Lélek

Különórák csapdájában

Manapság számtalan lehetőségünk nyílik arra, hogy a gyerekünket mindenféle különórára hordjuk. Nyilván a legjobbat akarjuk neki, ám jó, ha tudjuk, a túl sok kötelezettség a kárára is válhat!
faragó melinda gyerekek különórák lexikális tudás mini-felnőttek pszichológus szurovecz kitti

Napjainkban igen gyakori, hogy már egy óvodás is angolórára jár, emellett táncol, sportol és mondjuk festeni tanul, kisiskolás korára pedig ezek az elfoglaltságok kiegészülnek még egy második idegen nyelvvel, esetleg ha egy-egy tantárgy gyengébben megy, akkor korrepetálással is. Csak egy kicsit nem figyelünk oda, és a gyerkőc már olyan teher alatt feszül nap mint nap, ami még egy felnőttet is alaposan próbára tenne. Pszichológus szakértőnk, Faragó Melinda szerint jól tesszük, ha óvatosan bánunk a különórák számával, mert a jövőjét tekintve könnyen sokkal több kárt okozhatunk velük a gyerekünknek, mint hasznot. Az általános iskolák tanterve sem kedvez annak, hogy ne túlterhelt gyerekeket neveljünk, pedig a kicsik szellemi és lelki fejlődése szempontjából hat és tizenkét éves kor között kiemelten fontos lenne, hogy legyen saját idejük, amikor azzal foglalkozhatnak, amivel szeretnének, ez álal pedig önkéntelenül fejlesszék a kreativitásukat vagy épp a szociális kultúrájukat. „Ebben az életszakaszban kiemelten fontos lenne, hogy játsszanak és hogy kreatívan alkossanak, mert ezekből a dolgokból nagyon sok mindent tanulhatnak, ami az élethez kell — vélekedik Faragó Melinda. — Kicsiben, játék közben szembesülnek először azzal, hogy az életben lehet nyerni, veszteni, hogyan kell az ilyesmit feldolgozni, milyen csapatban együttműködni vagy épp önállóan alkotni. Ha ilyesmire a számos lexikális tudásra épülő különóra mellett nem marad idejük, szociálisan, a társas kapcsolataikban, az egymással való bánásmód terén nem fejlődnek eleget, ami a felnövekvő generációt tekintve igen sötét jövőképet vetít elő. Ha így haladunk, lehet, hogy lesznek három-négy nyelven beszélő gyerekeink, akik viszont képtelenek egymással kommunikálni vagy megfelelően viselkedni, mert nem tanulták meg a játékból, a szabadon eltölthető időből, hogyan kell.”

A különórák halmozása veszélyes

Ráadásul a kisiskolás, kiskamasz időszakukban szerzik meg a gyerekek azt a két fontos élettapasztalatot, amelyek később alapjában véve határozzák meg a személyiségüket és az élethez való hozzáállásukat. „Kisiskolásként két dolgot élhet meg a gyerek: azt, hogy képes teljesíteni, vagy épp ennek ellenkezőjét, hogy nem. Épp ezért kiemelten fontos, hogy ebben az időszakban csinálhasson valamit, amiben sikerei vannak. Lehet ez akár egy táncos, akár zenei, akár bármilyen más különóra, amiben a gyermek örömét leli. Azonban semmi esetre sem jó, ha halmozzuk a tevékenységeket, mert akkor a gyermekünk el fog veszni a feladatai között, úgy érzi majd, hogy semmiben nem tud igazán megfelelni, és az lesz a tapasztalata, hogy ő nem képes eleget teljesíteni az életben. Szülőkként az a feladatunk, hogy a gyerekünk habitusát, vérmérsékletét, szokásait ismerve okosan belőjük azt a különóra-mennyiséget, ami mellett még marad ideje élni. Végtelenül szomorú ugyanis, amikor néhány évvel később, 15-16 évesen ezek a gyerekek ott ülnek a rendelőmben fáradtan, kiégetten, és azt mondják: nekik már nincs más vágyuk, mint aludni. Egyetlen gyereknek sem kellene az iskolai és egyéb elfoglaltságai miatt idáig jutnia” — mondja pszichológus szakértőnk.

Ne neveljünk kiégett minifelnőtteket!

Szakértőnk szerint nem ritka, hogy a szülők versengenek egymással. „Az én gyerekem már négy nyelven beszél, az enyém meg három rockybajnokságot nyert, ó, az semmi, az enyém meg első lett az országos matekversenyen. Nem ritka, hogy a szülők a saját, meg nem élt álmaikat vetítik a gyerekeikbe, és az extra teljesítményüket a saját sikerüknek is érzik. Jellemző, hogy a nárcisztikus szülő önnön érdemeit igyekszik azzal demonstrálni, hogy hetvenkét különórára járatja a gyerekét, hogy lám, mit meg nem tesz a nevelésben. Mást a félelem hajt, hogy a gyereke lemarad, kimarad valamiből, vagy a felnőtt életében hátránnyal indul mások mellett. Pedig az igazság az, hogy ha valamivel igazán árthatunk a gyerekünk személyiségének, lelkének, jövőjének, az, ha túlterheljük őt, és idejekorán kiégett minifelnőtt lesz belőle” — mondja a pszichológus. Vannak azonban rendkívül ambiciózus és szorgalmas gyerekek, akik szinte mindenhová járni akarnak, szüleik alig tudnak a különóraigényeikkel lépést tartani. „Ilyenkor is fel kell állítanunk bizonyos határokat — vélekedik szakértőnk. — Iskola mellett egy-két extra elfoglaltság bőven elég egy gyereknek. Ösztönözzük őt arra, hogy szelektáljon az igényei között, és arra összpontosítsa az energiáit, ami a legjobban érdekli, hiszen valószínűleg abban a legtehetségesebb. Gyakori, hogy a gyerkőc maga sem tudja, mit akar, és csapong a különórák között: hol ide akar járni, hol oda, és az első kudarc után rendszerint föladja a dolgot. Az ilyen karakterrel is okosan kell bánni: mondjuk meg a lánykának, fiúcskának, hogy rendben, járhat, mondjuk agyaggalamb-lövészetre, de csakis akkor, ha ünnepélyesen megígéri, hogy legalább fél évig csinálni fogja, akkor is, ha mégsem tetszik. Az ilyen kompromisszummal vissza lehet fogni a végtelen csapongást, mert a gyerek érzi, hogy a helyzetnek tétje van.”

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video