Konyha

Mindenki ezt süti most: szinte magától készül el az intelligens krémes

Klasszikus kedvenc, régi hagyomány a krémes. A cukrászdákban mindig főszereplő, de mi is megsüthetjük, és vannak új változatai is.

Intelligens krémes

A világhálón terjed ennek a furcsa nevű süteménynek a receptje, de vajon mitől intelligens? Talán attól, hogy magától tudja a dolgát, és könnyű az elkészítése:

Hozzávalók: 8 friss tojás, 20 dkg cukor, 9 evőkanál liszt, 15 dkg vaj, 1 l tej, 5 csomag vaníliás cukor.

A tojások sárgájához adjuk a cukrot, vaníliás cukrot és a puha vajat, habosra keverjük, majd a lisztet a tejjel váltakozva hozzákeverjük a masszához. A kemény habbá vert fehérjéket óvatosan beleforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, hideg sütőbe tesszük, az első 15-20 percben 200, majd kb. 40-50 percig 150 fokon sütjük. Ha már barnul a teteje, és megmozdítva nem lötyög túlságosan, akkor kész. Várjuk meg, amíg teljesen kihűl, és tegyük a hűtőbe. Még hűlés közben is szilárdul.

Pepecsművesek

Elődeink mézzel édesítettek, ez volt a mézeskalácsosok nagy korszaka. Aztán jött a cukor, és minden átalakult. A süteményeket előállító, eleinte külföldről érkező mesteremberek, akiket „pepecsműveseknek” neveztek, a nemesi udvarok ünnepségeire készítettek finom süteményeket. A 19. század második felében, amikor rohamtempóban indult meg a polgárosodás és a városi fejlődés, divatba jöttek a cukrászdák, amelyekben már cukorművesek, illetve cukrászok alkottak új meg új nyalánkságokat. Olyanokat, amelyekből igazi magyar specialitások lettek: a mignont, a
Dobos-tortát, a zserbót vagy a Rigó Jancsit.

Cseresznyés krémes

Hozzávalók:
■ 25 dkg mirelit leveles tészta (felengedve)
a cseresznyeréteghez:
■ 25 dkg magozott cseresznye
■ 1,5 dl víz
■ 1/2 csomag vaníliás pudingpor
■ 2-3 kupak cseresznye- vagy meggylikőr
a krémhez:
■ 4 tojásfehérje
■ 12 dkg cukor
■ 4,5 dl tej
■ 2 csomag vaníliás pudingpor
■ 1/2 vaníliarúd kikapart belseje

A tésztát lisztezett deszkán 2 mm vékonyra nyújtjuk (kétszer akkora legyen, mint a tepsi). Megfelezzük, az egyik lapot a tepsibe borítjuk, a széleit a faláig húzzuk, villával megszurkáljuk, és fél órát pihentetjük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, és a lapokat egyenként aranybarnára sütjük, a második lapot a tepsiben hagyjuk kihűlni. A cseresznyét 1 dl vízzel feltesszük főni, a maradék vizet a fél csomag pudingporral elkeverjük, a főzetet besűrítjük vele, majd eloszlatjuk a tepsiben lévő tésztán. A krémhez a pudingport a tej egy részével simára keverjük, a maradék tejet 1 evőkanál cukorral és a vanília belsejével felforraljuk. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A forró tejbe habverővel belekeverjük a pudingos részt, 2-3 percig főzzük, majd a habbal összeforgatjuk. A cseresznyés rétegre kenjük, és a másik lappal lefedjük. Hűtőben hagyjuk dermedni, majd kockákra vágjuk, és porcukorral tálaljuk.

Cseresznyés fehércsoki-torta

Hozzávalók
a tésztához:
■ 3 tojás
■ 6-6 dkg cukor és liszt
■ 1 evőkanál kakaópor
a krémhez:
■ 2 tojás
■ 15 dkg fehér csokoládé
■ 2,5 dl hideg tejszín
■ 15 dkg cseresznye
■ 0,3 dl Triple sec (amaretto, meggy- vagy cseresznye-likőr is jó)
■ 1 púpos teáskanál zselatin
■ 0,5 dl víz

A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, a sárgáját a habhoz adjuk, a kakaóporral elkevert lisztet beledolgozzuk. 18 cm átmérőjű tortakarikát kibélelünk egy sütőpapírcsíkkal, ami 2 cm-rel magasabb a formánál, és a piskótamasszát elkenjük benne. 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük, és kihűtjük. A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, hozzáadjuk a 2 tojást, és gőz fölött kevergetve melegítjük, majd egy tálra borítjuk, és hagyjuk hűlni. A zselatint hideg vízben megduzzasztjuk, teljes felolvadásig egyszer felforraljuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A csokis részhez adjuk a likőrt, óvatosan belekeverjük a tejszínhabot is. A krémből egy keveset kivéve a zselatint lehűtjük, majd lehűtve a krémhez adjuk, és a tésztára kenjük a krémet. A cseresznyét kimagozzuk, a levét leitatjuk, és a krémbe nyomkodjuk. Hűtőben dermesztjük, majd eltávolítjuk a tortakarikát és a papírcsíkot. A tetejét kakaóporral meghintjük.

Cseresznyés tarkabarka

Hozzávalók:
a kevert tésztához:
■ 10 dkg margarin
■ 10 dkg porcukor
■ 10 dkg liszt
■ 2 egész tojás
■ 1 púpozott evőkanál kakaópor
■ 1/2 csomag sütőpor
■ 1 dl tejföl (fél pohár)
■ 30-40 dkg cseresznye
■ 3 dkg liszt
■ 1 nagy csipet fahéj
■ a formához margarin és liszt

A puha margarint a porcukorral kihabosítjuk, a tojásokat elkeverjük, majd apránként a keverékhez adva tovább habosítjuk. A lisztet a sütőporral elvegyítjük, a tojásos alapba keverjük, végül a tejfölt is hozzáadjuk. A formát kikenjük, kilisztezzük, majd a massza egyik felét egyenletesen elkenjük benne. A másik felébe belekeverjük a kakaóport, kanalanként a fehér masszára halmozzuk, majd elkenjük. A lisztet a fahéjjal elkeverjük, megforgatjuk benne a kimagozott cseresznyeszemeket, és a tésztába nyomkodjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-40 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e.

Fotó: archív