Pápai Joci: „Sosem voltam kifogástalan férj”

Az élete önmagában is motivációs történet. Hogyan lett a vidéki hobbizenész kissrácból az egyik legnépszerűbb hazai sztár? Joci a 2017-es Origo című dala megjelenése óta sikert sikerre halmoz. Azt mondja, többször feladhatta volna, de sosem engedte el az álmait.

A hitéből merített erőt a nehéz időkben

„A Megasztár tehetségkutató show-műsor és az Origo megjelenése között voltak nehéz éveim – meséli az előadó. – Anyagilag és lelkileg is a mélypontra kerültem, amit nehéz volt elviselni, különösen azért, mert már megvoltak a gyerekeink, róluk is gondoskodni kellett. Sokan a helyemben már elmentek volna civil állásba, ami teljesen érthető, én mégsem tettem, mert tudtam, ha elmegy a fókusz a zenéről, akkor soha nem érem el az álmaimat. A kezdeti nehéz­ség ellenére a feleségem, Anita is támogatott. Nem olyan régen posztoltam egy képet a közösségi oldalamra. Kisfiú­ként gitározom és énekelek rajta egy iskolai rendezvényen. Már akkor is az akartam lenni, aki most vagyok, de nemcsak magamnak, hanem a feleségem és a családom kitartásának is köszönhetem, hogy az lehetek.”

Joci évek óta szinte egy percre sem állt meg. Állandóan alkot, forgat, koncertezik, mindig azon dolgozik, hogy előadóként és most már televíziós műsorvezetőként, zsűritagként is a felszínen maradjon. A siker ellenére egy pillanatra sem szállt el, hiszen azt is tudja, milyen lent lenni.

„Az életem egy fontos pillére, hogy kapcsolatot találtam Istennel – meséli. – A hit a legnehezebb időkben rengeteg erőt adott. Nagyon elfoglalt ember vagyok, és sokszor lelkifurdalásom van: több időt kellene szentelnem Istennek. Nagyon jó volt és most is jó hozzám” – vallja a művész.

A házassággal muszáj foglalkozni

A 41 éves zenész 18 éve él házasságban. „Hogy mi a jó párkapcsolat receptje, azt a mai napig kutatom – mondja nevetve. – A humor, a jókedv például nagyon fontos. Mögöttünk nagy küzdelem áll, nem akarok álszent lenni, sosem voltam kifogástalan férj. Úgy gondolom, azon, hogy egy kapcsolat tartósan megmaradjon, rengeteget kell melózni. Ráadásul a szerelem egy kiszámíthatatlan műfaj. Honnan legyek biztos benne, hogy a feleségem holnap reggel nem találkozik a közértben egy férfival, akibe beleszeret? Ez ellen annyit tehetek, hogy amit csak tudok, megadok neki. A hosszú házasságban gyakran elfelejtjük, hogy a másik ember nem a tulajdonunk, ezért nem is teszünk a kapcsolatért. Magától értetődőnek vesszük, pedig nem az. Igenis ki kell vagy legalábbis ki kellene szakítani a hétköznapokból a közös időt, különben szétesik a kapcsolat. A házasságok rettenetesen törékenyek, vigyázni kell rájuk. Mindig érdeklődni, támogatni egymást, és együtt menni előre. Például megfogadtam, jövő januárban és februárban nem csinálok semmit, kizárólag a feleségemmel és a gyerekeimmel leszek.”

Nehezen viselné az elválást

A házaspár két gyereket nevel. Fiuk, Zalán 12 éves, és örökölte édesapja zenei tehetségét. Lányuk, Hanna nemrégiben töltötte be a tizennyolcat, de egyelőre nem tervezi maga mögött hagyni a szülői ház melegét.

„Nagyon jó érzés, hogy olyan hátországot adhatok a gyerekeimnek, olyan biztonságban bontogathatják a szárnyaikat, amilyen nekem nem adatott meg. Ennek ellenére Anitával nem kényeztetjük el őket. Nem azt mondom, hogy Hanna sosem kapta meg azt a szép és drága ruhát, amire vágyott, de igyekszünk tartani az egyensúlyt. Hálás vagyok azért, amiért a lányomnak helyén van az értékrendje. Elköltözni egyelőre nem akar, pedig már mondtam neki, az ő szo­bája a legjobb a házban, szeretnék beköltözni oda, de közölte, hogy abból mostanában nem lesz semmi. A viccet félretéve, örülök, hogy még jó ideig itt marad velünk, mert tartok tőle, én is nehezen viselnék egy elválást. Persze, ha menni akarna a világ végére, abban is támogatnám őt. Az a fontos, hogy a gyerekeink boldogok legyenek.”

fotó: Olajos Piroska, Birton Szabolcs, Tv2