Magabiztosan csatolja a lábára a görkorcsolyát, majd széles mosollyal az arcán suhan végig a berkenyei Dózsa György utcában Pataki Adrienn. Aki nem ismeri a történetét, könnyen gondolhatja: ő is a mindenki által várt tavasznak örül ennyire. Pedig ez csak részben igaz. Görkoriján több száz kilométert suhant az elmúlt másfél év alatt, temérdek izzadság- és könnycseppel átitatott órát küzdött azért, hogy most úgy ragyogjon rá a napsugár, mint soha azelőtt. Egy visszahúzódó, magát nem szerető lányból céltudatos fiatal nő lett. Éveken át nem volt kibékülve azzal, ahogyan kinéz, és takargatta magát. Adrienn alatt ugyanis röpke másfél évvel ezelőtt még 114 kilót mutatott a mérleg. „Haragudtam magamra. 15 éves koromban kezdtem el hízni, akkor voltam 90 kiló, és innentől csak mentem egyre följebb és följebb. Anyukám szólt, hogy ennek rossz vége lesz, de nem hallgattam rá; csökönyös voltam, mentem a magam feje után. Ahányszor megláttam a számokat a mérlegen, mindig sokkot kaptam. De akkor is tovább ettem. Jött a csipsz, a hamburger, a sült krumpli. Volt, hogy lefekvés előtt egy tábla étcsokit dugtam a párnám alá, de olyan is, hogy itthon megebédeltem, majd átmentem a mamához, és ott is. Istenien készíti a töltött paprikát; az a kedvencem – azaz csak volt” – mondja határozottan a fiatal.
A finomságokat csak szagolja
A nassolásnak szó szerint súlyos eredménye lett, ami nem csak a mérleget, de a szívét is nyomta. „Szerettem volna vékonyabbnak tűnni; nagyobb ruhákat vettem, laza felsőket, amiben nem látszik, hogy erősen túlsúlyos vagyok. Hiába! A korombeli lányok így is malacnak, dagadt disznónak csúfoltak, ilyenkor sírva rohantam hazáig. Hiába mondta az akkori barátom, hogy ő úgy szeret, ahogy vagyok – döntöttem: elég volt!” Adrienn felkeresett egy személyi edzőt, hogy a segítségével szép lassan lefaraghassa a kilókat, és a helyükre önbizalmat építhessen. „Kaptam személyre szabott edzéstervet és étrendet is. Az egész életemet meg kellett reformálni. Ez volt a legnagyobb kihívás. Pláne nekem, akinek a család főztje a legfinomabb – mondja egy hatalmas sóhaj kíséretében. – Azóta csirkét eszem csirkével, és minden nap én főzök. Bevallom, van csábítás, hiszen szakács a szakmám, így amikor a családnak egy ünnepen valami nyalánkságot sütök, rendre megkérdezik: miért nem jössz te is; miért sanyargatod magad? Nekem olyankor eszembe jut a heti ötszöri edzés – ami azóta a szenvedélyem lett –, azt nem dobhatom csak úgy oda. Így megszagolom a finomságokat, és maradok a csirkémnél.”
„Már csak a májam hízik”
Adrienn annak idején 3XL-es felsőt hordott. Most büszkén mutatja az S-es ruháit. Az íróasztaláról közben egy füzetet nyújt felénk, amiben étrendek és különféle edzéstervek szerepelnek; na meg rengeteg motivációs mondat és az elérni kívánt cél – ami így szól: „egyszer modell leszek!” „Eddig 55 kilót zumbáztam, bokszaerobikoztam, kangooztam és görkorcsolyáztam le magamról, de elégedett még nem vagyok – mondja. – Még 5 kiló hiányzik, aztán leállok, hiszen nem szeretnék átesni a ló túlsó oldalára.
A visszajelzések már így is nagyon jók, amitől nem csak a májam hízik, de elég erőt adtak ahhoz is, hogy megtegyem a következő nagy lépést is: elmentem egy válogatóra, ahol modelleket keresnek. Régen strandra sem mertem kimenni, most az sem zavart, hogy egy négytagú bizottság előtt kellett megmutatnom magam. Azt mondták: keresnek majd, de napokig semmi. Bár már attól is boldog voltam, hogy megmérettettem magam, bevallom, volt bennem szomorúság is. Aztán végül csak megcsörrent a telefon, és azt mondták: sikerült! Azóta túl vagyok az első profi fotózásomon, így elmondhatom: ha a kifutón még nem is, a boldogságtól a fellegekben már jártam!”
A bűnös erdő
Bár még a legszigorúbb edzésekben is van heti egy „bűnös nap” – Adri ezt is csak ritkán engedte meg magának. És hogy mi ilyenkor a jutalom? „Egy szelet Fekete-erdő torta – mondja nevetve. – Nem mondom, hogy nem érzem magam rosszul utána, de havonta egyszer még én is megengedem magamnak, hogy betévedjek az erdőbe…
