Jelenleg körülbelül 800 ezer – vagyis minden harmadik – nyugdíjas él a szegénységi küszöb alatt Magyarországon, és további 300-350 ezren pedig még ennél is rosszabb...
# 60+
Minden idők egyik legnépszerűbb filmvígjátékának két szereplője, Balázs Péter, és Haumann Péter sincs már az élők között. Rájuk emlékezünk.
A korai nyugdíj gondolata sokak számára vonzó, ám a valóság elrettentőbb, mint gondolnád. A hirtelen jött szabadság lehetőséget, de bizonytalanságot is rejt.
Van egy apró, elsőre jelentéktelennek tűnő szokás, ami feltűnően sokszor bukkan fel azoknál, akiket kiemelkedően intelligensnek tartanak. Nálad is jellemző?
Meleg, kényelmes, mégis kövérít? Ezek a pulóverfazonok 60 év felett éveket és plusz kilókat adhatnak hozzá a megjelenésedhez. Ezekre mindig érdemes figyelni.
A magyar nyelv folyamatosan változik és ez így is van rendjén, mégis nehéz elfogadni, hogy ezek a szép, régies kifejezések egyik napról a másikra csak úgy kikopnak a...
Kovács István és Sajgál Erika évek óta él a csillebérci erdő csendjében, ahová tudatosan és szívesen vonulnak vissza. Az egykori Bornemissza Gergő már nem vágyja a...
A séta jó alap, de van egy mozgásforma, amely ennél is hatékonyabban támogatja a szívedet 60 év felett. Pár perc is elég, hogy érezd a változást.
Fiatalabbnak vagy idősebbnek néznek a korodnál? Az észlelt életkor befolyásolja a bizalmat, a szakmai megítélést és azt is, mit gondolnak rólad mások.
Latabár Kálmán 120 éve született. A magyar színjátszás legendás komikusa volt, akit nemzedékek szerettek filmen, színpadon és televíziós közvetítésekben.


