Szépség

Rúzsbiblia: 5+6 tipp profiktól a tökéletes sminkeléshez

A régi ajakfestési módszerek már nem számítanak szentírásnak, viszont abban érdemes a szabályokat követni, hogy az ezerféle rúzs közül pontosan milyen illik hozzánk!

Készítsük elő!

Kicserepesedett ajkakon nem mutat szépen a rúzs. Éppen ezért fontos, hogy a szánk hidratálására is nagy hangsúlyt fektessünk, éppúgy, mint az arcunk többi részére. Hetente egyszer radírozzuk át az ajkainkat, ami eltünteti az elhalt hámsejteket, az ajakápoló pedig puhává varázsolja a szánkat.

Tökéletes alapozás

Közvetlenül rúzsozás előtt egy enyhén benedvesített papír-törlővel vagy akár egy puha mosdókesztyűvel finoman dörzsöljük át a szánkat, hogy tökéletesen sima és élettel teli legyen. Ha szeretnénk, hogy a rúzs sokáig tartson, és ne maszatolódjon el, akkor vigyünk fel egy kevés alapozót vagy púdert az ajkainkra is. Ráadásul ettől még a kiválasztott rúzs színárnyalata is jobban tud érvényesülni.

Színes kérdés

A legnehezebb kérdés, hogy milyen árnyalatú rúzst válasszunk? Hiszen ezerféle szín közül lehet válogatani, befolyásolhatnak az adott trendek, barátnők véleménye. Éppen ezért próbáljunk arra koncentrálni, hogy elsősorban a bőrünk tónusához passzoljon, és csak utána figyeljünk a többire. Íme egy egyszerű útmutató, hogy milyen típushoz milyen rúzs illik:

  • Világos bőrszín: korallvörös, világos rózsaszín
  • Közepes, olíva bőrszín: téglavörös, sötét rózsaszín, áfonya
  • Sötét bőrszín: burgundi vörös, barna, bronz

Figyeljünk a formulákra!

Miután megtaláltuk a tökéletes árnyalatot, már csak azt kell eldöntenünk, hogy milyen összetevőjű rúzst szeretnénk. Ugyanis fontos lehet, hogy melyiket milyen napszakban vagy alkalomra viseljük.

  • Matt: Ezek a változatok nagyon divatosak és tartósak, ám hamar kiszáríthatják az ajkainkat, ezért inkább egy esti rendezvényre vagy randevúra válasszuk.
  • Krémes: Tökéletesen hidratálja a szánkat, szép ragyogást ad, és kiegyenlíti az apró ráncokat. De nem annyira tartós, ezért napközben többször is újra kell festeni.
  • Hosszan tartó: Valóban egész nap őrzi a színét, és nem maszatolódik el, vagyis, ha egy hosszú megbeszélésen kell helyt állnunk, akkor ezzel nem nyúlhatunk mellé.

Pucér ajkak?

A nude rúzsok ebben a szezonban is hódítanak, amelyek olyan világos színűek, hogy olyan hatást keltenek, mintha nem is viselnénk semmit. Éppen ebben a természetes hatásban rejlik a vonzerejük. Ám ahhoz, hogy szépen mutasson, itt is meg kell találni a megfelelő tónust. A lényeg, hogy egy árnyalattal világosabb vagy sötétebb legyen a bőrünk színénél.

5 tipp profiktól

Megváltoztak azok a rúzsozási szabályok, amelyek korábban érvényesek voltak, vagyis érdemes ellesni néhány különleges praktikák profi szakemberektől:

1. A legújabb trendek szerint nem rúzsozás előtt kell kontúrozni, hanem akkor kell egy finom körvonalat felvinni, ha már felvittük a festéket a szánkra.

2. Először az ajkunk közepére vigyük fel a festéket, és elég, ha a szánk szélére az ujjaink segítségével dolgozzuk el. A lényeg, hogy nem kell a precíz vonalakra és a pontosságra törekedni.

3. Bátran használjunk speciális ecsetet, mert ezzel könnyebben el tudjuk oszlatni a festéket.

4. Az ajkunk felső, középső része az úgynevezett Cupido-ív. Ha ezt a vonalat fehér ceruzával húzzuk át, vagy pedig egy kevés fényvisszaverős korrektorral hangsúlyozzuk, akkor teltebbnek tűnik.

5. Ha szeretnénk, hogy dúsabbnak tűnjön az ajkunk, akkor rúzsozás után tegyünk egy kevés színtelen szájfényt vagy egy világosabb tónusú festéket az alsó és felső ajkunk közepére.

Új távlatok

Nem szabad megállni a hagyományos rúzsoknál, hanem a különböző variációit is érdemes kipróbálni. Az ajak-filcekkel tökéletes pontossággal lehet kifesteni az egész ajkat, ráadásul nagyon tartós is. A rúzsceruzák igazi újdonságnak számítanak, és olyan könnyen kenhetőek, akár egy ceruza, viszont úgy fednek, mint a rúzs.

Fotó: fotolia
Címkék: