Egészség

Szorongás-teszt: az aggódás, a bolyongás és a konfliktuskerülés is árulkodó lehet

Van, aki azon is képes aggódni, lesz-e a közértben a kedvenc sajtjából, mások a nagy megmérettetések előtt is nyugodtak maradnak. Mi okoz bennünk szorongást, és hogyan legyünk úrrá rajta?

Megbetegíthet az aggódás

„A szorongás mindenkinél más intenzitással és gyakorisággal jelentkezik, ám a tünetek hasonlók. Egy teszt segítségünkre lehet, hogy jobban lássuk, mennyire gyakran tapasztaljuk a jeleket, és eszerint küzdjünk meg a nyugtalansággal. Jellemző, hogy idővel félelmeink, aggodalmaink testi panaszokat öltenek, hiszen testünk és lelkünk egységként működik. Ráadásul az immunrendszer és a pszichés tényezők kapcsolatát kutató szakemberek rég tudják, a negatív érzések és gondolatok hatnak fizikai világunkra, önbeteljesítő jóslatként működhetnek” – állítja dr. Piczkó Katalin pszichiáter. Szerinte leginkább a teljesítménykényszer és a maximalizmus fokozhatja bennünk a szorongást, vagyis legtöbbször a pörgős, feladat-
orientált és rivalizáló személyiségtípusok érintettek.

„A szorongás másik leggyakoribb forrása a pesszimizmus, a túlzott kritikusság, ez pedig nem feltétlenül jár együtt a tökéletességre törekvéssel. Azok, akik a mindennapi eseményeket általában az élet árnyékos oldaláról szemlélik, gyakrabban aggódnak szeretteik és saját jövőjük miatt is” – teszi hozzá a szakember.

Ön mennyire szorongó típus?

Olvassa el az állításokat, majd mérlegelje, hogy milyen időközönként igazak önre. Ha úgy érzi, hetente tapasztalja a leírtakat, jelölje be a „nagyon gyakran” választ, ha csak havonta egyszer, a „néha” kategóriát. Ha egyáltalán nem igaz önre az állítás, akkor a „soha” választ karikázza be.

GONDOLATAIM

Sokszor negatív dolgokat vetítek előre, hogy valami úgysem fog sikerülni, biztosan szerencsétlenül járok.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Kisebbrendűségi gondolatok gyötörnek, az jár az eszemben, én rosszabb vagyok, mint mások.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Eszembe jut, hogy szeretteimmel valami rossz dolog történhet.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Aggodalmaskodó gondolatok forognak a fejemben jövőbeli életkörülményeim miatt.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Gondolatban a múltban bolyongok, újra és újra lejátszom képzeletemben, mit kellett volna mondanom, mit kellett volna tennem.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

VISELKEDÉSI REAKCIÓIM

Elmenekülök az olyan helyzetekből, ahol megmérettetés elé kerülök. Utálom a kihívásokat, számomra az életben a biztonság a legfontosabb.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Görcsben van a gyomrom, és/vagy fáj a fejem, anélkül, hogy ennek szervi oka lenne.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Izzadékony vagyok, sokszor izzad a tenyerem is.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Nem tudom uralni szívdobogásérzésemet.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Izmaim összehúzódnak, feszült állapotban vannak.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

ÉRZÉSEIM

Szorongok attól, hogy vajon milyen egzisztenciális helyzetbe kerülök a jövőben.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Rágódom a múlton, lelkiismeret-furdalásom van múltbéli dolgok miatt.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Aggódom a jövőbeli dolgok miatt.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Félek a negatív dolgok bekövetkeztétől.
a Nagyon gyakran
b Néha
c Soha

Értékelés

Adjon magának minden „nagyon gyakran” válaszra 2, minden „néha” válaszra 1 és minden „soha” válaszra 0 pontot.

1-es típus 28–20 pont: Pontszáma alapján ön sokat szorong, és sokszor feszült. Elképzelhető, hogy ennek valamikor erőteljesebb testi tünetei is lehetnek. Életében gyakran bekövetkezhet egy negatív spirál, mivel inkább úgy látja, „félig üres a pohár”. Aggodalmai, előrevetített borús gondolatai beindíthatják a testi tüneteket is. Önbeteljesítő jóslatként könnyen magukkal hozhatják a negatív események bekövetkeztét, melyekkel aztán igazolhatja önmagát. Természetesen van rá megoldás, hogy kilépjen ebből!

2-es típus 19–10 pont: A pontértéke alapján átlagos kategóriába sorolható, ahová az emberek többsége. Ahhoz, hogy ura legyen stresszhelyzetben jelentkező érzéseinek, gondolatainak, és minél hamarabb felülkerekedjen ezeken, érdemes beiktatni mindennapi életébe stresszkezelő technikákat.

3-as típus 9–0 pont: Jó hírünk, hogy ön valószínűleg képes minden helyzetben nyugodt és kiegyensúlyozott maradni. De az is lehet, hogy kiváló stresszkezelő praktikákat alkalmaz a mindennapokban. Az emberek igen kis százaléka tartozik ebbe a csoportba, gratulálunk!

TIPP

Az 1-es típusnak

„Gondolatstop-technika“: ha észrevesszük, hogy gondolataink negatív irányt vesznek, vagyis már előre aggódunk valamin anélkül, hogy ennek realitása lenne, álljunk meg, és mondjuk magunkban: „Állj, stop! Miért ne lehetne másképp?” Ezek után képzeljük el, hogy az események kedvezően alakulnak. Gyakran nehezen vesszük észre a negatív mintákat, ezért bevonhatjuk a családot is! Jópofa játék lehet belőle, ha minden negatív kinyilvánításnál zálogot kérnek tőlünk, amit egy szeretetteli gesztussal válthatunk ki.

A 2-es típusnak

Valahányszor stresszesnek érezzük magunkat, lassítsuk le, és nyújtsuk el a légzésünket. Ezzel szívműködésünk is lelassul, ami az orvosok szerint fizikailag és lelkileg is megnyugtat.

Minden típusnak

Kibeszélés: Egyszerű és bizonyítottan az egyik leghatékonyabb technika. Osszuk meg társunkkal, barátnőnkkel aggodalmainkat, és máris csak fele akkora terhet cipelünk!

Fotó: shutterstock