Ezotéria

Minden napra egy mondat: az Advent 24 lélekcseppje a békés ünnepekhez az angyaloktól

Ha azt szeretnénk, hogy az ünnepen nyugodtan, emelkedett lélekkel és gondolatokkal vehessünk részt, mondjuk el minden nap a Meglepetés lélekcseppjeit.
advent angyalok

Hogyan?

Minden reggel nézzük meg, mi az aktuális mantránk, és amikor csak szükségét érezzük a nap folyamán, ismételjük el néhányszor. A legjobb, ha reggel vagy este meditálni is van időnk, és akkor is elhangzik a napi lélekcseppünk.

Mi a mantra?

A Meglepetés lélekcseppjei egyfajta mantrák, amely nem más, mint mágikus formula, amely lehet egyetlen szó, hang vagy egy rövidebb mondat. Ezeket ismételgetve fohásszá, varázsigévé alakulnak.

December 1. – Advent első vasárnapja
„Kérlek, Mihály arkangyal, vigyázz rám és a szeretteimre!”

December 2.
„Minden nap érzem, hogy az égiek támogatják a törekvéseimet, erővel és hittel töltenek fel!”

December 3.
„Minden a lehető legjobban alakul az életemben. Egy új korszak kapujában állok, ami igazi áldás lesz számomra!”

December 4.
„Tudom, hogy amit teszek, hasznos számomra, és azoknak is, akik körülöttem élnek!”

December 5.
„A siker és az elégedettség érzése napról napra erősebben jelen van az életemben!”

December 6.
„Óriási boldogsággal tölt el, hogy szerethetek másokat, és hogy ők is szeretnek engem.”

December 7.
„Nyitottan állok a világ felé, és ezért mások is megnyílnak a szeretet felé.”

December 8. – Advent második vasárnapja
„Kérlek, Gábriel arkangyal, hoz harmóniát otthonunk falai közé!”

December 9.
„Mindenben meglátom a szépséget, az apró csodákat!”

December 10.
„Nem vagyok türelmetlen, mert pontosan tudom, hogy minden akkor következik be, amikor az a legjobb
a számomra!”

December 11.
„Nap mint nap átjár a szerelem érzése, és ennek kiélvezem minden pillanatát!”

December 12.
„Mindent sikerül könnyedén megoldanom, nincs szükségem feszültségre, erőlködésre!”

December 13.
„Képes vagyok megvalósítani az álmaimat!”

December 14.
„Napról napra nagyobb bennem a kreativitás!”

advent angyalok

December 15. – Advent harmadik vasárnapja

„Rafael arkangyal, hozz egészséget, gyógyítsd testemet és lelkemet!”

December 16.
„Biztonságban érzem magam, mert tudom, hogy őrzőangyalom mindenben mellettem áll!”

December 17.
„Mindaz a szeretet és támogatás, amit a környezetemnek felajánlok, megsokszorozva tér vissza hozzám!”

December 18.
„Képes vagyok a jelenben élni, nem félek a jövőtől, és el tudom engedni a múltból kísértő árnyakat!”

December 19.
„Ma meglátom mindazt az életemben, amire méltán lehetek büszke!”

December 20.
„Szeretem önmagam, boldogságot és örömet sugárzok magamból!”

December 21.
„Végtelen szeretet és hála járja át a lelkemet!”

December 22. – Advent negyedik vasárnapja
Uriel arkangyal, hozz békét a szívembe, áldást a családunkra!”

December 23.

„Úgy vigyázok a szeretetre, hogy a lángja sose aludjon ki!”

December 24. Szenteste lélekcseppje
„Angyalok, gyűljetek az asztalunk köré, töltsétek velünk az estét.”

Fotó: pexels

Címkék: