A párnáknak bizony sok mindent ki kell bírniuk. A napunk körülbelül egyharmadát ágyban fekve töltjük, mialatt észre sem vesszük, hogy a párnáink mi mindennek van kitéve: izzadunk, kihullik a hajunk, apró bőrpelyhek kerülnek rá, ha pedig nagyon mélyen, jóízűen alszunk, akár a nyálunk is ráfolyhat. Mindez persze teljesen természetes, de azt jelenti, hogy a párnák piszkosak lesznek, és idővel megjelenhetnek rajtuk a sárga foltok. Amelyek tulajdonképpen penészfoltok. De mit tehetünk ellene, és mikor érdemes lecserélni a párnát?
Ez az oka, hogy besárgulnak
A tipikus sárga foltok a párna hosszas használata után jelennek meg. Ennek oka elsősorban, hogy éjszaka bőrön keresztül kiválasztódó verejték és bőrolaj, valamint a fejbőr faggyúja rákerül. Ezenkívül a krémek és a testápolók is tovább szennyezhetik a párnát.
- A lefekvés előtti zuhanyozás sajnos nem segít megelőzni a foltok kialakulását, sőt, a nedves vagy enyhén nedves haj még káros is lehet, segítheti ugyanis a penészképződést a párnában.
- Ha a párna már erősen szennyezett, a legjobb, ha lecseréljük. Ha ezt túl sokáig halogatnánk, egészségügyi következményei lehetnek, például allergiás reakciókat válthat ki vagy légúti problémákat okozhat. Ezenkívül az atkák és baktériumok is elszaporodnak, hiszen nagyon jól érzik magukat párásabb környezetben.
A legjobb, ha megelőzzük
A sárga foltok kialakulásának elkerülése érdekében használhatunk vízálló párnavédőt, amelyet a párnahuzat alá kell helyezni. Ez az allergiások tüneteit is enyhítik, és különösen érdemes megfontolni a használatát olyan drága párnák esetében, amelyeket nem szeretnénk néhány évente cserélni.
A huzatokat is érdemes rendszeresen váltani, a szakértők szerint hetente. Reggel, felkelés után szellőztessük ki jól a párnát, hogy a nedvesség elpárologjon. Az is segíthet, ha erőteljes megrázzuk minden alvás után, ez meglazítja a párnában lévő töltőanyagot.
A penészfoltok eltávolítása
- Enyhe foltok esetén elegendő lehet a párna mosása, a címkén található utasításokat követve. Általában 60 fokon, vagy annál magasabb hőmérsékleten a penészgomba és sok baktérium elpusztul. Előkezelheted az anyagot foltspray-vel is, amely az izzadságfoltok eltávolításában segíthet.
- Ha ez nem hozza meg a várt eredményt, akkor mosás előtt hidrogén-peroxid és víz (1:5 arány) vagy ecet és víz keveréke (1:3 arány) segíthet a foltok kezelésében. Az áztatás után tedd be a szokásos módon a mosógépbe.
- Fontos, hogy mielőtt újra ráhúznánk a huzatot, teljesen meg kell száradnia a párnának. A legjobb, ha sokáig a tűző napon hagyod őket, mert az UV-sugarak elpusztítják a baktériumokat, a foltokat pedig kifehérítik.
Ez is érdekelhet: Így lesz ropogósan friss az ágynemű: 8 tipp, hogy hetekig illatos maradjon
Fotó: pexels.com