Riportok

Ne hagyja, hogy átverjék! Mire vigyázzunk, ha alkalmi vagy idénymunkát vállalunk?

Tavasszal és nyáron általában megnő azok száma, akiket nem munkaszerződéssel foglalkoztatnak, hanem csak bizonyos feladatokra, esetleg néhány napra vagy egy szezonra vesz fel a munkáltató. Vajon ez így szabályos?

Tény, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás kevesebb papírmunkával jár, és kevesebb adót, járulékot kell fizetni, mint egy alkalmazott után, ám sajnos kevesebb jogosultság illeti meg a munkavállalót. Dr. Kontra-Tremmel Katalin ügyvéd segít, mire kell figyelni ilyen helyzetben.

Mi a különbség?

Ezt a foglalkoztatási formát az idénymunkára és az alkalmi munkára lehet alkalmazni. „Az idénymunka az év valamely időszakához, időpontjához kötődő mezőgazdasági vagy turisztikai munka, amely esetében ugyanannál a cégnél ugyanaz a dolgozó egy naptári éven belül (tehát esetünkben 2023-ban) maximum 120 napot dolgozhat. Ezzel szemben az alkalmi munka esetén ugyanazzal a dolgozóval egy éven belül legfeljebb 90, míg egy hónapon belül összesen maximum 15 napig létesíthető ilyen jogviszony, ráadásul egymás után legfeljebb 5 napot lehet valakit így foglalkoztatni – kezdi a szakember.

Kell szerződés?

Az egyszerűsített foglalkoztatáshoz nem kell szerződés, akár szóbeli megállapodás alapján is létrejön a munkáltató bejelentésével, ami elektronikusan, telefonon vagy mobilalkalmazással is megtehető a NAV felé. „Bár a törvény nem írja elő az írásbeliséget, én mindenképpen javaslom, hogy legalább a kész sablon-munkaszerződést töltsék ki rá. Ez a dolgozónak is érdeke, hiszen könnyebben tudja bizonyítani például a ledolgozott napok számát, a kialkudott bért. A bejelentés visszavonására viszont csak szűken, a bejelentést követő két órán belül, illetve, ha a munka a bejelentés másnapján kezdődik, vagy egy napnál hosszabb ideig tart, akkor a munkavégzés napján reggel 8 óráig van lehetőség.”

Fontos, hogy egy fennálló munkaviszonyt nem lehet egyszerűsített foglalkoztatásra módosítani, viszont az nem kizárt, hogy valakit ezt követően klasszikus munkaviszonyban alkalmazzanak.

Közteher viselése

A szereplők számára azért is előnyös ez a foglalkoztatás, mert nem kell sok közterhet fizetni. Ebben az évben idénymunka esetén 1200 Ft-ot, alkalmi munka esetén 2300 Ft-ot kell csupán fizetni a munkavállalók után. A munkáltató így a szociális hozzájárulási adó, a társadalombiztosítási járulék, a személyi jövedelemadó-előleg, míg a dolgozó a társadalombiztosítási járulék fizetése alól mentesül.

„Elsőre jól hangzik, de azt is jelenti, hogy a munkavállaló kizárólag nyugellátásra, baleseti egészségügyi ellátásra, illetve álláskeresési járadékra lesz jogosult, míg a tb egészségügyi és pénzbeli ellátásaira (pl. gyed, táppénz) nem. Ezt a foglalkoztatási formát a felek kölcsönös együttműködése tartja keretben, és bár sokszor nem könnyű munkát találni, fontos, hogy mindenki körültekintő legyen” – figyelmeztet a szakember.

Szöveg: Kovács Vera

Fotó: pexels

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete