Újraírt emlékek
„A bűvészek és az optikai illúziók mesterei is azt az emberi tulajdonságot használják ki, hogy az agyunk folyamatosan igyekszik csökkenteni a félreérthetőséget, és feltevésekkel él” – állítja Albert Moukheiber francia klinikai szakpszichológus, a kognitív idegtudományok szakértője, Az elme trükkjei című könyv szerzője.
Ennek köszönhető az úgynevezett konfabuláció jelensége is: ha valamire csak töredezetten emlékszünk, az agyunk újraírja, kiegészíti a történetet, mégpedig úgy, hogy az számunkra a legösszefüggőbb eredményt adja. Ezért lehetséges, hogy hiába álltunk egymás mellett a barátunkkal egy adott eseménynél, kétféleképpen emlékszünk a történtekre. És ez az oka annak is, hogy sokszor egy bűncselekmény szemtanúi is tévedhetnek a rendőrségi vallomásukban.
Mit tehetünk? Legyünk tisztában vele, hogy az emlékeink nem objektív valóságok, hanem rugalmas információk, amelyek az évek során alakulhatnak. Így azt is könnyebben elfogadhatjuk, ha valaki máshogy emlékszik egy adott eseményre, mint mi.
Csak azt látjuk, amivel egyetértünk
A megerősítési torzítás lényege, hogy csak azokat az információkat vesszük figyelembe, amelyek megegyeznek a meggyőződésünkkel, és hajlamosak vagyunk elsiklani az olyan tények felett, amelyek ellentmondanak a véleményünknek. Ez egyrészt mentális könnyebbséget jelent, hiszen az agyunknak nem kell folyton új és új információkat értelmezni, másrészt megerősíti az igazunkat, ezen keresztül pedig az önbecsülésünket. Így viszont fennáll a veszélye annak, hogy csak a saját véleménybuborékunkon belül mozgunk, és a világ fontos dolgainak egy részét egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk.
Mit tehetünk? Albert Moukheiber szerint néha érdemes szándékosan kitenni magunkat a miénkkel ellentétes nézeteknek. Beszélgessünk például olyan emberekkel, akik gyökeresen mást gondolnak a világról, mint mi, és álljunk ellen a kísértésnek, hogy megpróbáljuk őket „megtéríteni” a magunk igazát hajtogatva.
Ezeket olvastad már?
Egy bizonyíték nem bizonyíték
Az úgynevezett anekdotikus bizonyítéktorzítás az, amikor az agyunk egy elszigetelt, ritka eseten keresztül igyekszik bizonyítani egy általánosítás valóságtartamát. Az önjelölt egészségguruk kedvenc érve például, hogy a módszerüket saját magukon kísérletezték ki. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy az mindenkinek jó lehet. Egy ember rossz tapasztalata sem teszi egyértelművé azt, hogy az adott termék vagy szolgáltatás általában is silány minőségű.
Mit tehetünk? Fontos tudnunk, hogy manipulálni akar az, aki bármivel kapcsolatban egyetlen kirívó példa alapján von le következtetést.
Hiába gondolunk valamit, ha nem úgy cselekszünk
Minden fogyókúrázó tudja, hogy a csokoládé hizlal – sokan közülük mégis gyakrabban engednek a csábításának, mint kellene. A gondolatoknak és a tetteknek ez az ellentmondása a kognitív disszonancia, amit gyakran racionálisnak tűnő magyarázatokkal próbálunk feloldani: például azzal, hogy most épp stresszes az életünk, megérdemlünk egy kis kényeztetést.
Amikor viszont túl fájdalmassá válik az összhang hiánya, akkor jön el az idő a változásra. Akinek például már egészségügyi problémákat okoz a túlsúlya, könnyebben rászánja magát arra, hogy valóban átalakítsa az étrendjét.
Mit tehetünk? A kutatások szerint a legfontosabb, hogy tárgyilagosan azonosítsuk: mi az, amiben ellentmondunk magunknak, és mit tehetnénk, hogy magyarázkodás helyett inkább harmóniát teremtsünk az elmélet és a gyakorlat között?
Felületes tudású „szakértés”
Albert Moukheiber szerint a legtöbb ember nagy reményekkel ássa bele magát egy őt érdeklő témába. Amint megszerezte az első információkat, máris örömmel újságolja őket „tudatlan” ismerőseinek, és profinak hiszi magát. Ha viszont folytatjuk a tanulást, hamar rájövünk, milyen keveset is tudunk valójában. Ezt a jelenséget nevezzük Dunning–Kruger-hatásnak, és ez az, ami a felületes tudású emberekből azonnal diétaszakértőt, gyermeknevelési tanácsadót vagy futballkommentátort varázsol a közösségi médiában.
Mit tehetünk? A szakértők szerint egyszerűen csak fogadjuk el, hogy a legtöbben túlbecsüljük a világ működésének megértésére való képességünket. Így jobb, ha kicsit szerényebben bánunk a saját vélt tudásunkkal, és a nagyhangú önjelölt szakértők kijelentéseit sem hisszük el kritika nélkül. Ha pedig tovább tanulunk valamit, és utolér a „még semmit sem tudok” mélypontja, erre is van gyógyszer: egyszerűen csak folytassuk az ismeretszerzést.
Ezeket olvastad már?
Fotó: AdobeStock
