Mióta szeretett felesége meghalt, egyedül él, mégsem lesz magányos Csukás István karácsonya! Az ország legismertebb meseírójával az ünnep alkalmából leginkább a szeretetről és az örömről beszélgettünk.
Már akkor mesélni kezd, amikor betessékel a lakása nappalijába, és abba sem hagyja, míg be nem csukódik mögöttem az ajtó. Csukás István Süsü, Pom Pom, Mirr-Murr és sok más mesefigura megalkotója a nap huszonnégy órájában úgy él, hogy mesél. Persze, hamar szóba kerül köztünk a karácsony. Mint mondja, felesége két évvel ezelőtti távozása óta a rokonokkal, barátokkal, keresztgyerekekkel ünnepel, és boldog az emlékeitől. Egészen gyerekkorától őriz a szívében olyan kincseket, amelyek a legnehezebb napjain is mosolyt csalnak az arcára.
Botcsinálta karácsonyfája volt
„Ilyenek például a gyerek-kori karácsonyaim emlékei – meséli. – Mai napig érzem a torta illatát, amit édesanyám az ünnepekre sütött, és a fenyőét is, ami azért mókás, mert arra mifelénk Kisújszálláson alig akadt fenyő. Leginkább egy hosszú, vastag bothoz drótoztunk talált ágakat, majd feldíszítettük, ez volt a karácsonyfa. Bizonyos években citrusfélékkel is kísérleteztünk, szóval könnyen meglehet, hogy az én emlékeimben a fenyőillat valójában nem is az” – nevet, majd arról kezd mesélni, mi minden segíthet gondolatban, a nehéz pillanatokban. Merthogy Csukás István hiába maga a játék, a móka, a kacagás, a problémák őt is megtalálták az életben, azonban szerinte minden helyzetben lehet találni valami jót, amibe belekapaszkodhatunk, amiből erőt meríthetünk. „A jókedvet fenntartani pontosan annyi energiánkba kerül, mint a rosszat, ez csak választás kérdése – vélekedik az író. – Én, amikor érzem, hogy gyűlnek körém a viharfelhők, arra gondolok, milyen csodás volt gyerekként, amikor először fel tudtam mászni a kerítés tetejére, és átláttam a szomszédba. Vagy amikor a keleti fekvésű szobámban hajnal ötkor a szemembe sütött a nap. Esetleg arra, hogy micsoda felismerés volt, amikor kamaszkoromban ráébredtem, hogy milyen is a szerelem. A gondolataink szabadok, magunk irányítjuk őket, így akár egy morcos reggelen, a buszon is gondolhatunk jó dolgokra a rosszak helyett. Az sem baj, ha közben mosolygunk is kicsit, ma már senki nem néz ezért bolondnak! Még akkor sem, ha magunkban beszélünk, mert a környezetünk simán elhiszi, hogy valójában kis fülhallgatóval telefonálunk. Egyszóval, ez a mai világ kedvez a szép emlékek bármikori felidézésének.”
„40 évig éltem házasságban”
Csukás István szerint a szép emlékek felidézésével nemcsak a szomorúságot lehet messzire hessegetni, hanem a stresszt is. Szerinte az utóbbi a mai világ egyik legnagyobb problémája, családok hullanak szét miatta, mert idegességünkben azokat bántjuk, akiket a legjobban szeretünk. „Élnek barátaim Londonban, és a briteknek van egy szokása, ami nagyon tetszik. Ahelyett, hogy a fárasztó és stresszes munkanap után egyenesen hazamennének megfojtani a feleségüket, betérnek a helyi pubba, ahol egy korsó sör, egy jó beszélgetés vagy éppen egy kis játék mellett ellazulhatnak. Ez még nem a kocsmázás esete, de a hatására más érzelmi és idegállapotban érnek haza. Ezt a szokást a magam részéről Magyarországon is bevezetném” – vélekedik Csukás István, aki a stressz mellett még a kőbe vésett erkölcsi szabályokat is a boldogság kerékkötőjének látja. „Negyven évig éltem boldog házasságban a feleségemmel, és ez idő alatt is rengetegszer voltam plátói módon másba is szerelmes. Mi a nejemmel egy életre választottuk egymást, ami egy gyönyörű kötelék, de ettől még nem vakultunk meg! Ha megtetszett valaki, megbeszéltük, és támogattuk egymást abban, hogy megélhessük ezeket az érzelmeket. Itt per-sze nem a szexre gondolok, hiszen ha az ember szereti és tiszteli a másikat, nem csalja agyba-főbe, de mi a mások iránt fellobbanó érzelmeinket is mindig megvitattuk. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen házasságban élhettem.”
Legbecsesebb díjait a kicsiktől kapta
Csukás István 83 évesen is úgy gondolja, az életben a legfontosabb érzés a szerelem. „A mai napig képes vagyok szerelmes lenni egy mozdulatba, egy hajtincsbe, de akár egy kivillanó bokába is – mondja nevetve. – Bár a pályám legnagyobb részét a gyermekirodalomban töltöttem, két sikeres szerelmes verseskötetem is megjelent. Nemrégiben történt meg velem, hogy egy fiatal pár elküldte nekem ajándékba az esküvői meghívóját, amin az én soraim álltak. Hát kívánhat ennél többet egy költő? Ugye, hogy nem?” – teszi fel a költői kérdést az író – csak hogy teljes képzavarral éljünk –, majd keze végigsiklik a nappali kanapé Süsü-párnáin. Mondanom sem kell, imádni valók, akárcsak a tulajdonosuk. „A harmadik kerületi óvodásoktól kaptam őket a 80. születésnapomra – mondja Csukás István. – A pályám során sok-sok szakmai és közönségdíjat ítéltek nekem, de a legbecsesebb ereklyék azok, amiket a gyerekektől kaptam. Rajzok, papírfigurák, agyagszobrocskák a mesefigurákról, amelyek valaha kipattantak a fejemből, és számomra is hihetetlen csoda, de több generációt láthattam rajtuk felnőni. Noha úgy alakult az életem, hogy saját gyerekem nem született, a kis olvasóimtól rengeteg szeretetet kapok. Olyan, mintha a fél ország az én kisfiam-kislányom lenne. Nem is lehetnék ennél boldogabb” – búcsúzik az író.
Süsü visszatér!
Csukás István ebben az évben hatalmas munkában volt: a gyerekek nagy örömére megírta Süsü legújabb kalandjait. „A történet tizenhárom epizódból áll, és a főhőse nem más, mint Süsü fia, Süsüke, aki útnak indul világot látni. Ezt a mesesorozatot már régen várja tőlem a televízió, és most, hogy végre leadtam, hamarosan forgatni kezdik. Ez az én karácsonyi ajándékom a gyerekeknek, és hozzájuk hasonlóan nagyon várom, hogy megelevenedni láthassam a történetet a képernyőn” – mesél a legújabb művéről Csukás István.
Tudta-e?
Csukás István április másodikán született, akárcsak Hans Christian Andersen, a világ egyik leghíresebb meseírója. Süsü megálmodója a különös egybeesésnek köszönhetően mert annak idején belevágni a történetszövésbe. Jó jelnek érezte. Mit is mondhatnánk? Igaza volt!
