Lélek

10 hiba, amit mindenki elkövet a gyereknevelésben, pedig tilos volna

A gyerekek jó útra terelgetésében, mindennapi kommunikációnkban az a legnehezebb, hogy nem kapunk azonnal visszajelzést, és csak jó néhány év (évtized) után derül ki, ha elrontottunk valamit. Most összeszedtünk néhány baklövést, amelyet érdemes elkerülni.

Próbálhatjuk könyvekből, idősebbektől tanulva vagy épp ösztönből, de a legnagyobb igyekezet mellett is hibázhatunk. Persze a szeretet, az odafigyelés, a közösen töltött idő elfeledtetik ezeket a bakikat és segítenek, hogy boldog felnőtt legyen a gyerekből. Ám vannak olyan helyzetek, amelyekre tudatosan felkészülhetünk, sőt el is kerülhetjük őket.

1 Nem mindegy, hogyan kérünk

Dr. Jan-Uwe Rogge német nevelési szakértő (több könyve is megjelent magyarul) szerint sokszor akaratlanul is megzavarjuk a gyerekeket a túlzott kedvességgel. Jó példa erre, amikor egy kérést kérdőmondatba foglalunk. Például: „Segítenél nekem mosogatni?” A gyerekek nem ismerik a „költői kérdés” fogalmát. Nekik ezt azt jelenti, hogy eldönthetik, akarnak-e segíteni, vagy sem. Éppen ezért sokkal célravezetőbb, ha határozottan, de kedvesen megkérjük a gyereket valami konkrét dologra: „Légy szíves, segíts nekem mosogatni!” Így ugyanis nincs kibúvó a feladat alól.

2 Az ígéret szép szó

A gyerek számára az ígéret mágikus dolog, mint a mesékben. A felnőttek viszont néha udvariasságból, hárításból mondanak valamit, remélve, hogy majd elfelejtődik az ügy. A gyerekek azonban ezt becsapásnak veszik. Éppen ezért mindig csak olyat mondjunk nekik, amit tudunk és akarunk is teljesíteni. Amennyiben például bizonytalan a másnapi időjárás, ne azt ígérjük, hogy „Holnap elmegyünk kirándulni”, hanem mondjuk inkább: „Holnap elmegyünk kirándulni, ha nem esik az eső.” Amennyiben pedig valami miatt mégsem tudjuk betartani a  dolgot, magyarázzuk el, miért alakult így, és kínáljunk nekik egy másik lehetőséget.

3 Hagyjuk hibázni

Ne akarjuk lépten-nyomon mindentől megóvni, minden veszélyre figyelmeztetni. Egyrészt úgysem sikerül, másrészt mindenkinek, így a gyereknek is szüksége van tapasztalatra. Nem baj, ha elesik, ha összetör valamit, vagy hibázik. Ebből fog tanulni, ezáltal fejlődik.

4 Szülő, és nem barát

Sokan szeretnének a gyerekeik jó barátai lenni, éppen ezért, hogy ne alakuljon ki konfliktus, nem mondanak nemet, mindent megengednek, és állandóan a gyerek kedvét keresik. Ez óriási hiba, mert a szülőnek nem ez a dolga, hanem az, hogy megtanítsa a gyereknek a helyes viselkedést, hogy szabályokat, korlátokat állítson fel! Így taníthatjuk meg az alkalmazkodást, azt, hogy nem lehet mindig mindent megkapni, és néha bizony van, amiről le kell mondani.

5 Őszinte érzelmek

Sok szülő igyekszik mindig jókedvű lenni a gyerek előtt. Ez azonban hiba. Mindenki lehet néha fáradt, ideges, stresszes vagy szomorú, és ezeket nem kell eltitkolni a gyerek előtt. Nyugodtan mutassuk ki az érzéseinket, ezzel is jó példát mutatva a kicsinek – függetlenül attól, hogy fiúról vagy lányról van-e szó. Bátran lehetünk nyíltak: „Anya most szomorú, szeretne kicsit egyedül lenni. Ne ijedj meg, hogy így látsz, ez természetes a felnőtteknél is!” Ügyeljünk rá, hogy ne rajta töltsük ki az idegességünket, ne ijesszük meg hangulatingadozással, zokogással, de nem is kell mosolyogni, ha valami bánt minket.

6 A kevesebb több

Ki ne ismerné a viccesen „anyukanémaságnak” nevezett „kórt”, amikor hiába mondunk el valamit a gyereknek, ő meg sem hallja. Ebben mi is hibásak lehetünk, hiszen sokszor megszokásból, fáradtságból ismétlünk valamit rengetegszr, tét, következmény nélkül. Aztán persze megkérdezzük a gyerektől: hallasz te egyáltalán? Az őszinte válasz a nem lenne, mert valóban nem biztos, hogy ha tizedszer is elmondunk valamit, azt a gyerek még mindig meghallja, vagy egyáltalán odafigyel rá. Itt is igaz a kevesebb több elve. Hatásosabban tudjuk például baj esetén figyelmeztetni a gyereket, ha tényleg csak akkor szólunk neki, amikor muszáj, és nem állandóan minden lépésénél a „Vigyázz! El fogsz esni! Le ne ess!” mondatokat ismételjük.

7 Egyértelmű szabályok

Lehet, hogy néhány nyugodt pillanatot nyerünk, és talán csábító is néha fáradtságból ráhagyni dolgokat a gyerekre, ám ezzel hosszú távon megnehezíthetjük az életünket. Vagy tartsuk magunkat bizonyos szabályokhoz, vagy felejtsük el azokat. A legrosszabb, amit tehetünk, ha nem vagyunk következetesek, hiszen így ő sem tudja, mihez tartsa magát, és a határfeszegetés feszültségeket szül. Könnyebb dolgunk van, ha csak a fontos dolgokban alkotunk szabályokat és nem tiltunk meg mindent, ám ha van egy korlát, akkor abból nem engedünk. Például: „A nem, az nem, hiába könyörögsz.”

8 A jó időzítés

Ahogy a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is fontos a megfelelő időpont. Nem a legjobb pillanat a gyerek segítségét kérni a házimunkában, ha már csak néhány lépés, kocka kell az autópáya megépítéséhez. Egy strandon vagy erdőben, játszótéren töltött fárasztó nap végén szintén nem célszerű (vagyis inkább felesleges) arra kérni, hogy rakjon rendet a szobájában. Várjuk meg a megfelelő pillanatot: például „szombat délelőtt fél óra alatt rakjuk rendbe a szobádat”. Vagy mondjuk azt: „ha kész vagy a festéssel, pakoljuk össze együtt az asztalt!

9 Kell egy kis énidő

Az anyukák, nagymamák úgy érzik, hogy mindig ugásra készen kell állniuk a gyerekek körül. Ám nekik is szükségük van egy kis pihenőre. Ráadásul a gyereknek is lehet nemet mondani. Nem akarunk negyvenedszer egy legóautót megépíteni, vagy pudingot főzni a babakonyhában? Akkor mondjunk nemet! Ezzel jót teszünk magunknak – ihatunk egy csésze teát vagy kávét nyugodtan – és a gyereknek is, hiszen türelemre tanítjuk, és előbb-utóbb rájön, hogyan foglalja el magát.

10 Legyenek saját álmaik!

Kövessünk el mindent, hogy a gyerek álmai teljesülhessenek, de ne erőltessük rá a saját, esetleg be nem teljesült elképzeléseinket. Tegyük lehetővé, hogy sok mindent (sportot, hobbit stb.) kipróbálhasson, és eldönthesse, mi érdekli. Direkt vagy akaratlanul se általa akarjuk a saját elgondolásainkat megvalósítani.

Fotó: adobestock