Lélek

Barátnő kerestetik! Az adok-kapok mérlegére jobban kell figyelni, mint a párkapcsolatban

Az ismert mondás szerint a legjobb barátnő nem beszél feleslegesen; ő cselekszik!
barátság dr hevesi krisztina hevesi krisztina párkapcsolat rólunk szól

„Noha ritkán gondolunk bele, de hasonló érzelmek jelennek meg a legjobb barátnő mellett, mint a párunk oldalán. A hozzá fűződő viszonyunk sok szempontból nem különbözik a partnerkapcsolattól — indítja rögtön ezzel az érdekességgel a beszélgetést dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus.

Rá hasonlóképpen vagyunk féltékenyek, ha úgy érezzük, más barátsága kezd fontosabbá válni a számára, ugyanúgy megrémiszt a gondolat, hogy elveszítjük, éppúgy aggódunk érte, gondolunk rá, mint a kedvesünkre. Sőt, talán még erősebb is ez a kötelék, hiszen amíg a szerelem elmúlik, addig a legjobb barátnő legfőbb ismérve, hogy bármennyi idő is teljen el az utolsó találkozás óta, és bármennyire is kerültünk távol egymástól, ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Az igazi barátnő nem sértődik meg, ha bármi (mondjuk családbővülés) miatt hanyagoljuk; de a tér– és időkiesés sem tudja ellaposítani, megkeseríteni az érzelmeket.”

Aki keres, az talál?

Persze az élet néha távol sodor a barátnőnktől, így arra adhatjuk a fejünket, hogy keresésbe fogjunk. „Persze lehet így is, de sokkal nehezebb, hiszen akárcsak a nagy szerelmeknél, a legjobb barátnő is inkább betoppan az életünkbe — folytatja Kriszta. — E téren is hasonlóságot mutat a párkapcsolatokkal, s szintén kérdés, hogy egyetlen »igazi« van-e. Ugyanolyan életperiódusok vannak, mint a nagy szerelmek megtalálásában: helyszínhez és időszakokhoz kötött. Persze jó, ha tudjuk, legjobb barátnő nemcsak az iskolás és az egyetemi évek alatt érkezhet az életünkbe; egy munkahelyváltás vagy költözés is az utunkba sodorhatja.” És, hogy tényleg ő-e az egyetlen, a legjobb, aki végleg kitart? Akár a párkapcsolataink esetében igaz: mindkettőnknek tennünk kell érte!

Plátói szerelem / plátói barátság

Fontos ugyanakkor, hogy mindkét félnek nyitottnak kell lenni egy új ember befogadására. Gyakran érezhetjük valakiről, hogy lehetne akár a legjobb barátnőnk is, ő mégsem nyit felénk. „Ez olyan, mint egy be nem teljesült szerelem, és nagy valószínűséggel megragad a plátói barátság szintjén – magyarázza Kriszta. – Ha más életciklusban vannak, akkor – hiába minden erőfeszítés – elsétálhatnak egymás mellett. Ilyenkor ne magunkban keressük a hibát, egyszerűen csak az időzítés volt rossz.”

Mire szól a barátság-jogosítvány?

Az igaz barátnő legfőbb ismérve, hogy pontosan tudja, mit kezdjen a rábízott titkainkkal; hogy azoknak nem csak a kifecsegése, de az ellenünk (vagy éppen párunk elleni) felhasználása is szigorúan tilos! „Ha mégis megteszi, akkor nem a legjobbal van dolgunk – nyomatékosítja a szakértő. – Pont attól legjobb a legjobb, hogy tűpontosan és nagyon jó érzékkel külön tudja választani, hogy mikor kell támasznak lenni és mondani pár biztató szót, és mikor kell csendben maradni és hagyni, hogy a másik csak ventiláljon érzelmileg. Fontos, hogy tisztában legyen azzal is: neki nincs jogosítványa, hogy bírálja a helyzetet vagy a partnerünket! Ha mégis megteszi, akkor nagyon óvatosan fejtse ki a véleményét, hiszen hiába szidjuk olykor a másikat, vészhelyzetben foggal-körömmel védjük a szeretteinket. Éppen ezért tiszteletben kell tartani a döntésünket, és úgy kell elfogadnia a helyzetet, amilyen. Persze aggódni lehet, de a jó barátnő pontosan attól más, hogy érzi a határait. Csak nagyon diszkréten – nem kritika és előítélet formájában — jelezheti azt, hogy mit gondol, de nem oktathat ki és nem is befolyásolhat, vagy sürgethet a döntéseinkben. Az a feladata, hogy jóban, bajban, örömben egyaránt támasz legyen!”

Csak semmi puding-próba!

Bár szinte mindenkinek megfordul a fejében, hogy tesztelje, mennyire titoktartó a legjobbnak vélt illető, szigorúan tilos barátságpróbát tartani! Ez ugyanis nem csak manipuláció – aminek nincs helye a barátságban –, olyan szinten megrengeti a bizalmat, ami nem helyrehozható. Akit ennek kell alávetni és nem érzésszinten működik a bizalom, azt jobb, ha csupán szimpla csevegőpartnernek könyveljünk el.

Vigyázat, ragadós!

Persze az sem mindegy, mennyire folyik bele közben a mindennapjainkba, az életünkbe. Sokszor halljuk, hogy barátnők szó szerint egymásra telepednek, ami nem feltétlenül szerencsés…  „Legyen az barátság vagy szerelem – akkor jó, ha mindkét fél számára kellemes. Amikor terhessé válik a másik társasága, vélhetően ugyanúgy megszakad, mint egy elfáradt párkapcsolat. A legjobb barátnő esetében ugyanúgy érvényes a kölcsönösség. Sőt, az adok-kapok mérlegére még jobban oda kell figyelni, mint a párkapcsolatban. Akad, aki egyszerűen csak olyan személyiség, hogy nem veszi észre, hogy sok; és nagyon meg tud sértődni, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt ő elképzelte. Ekkor jobb, ha tudjuk, valószínűleg mégsem ő a legjobb, hiszen nem tudja a másik érdekeit nézni, nem tud a másikkal empatizálni, és az érzelmi mérleg elbillen egy olyan irányba, hogy a saját önző és egoista érdekei kerülnek előtérbe. Ilyenkor üljünk le, és beszéljük meg, hogy ez nekünk már sok, és engedjen levegőhöz jutni. Ha nem hagyja, és tovább folytatja a megszokott sémát, jobb, ha elengedjük!”

Barátság-radar

Vigyázni kell azonban a kiválasztással, ami elsősorban a szép fiatal lányok keresztje: amikor a barátnők azért tapadnak hozzá, holdudvarszerűen, mert a férfiaknak rögtön megakad a szemük rajta, így a barátnőknek is csurran-cseppen férfitársaság, esetleg kapcsolat. Sokszor irigyek, áskálódnak, kavarnak a háta mögött féltékenységből. Na, ők csupán átmeneti érdekkapcsolatok, amiket jobb lenne az elején kiszűrni, mielőtt komoly problémát okoznak.

Barátnő vagy gardedám?

„Előfordul, hogy az egyik fél a domináns, a másik pedig az alávetett; a hangadó pedig könnyen ledominálja a másikat – hangsúlyozza Kriszta. – Egyfajta érzelmi kiszipolyozás, ha csak azt várom el, hogy az én problémáimmal foglalkozzunk, csak az én dolgaim a fontosak, a másik pedig ilyen értelemben szinte csak érzelmi konténerré és kiszolgáló személyzetté minősül. A barátságok tartósan legfontosabb aspektusa a kölcsönösség. A másik félnek kell eldöntenie, hogy meddig tűr, és meddig cipeli magán ezt a szerepet.”