Sztárok

„Sokan nem értették, hogy miért adtam fel a korábbi életemet”

Brasch Bence öt év kitartó tanulás után a kezében tarthatja a színészdiplomáját, és végre a szerelem is rátalált!
alföldi róbert balsai móni brasch bence budapesti operettszínház csillag születik konfliktus küzdelem musical színész szurovecz kitti

Csaknem tíz évvel ezelőtt a Csillag születik tehetségkutatóban ismerhettük meg őt, és azóta számos dolog történt vele. A műsor után nem sokkal muical-színésznek állt, de mivel mindig is érdekelte a prózai színház, nem tett le az álmáról, hogy elvégezze a színművészeti egyetemet. „Elképesztően nagy utat jártam be az elmúlt években – meséli Brasch Bence. – A tanulás mellett volt ebben sok küzdelem, konfliktus és lemondás is, de végre elértem az álmomat. Épp a napokban jöttem haza az Ördögkatlan Fesztiválról, ahol a volt színművészetis osztálytársaimmal, a szokásos felállásban utoljára játszottuk együtt a Meggyeskertet. Mindannyian éreztük, itt most valaminek vége, és miközben a közönség a darab végén tapsolt, nem mertünk egymásra nézni, mert biztosan össznépi zokogásba torkollott volna az este.”

Folytatás a Meglepetés magazinban!

Akciós előfizetések ajánlatunk

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete