintete is teljesen idegen; mintha egy ismeretlen nézne ránk, holott férjünk, feleségünk, testvérünk áll velünk szemben.” Egy test egy, esetleg két lélekcserét bír el, utána nem újraéleszthető, ám az eredeti lélek soha nem térhet vissza. „Mintha a két lélek megegyezett volna, hogy a test életben marad, de az eredeti lélek elmegy, mintha valóban meghalt volna. A másik lélek pedig addig használja a testet, amíg szüksége van rá. A tudat azonban valamilyen szinten megmarad: ezért van az, hogy az illető emlékszik a szeretteire, egyes helyzetekre, mégis, akik igazán közel állnak hozzá, érzik, hogy valami nem a régi.”

Egy ágyban egy idegennel

A következő történetnél a gyerekek is észrevették, hogy az édesapjuk megváltozott. „Két évvel ezelőtt egy férfi az M3-as autópályán balesetet szenvedett. Többször kellett újraéleszteni, majd miután szállítható állapotba került, azonnal kórházba vitték, és több életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Hosszú ideig kómában volt, ám a családja mindent megtett, hogy visszatérjen közéjük. Szinte mindig ült valaki az ágya mellett, simogatták, beszéltek hozzá, annak ellenére, hogy az orvosok nem sok jóval biztatták őket. Egyszer csak kinyitotta a szemét! Hosszas rehabilitáció következett, és a feleség már ekkor észrevette, hogy mintha nem a férjét kapta volna vissza. Könnyek között mesélte el nekem, hogy a szemeiből nem őt látja, nem ő néz rá vissza. Más szavakat használ, és a gyerekek számára is teljesen idegen. Felmerül a kérdés, hogy milyen lehet úgy együtt élni a halál torkából visszatért férjével, hogy közben érzi, egy idegen mellett hajtja álomra a fejét?”

A másik történetet egy balesetet túlélt tűzoltó mesélte el Melittának.

„26 évesen, élete legszebb időszakában járt, amikor egyszer csak minden eltörött. Egy kigyulladt házból mentette a bent maradtakat, ám ő maga is súlyosan megsérült. A bajtársai hozták ki, a nyelőcsöve olyan súlyosan sérült, hogy többszöri életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Amikor az állapota javulni kezdett, a körülötte élők legnagyobb megdöbbenésére a fiú, aki imádta a zenét, többé nem érdeklődött a muzsika iránt, ám gyönyörűen kezdett festeni, és rákapott a kosárfonásra, amelyet addig soha életében ki sem próbált. Ő maga keresett meg, hogy választ kapjon a kérdéseire, mert érezte, hogy teljesen megváltozott. Beszélgettünk, majd egy meditáció során megkaptuk a választ: immáron egy másik lélek lakott a testében.”

Minden nap más

David Levithan: Nap nap után című könyve egy különleges utazás. A főhőse, aki magát A-nak hívja, merthogy fogalma nincs, hogy ki is ő valójában. Ugyanis 16 éve mindig más bőrében ébred fel, soha nem ugyanaz a személy.