Egészség

Hiperaktív vagy rosszcsont: mikortól számít kórosnak, ha a gyerek képtelen megülni a fenekén?

Régen nem volt hiperaktív gyerek, azt mondták, hogy sajtkukac, és nem gondoltak semmi kórosra.

11 éves kisfiam egy eleven energiabomba, mindenben részt akar venni, mindent meg akar ismerni, mindenhová el akar menni, semmitől nem lehet visszatartani. Ha nekilódul, alig érek a nyomába. Ennek amúgy örülök, lenyűgöző a teherbírása, nem tartom hiperaktívnak. De sajnos a többi szülő igen, és már a tanító néni száján is kicsúszott ez a kifejezés. Ön szerint ki tekinthető hiperaktívnak, és mikortól tekinthető ez betegségnek? – írta korábban szerkesztőségünknek egy aggódó anyuka.

Szakértőnk válasza

Ennek a rovatnak az olvasói már tudják, milyen sokszor jutnak eszembe a levélírók kérdéseiről irodalmi példák. Most is ez történt. Karinthy Frigyes klasszikus könyvében (Tanár úr kérem) a Röhög az egész osztály című kis remekben megjelenik a hipermotilis gyerek ősképe, a kis Lőbl, aki óra alatt mászkál a padok alatt, és mindenkinek belecsíp a vádlijába. Fröhlich tanár úr mindezt nem látja, mert ő önfeledten mesél II. Józsefről, s amikor az egyik gyerek felszisszen, mert épp akkor ért oda Lőbl, és belecsípett, rászól: „Auer … mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac?” Erre végre kirobbanhat a mindent elsöprő röhögés.

Bizony, régen nem volt hipermotilis gyerek, azt mondták, hogy sajtkukac, és nem gondoltak semmi kórosra. Magam ma is jóval ritkább esetnek gondolom a hipermotilitást, mint ahányszor felelőtlenül rásütik egy-egy gyerekre. Látatlanban állíthatom, hogy az ilyen érdeklődő, sokféle irányba elkötelezett kisfiút semmiképp sem tekinthetjük kórosnak, s az iskolának még akkor is jutalmaznia kellene őt és a hozzá hasonló gyerekeket, ha többletmunkát jelentenek a pedagógusnak. Csendes, mulya osztálytársai érdektelenül ülnek a padban, hol figyelnek, hol ábrándoznak, nem tesznek fel kérdéseket, nem oldják meg a többiek előtt a feladatokat, nem pattannak fel a padból, ha van egy jó ötletük. Világos, hogy könnyebb bánni velük, mint azokkal, akik mindezt megteszik.

Persze, vannak igazi hipermotilis gyerekek. Miről lehet megismerni őket? Sok-sok fölösleges mozdulatról. Ahelyett, hogy egyenes úton közelítené meg a célját, háromszor körbefut, kezét ide-oda dobálja. Írásképe rendezetlen benyomást tesz, mert sok fölösleges vonalat tartalmaz. Szakértők szerint a kórkép hátterében szorongás áll, amelytől a mozgásviharral próbál megszabadulni az érintett gyerek. Ez csak átmenetileg sikerülhet, a szorongás okát nem szünteti meg. A hipermotilitás hátterében rendszerint idegrendszeri érintettség is áll. Mind a szorongás, mind az idegrendszeri érintettség ok arra, hogy a gyerekkel gyerekpszichiáterhez forduljon a szülő.

Fotó: pexels