Riportok

Magyar búvároktatónő dolgozott az Avatar forgatásán: Gőgh Szilvia Sigourney Weaver és Kate Winslet titkát is leleplezte

Nőként, Budapestről indulva nem volt könnyű bekerülnie a „nagyhalak” közé, de Gőgh Szilvia ötezer merüléssel a háta mögött ma már olyan produkciókban kap munkát, mint például az Avatar: A víz útja, amely két hét múlva nagy eséllyel pályázik az Oscar-díjra is.

Minden még iskolás korában kezdődött, a padtársa ötlete volt, hogy próbálják ki a búvárkodást. Télen medencében, nyáron palackkal a hátán, szabadban merült. A 46 éves Szilvia ma már világsztárok dublőre, búvároktatója, víz alatti biztosítója hollywoodi produkciókban. De hogyan is jutott idáig?

A családja kétkedve fogadta az ötletét

Ötszáz itthoni merülés után külföldre járt versenyezni. Tizennégy évesen Korfu szigetén látta először a tengert.

Nehéz sorsú gyerekeket tanít búvárkodni egy segélyszervezetnél

„Álomszerű volt minden. Színes halak, polipok, teknősök és sok pálmafa. Tudtam, hogy olyan helyen akarok élni, ahol állandóan süt a nap, nekem az örök nyár kell, az a lételemem. És azt is tudtam, hogy a búvárkodásból akarok megélni, de mindenki szkeptikusan fogadta a családban. Ez csak hobbi lehet, nem munka, próbáltak eltéríteni a célomtól. Csakhogy én élvezni akartam azt a munkát, ami majd kitölti az életemet. Jean Cousteau-filmeket néztem, de A nagy kékség is a kedvencem volt Jean-Marc Barr és Jean Reno főszerepelésével. El akarták hitetni velem otthon, hogy sokkal biztonságosabb képernyőn nézni a víz alatti világot, mint cápák között úszkálni. Félelem nem volt bennem, ma sincs. A cápák zsíros fókákra vágynak, nem emberhúsra. Engem egyébként sem lehet megállítani. Utazni akartam, és merülni.”

Szilvia a forgatási szünetben az Avatar női főszereplőjével

Jótékonykodik is

Sok búvárnő van a világon, aki filmekben dolgozik, de Szilviá­nak karitatív munkái is vannak. „A Chance for Children nevű segélyszervezetben is aktívan részt veszek, amely olyan, gettóban élő gyerekeken segít, akiknek drogosok, szegények vagy illegális bevándorlók a szülei. Itt élnek Los Angelesben, de sokan közülük még nem látták a tengert. Én búvárkodni viszem őket” – meséli.

Málta, Thaiföld, Amerika

Főiskolára járt, műszaki menedzser szakra. Közben már papírja volt arról, hogy elvégezte a búvároktatói tanfolyamot, amikor egy barátja Máltára hívta. Kapóra jött a lehetőség, így a diplomamunkáját már ott írta meg. Három hónapig ingyen takarított, rakodott egy búvárboltban a szigeten, amiért cserébe ingyen kapta meg a felszerelést a merüléshez. Pénzt felszolgálóként keresett. A következő nyáron már búvároktatóként alkalmazta a bolt. Később Thaiföldön is dolgozott. Ottani tanítványai közül az egyik kaliforniai volt, az ő meghívására utazott el Amerikába.

Ékszereket is tervez

„Azt mondtam, ha munkához jutok az első búvárboltban, amelyiket felhívom, akkor maradok. Egy Piszkos Fred-hangú férfi vette fel a telefont, aki közölte velem, hogy lányokat nem alkalmaznak, ők nem tudnak búvárkodni. Addig győzködtem őt, hogy de én tudok, míg azt mondta, akkor küldjem el az életrajzomat. Megírtam neki, hol mindenütt merültem, és visszahívott, hogy hétfőn kezdhetek. Nyolc évet húztam le nála.”

Hollywood összes stúdiója ott van a búvárbolt közelében. A filmgyárak kaszkadőrei oda jártak be különböző kérdésekkel, így került be előbb kaszkadőrként különböző produkciókba: a Született feleségekbe, a Piranha 3D-be, az Eufóriába, a Bűnös Chicagóba. A Nincs baj, drágám!-ban Drew Barry­more dublőre volt a bálnás jelenetben. Az Avatar második részében biztosító búvárként kapott komoly feladatot.

„Az Avatarban világsztárokkal dolgozhattam. Olyan büdzséje volt a filmnek, hogy a legjobb búvárcsapatot szerződtették. Manhattan Beachen forgott a film két és fél évig, majd Új-Zélandon. Minden a megelőzésről szólt, rengeteg életveszélyes jelenet van a filmben.”

Sigourney Weavernek a férjét és kisfiát is bemutatta

James Cameronnal, aki a Titanicot is rendezte, most dolgozott először. Róla ezt meséli: „Zseniális ember, mérnök, a tenger megszállottja. Elképesztő érzés vele dolgozni, mindig csak arra koncentrál, amit csinál. Nagyon jól el tudja magyarázni, mit akar látni a mozivásznon. Végig szigorú volt, mindenki vigyázzban állva leste, hogy mit szeretne.”

Búvármanót nevelnek

Huszonkét éve már, hogy Szilvia Los Angelesben él. 2017-ben beválasztották a Women Divers Hall of Fame-be, amelyben csakis a legjobb női búvárok kaphatnak helyet. Óriá­si elismerés ez ma is számára. Akárcsak az Avatar, amellyel hatalmas presztízsre tett szert a szakmájában.

Búvár a férje is, Hi­laire Brosio operatőr. Ott, abban a búvárboltban ismerkedtek meg, ahol annak idején Szilvia dolgozott. Sokat utaznak, és gyakran dolgoznak együtt. Különböző desztinációkat mutatnak be a víz alatt. „Kezdettől fogva egy hullámhosszon vagyunk. Kilencéves a fiunk, Enzo, akivel rengeteget vagyok a tengernél. Ő is imádja a vizet. Amerikai az édesapja, de ha ketten vagyunk, magyarul beszélek vele. Úszni már tud, nemsokára búvármanó lesz belőle.”

A világhírű rendező, James Cameron éppen instruálja a búvárokat

Az Avatar két női főszereplőjéről meséli

  • „Sigourney Weaver volt a kedvencem az egész stábból, vele dolgoztam a legtöbbet. Híres, elismert színésznő létére mindenkit úgy kezelt, hogy fontosnak érezze magát. Bárki jött is vele szembe, ő üdvözölte elsőként. Árad belőle az emberség, vibráló személyiség.”
  • „Kate Winsletben az tetszett, hogy felnőtt fejjel valósággal belehabarodott a búvárkodásba, a végén már vízibogárnak nevezte magát. Mondta is többször, hogy olyan otthonosan érzi magát a vízben. A forgatás után elment bálnákkal úszkálni, ez titkos vágya volt. Merülés közben megnyugszik, rendet tesz a gondolataiban, minden idegszálával relaxálni tud, akárcsak én.”

Szilviának a másik kedvenc foglalatossága a búvárkodás mellett az ékszerkészítés. Még itt, Magyarországon elvégzett egy aranyműves iskolát.

Szöveg: SZABÓ G. LÁSZLÓ

Fotó: privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete