Ezotéria

Tavaszi léleknagytakarítás: spirituálisan is érdemes seprűt, lapátot és portörlő rongyot ragadnunk

A tavaszi nagytakarítás után tartsunk lélektisztogatást is, hogy frissen, erővel telve üdvözöljük a kikeletet.
ezotéria harmónia léleknagytakarítás tisztítsunk hanggal ványik dóra

A tavaszi nagytakarítás intézménye nemcsak azért jó, mert a környezetünkben rend és tisztaság uralkodik majd, hanem spirituális szemszögből is érdemes seprűt, lapátot és portörlő rongyot ragadnunk. A tél folyamán ugyanis az energiák nem annyira mozdultak, ha pedig az otthonunkban kicsit rendezkedünk, tisztogatunk, azonnal beindul az áramlás, felpezsdülnek a történések is körülöttünk. Nem véletlen, hogy sokszor azt érezzük, a tél végére áll minden, álmos és fáradt az egész világ. Minden poros felületet tisztítsunk meg, nézzük át a ruháinkat, és ha valamire már nincs szükségünk, vigyük el egy adományboltba. Ezzel magunknak is jót teszünk, hiszen az Univerzum törvényei szerint csak az kaphat, aki adni is tud. Ne felejtsük el egy nagy szellőztetéssel zárni a rituálét, hiszen így lehetőséget adunk, hogy a régi, negatív, visszahúzó rezgések távozzanak, és friss, élettel teli energia költözzön a helyükre. Az sem baj, ha egy napfényes délutánon kicsit elhúzzuk a függönyöket, hogy a falak megteljenek melegséggel és pozitív rezgéssel.

Tisztítsunk hanggal!

Érdemes egy kiadós tisztítás után végigsétálni a lakáson, egyik kezünkben egy füstölővel vagy fehér gyertyával, a másikban pedig egy csengettyűvel. Minden sarokban mozgassuk meg a csengőt, a hang tiszta rezgései így mindenhová tiszta energiákat varázsolnak. Egy ilyen rituálé után érdemes meditációs zenét hallgatni, és minimum egy napra száműzni a televíziót és a telefont. Ha ezt nem tudjuk megtenni, legalább néhány órára mondjuk búcsút nekik, és hagyjuk, hogy a zene tisztasága áthassa a tereket.

Söpörjük ki!

A következő meditációval lehetőségünk van kisöpörni a lelkünkből azokat az érzéseket, energiákat, amelyek nincsenek ránk jó hatással, és belülről mardosnak minket. Gyújtsunk meg egy fehér gyertyát, a háttérben szólhat meditációs zene is. Öltözékünk legyen laza, hogy ne zavarjon minket utazásunkban egy szűk nadrág, pulóver. Helyezkedjünk el kényelmesen — fekve vagy ülve, ahogyan jobban el tudunk lazulni —, csukjuk be a szemünket, majd fokozatosan lazítsuk el a tagjainkat. A lábunk irányából haladjunk, végül érkezzünk el a fejünkhöz, a gondolatainkból tisztítsunk ki minden kellemetlen, rossz érzést, koncentráljunk a jóra.

Képzeljük el, hogy egy zöld mezőn sétálunk keresztül, és egyszer csak elérünk egy házat. Legyen ez a ház olyan, amit a képzeletünk megteremt. Lehet modern vagy ódon, emeletes vagy földszintes. Lépjünk be az ajtón, nézzünk körül, igyekezzünk minél többet felfogni az ott látható tárgyak jelentéséből. Vajon mit akarnak üzenni nekünk? Ezek után sétáljunk le a pincébe — ez jelképezi a lelkünk mélyét —, vegyük el a sarokból az odakészített seprűt, és alaposan takarítsunk ki. Ha úgy látjuk, minden ragyog, menjünk fel a földszintre, és helyezzünk el egy csokor virágot az asztalon. Ezek után sétáljunk vissza a mezőn, és érkezzünk vissza az itt és mostba. Ne rohanjunk azonnal a feladatainkhoz, gondoljuk át, hogy a meditációban látottak mit jelentenek a mi életünkre, a jelen problémáira.

Maradjunk harmóniában!

Ahhoz, hogy lelki nagytakarításunk eredményét sokáig élvezhessük, próbáljunk meg néhány  új szokást meghonosítani a mindennapjainkban. Viseljünk többször világos színeket, különös tekintettel a fehérre — amely tisztaságot hoz, és a narancssárgára — amely a jelen színe —, így segít, hogy ne a múlton rágódjunk és ne a jövőtől féljünk, hanem képesek legyünk a jelenben lenni, és megélni annak minden ízét.

Pezsdüljünk fel!

A letisztított tereket érdemes friss energiákkal felpezsdíteni. A legtökéletesebb eszköz ehhez egy kristály, amit egy napfényes ablakba felfüggesztve szórhatjuk a fényt minden irányban. Felakaszthatunk szélcsengőt a bejárathoz is, hiszen finom hangjai jót tesznek a léleknek.