Uncategorized

Pár apró lépés és ezreket spórolhat: ritkábban kell tankolni, ha ezeket betartja

Talán ön sem gondolt még arra, hogy a légkondicionáló belső keringetésével, vagy akár 8 kilométeres sebességcsökkentéssel is tehet azért, hogy kevesebbet fogyasszon a kocsi.

A 480 Ft-os benzinár óta kocsival közlekedni szinte luxusnak számít. Ez aztán még inkább igaz, ha valaki céges járművel jár, hiszen rá nem vonatkozik az árstop-becslések szerint ez nagyjából 800 ezer autóst érint ma Magyarországon. Ha már az árakon nem tudunk változtatni, igyekezzünk úgy vezetni, hogy tovább tartson az üzemanyag.

Egyenletes sebesség

Bizonyítottan később kell benzinkútra mennünk, ha finoman bánunk a gázpedállal. Lehet, hogy kicsit később érünk így célba, de a folyamatos gyorsítások, majd kényszerből lefékezések növelik a fogyasztást. Miközben egyenletes sebesség esetén autónknak akár 14%-kal is csökkenhet az üzemanyagigénye.

Belső levegővel

Nyáron sokszor nem lehet kibírni légkondicionáló nélkül, ami alapból megnöveli az autó fogyasztását, ám ha a belső levegőt keringetjük, kevesebb üzemanyag megy el. Ez azért van, mert ugyanazon levegő hidegen tartása kevesebb energiát igényel, mint a kívülről érkező forró levegő folyamatos hűtése. Természetesen a klíma kikapcsolásával még több üzemanyagot takaríthatunk meg, de ez a kánikulában sokszor kivitelezhetetlen.

Tudatos útvonaltervezés

Ha indulás előtt előre megnézzük, merre kell pontosan mennünk, az minimalizálja a feleslegesen megtett kilométereket, tehát kevesebb üzemanyagot használunk el. Igyekezzünk kerülni a csúcsforgalmat, és az elintézendő feladatokat – legyen az banki ügyintézés, posta, bevásárlás stb. – egy napra, ugyanazon idősávra betervezni. Ha több útvonalon is eljuthatunk a célba, válasszuk a jelzőlámpákkal felszerelt, kisebb utak helyett az olyan autóutakat, esetleg autópályát, amelyeken nem kényszerülünk sokszor megállni, majd újra elindulni – akkor is, ha esetleg az 2-3 km-rel hosszabb.

Nincs pazarlás: Mi fogyasztható a szavatossági időn túl is?

Tökéletesre fújva

Mindig figyeljünk arra, hogy jó állapotú, évszaknak megfelelő autógumikkal közlekedjünk. A gyári adatoknak megfelelően felfújt abroncsokkal kevesebbet fogyaszt az autó, mint ha hiányzik belőle néhány tized bar nyomás.

Csak indokolt esetben

Természetesen azzal spórolhatunk a legtöbbet, ha csak akkor ülünk autóba, ha nagyon muszáj. Az is jó megoldás lehet, ha összefogunk a családtagokkal, barátokkal és együtt megyünk nagybevásárolni, majd szétosztjuk a költségeket. Amikor tudunk, váltsunk át biciklire. Az egészségünkért is sokat teszünk vele: a tekerés javítja a tüdőkapacitást, erősíti a szívet, a kondíciónkat. Sőt, bizonyított tény, hogy az autókban ülők sokkal jobban ki vannak téve ugyanazon légszennyezésnek, mint a pedált tekerők. Hogyan lehetséges ez? A kerékpárosok feje magasabban van a kipufogott gázoknál, és mivel a dugóban sokszor gyorsabban haladnak, nem szívják be olyan sokáig a káros gázokat, mint az autóban veszteglők, vagy a buszokon utazók.

Szöveg: Sinkó Edit

Kiemelt kép: AdobeStock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete