Egészség

A belgyógyászok egyetértenek: ennyi séta kell 60 felett naponta a vérnyomás csökkentéséhez

Ha mozgásról és az egészség megőrzéséről van szó, sokan hajlamosak vagyunk valami rettentő megterhelő mozgásformára gondolni. Pedig a napi séta is elég a vérnyomás csökkentéséhez. Összeszedtük, hogy mit mondanak a különböző kardiológiai ajánlások.
60 év fölötti barátnők vidéman sétálnak az utcán

Hatvan felett a vérnyomás szinte mindannyiunk életébe beleszól. Van, akinél csak az értékek csúsznak lassan felfelé, másnál a gyógyszerek számát növeli a rendszeresen az orvos a magas szisztolés érték miatt.

A jó hír az, hogy a belgyógyászati és kardiológiai irányelvek szerint nem kell maratont futni ahhoz, hogy érezhető javulás történjen. A rendszeres séta az egyik leghatékonyabb – és legkíméletesebb – eszköz.

Mennyi séta számít igazán hatékonynak 60 év felett?

A szakértői konszenzus ma már meglepően egységes. Az American Heart Association (AHA) és az American College of Sports Medicine ajánlásai szerint a vérnyomás csökkentéséhez heti legalább 150 perc közepes intenzitású mozgás szükséges – ez a gyakorlatban napi 30 perc tempós sétát jelent, heti öt nap.

Nyugodj meg, ez nem gyorsgyaloglás és nem futás, egyikre sincs szükség az egészséghez. Olyan tempót válassz, amelynél még lehet beszélgetni, de már nem esik teljesen könnyedén a mondatvég. A belgyógyászok azért szeretik ezt a mozgásformát, mert ízületkímélő, biztonságos, és gyógyszerszedés mellett is végezhető.

Mit mutatnak a kutatások 60 felett?

Az Iowa State University és a University of Connecticut közös vizsgálata kifejezetten 68–78 év közötti, magas vérnyomással élő felnőtteket követett. Az eredményeket a Journal of Cardiovascular Development and Disease közölte. A kutatás szerint napi körülbelül plusz 3000 lépés – ami nagyjából fél óra sétának felel meg – már mérhetően csökkentette a szisztolés és diasztolés vérnyomást, még gyógyszerszedés mellett is. 

A résztvevők átlagosan 7 Hgmm-rel alacsonyabb szisztolés értéket értek el 20 hét után.

Belgyógyászati szempontból ez nem apróság – ilyen mértékű csökkenés már kimutathatóan mérsékli a szív‑ és érrendszeri kockázatot.

Lépésszám vagy időtartam a fontosabb?

60 év fölötti barátnők vidéman sétálnak az utcán
vedd rá a barátnőket egy kis városnézésre máris megvan a napi séta Forrás Adobe Stock

A gyakorlatban mindkettő segít, de az időtartam könnyebben tartható. Ugyanakkor egyre több kutatás számol lépésekben is. Az American Heart Association 2023‑as adatai szerint napi 6000–7000 lépés már jelentős védőhatással jár 60 év felett, különösen a szív‑ és érrendszeri események kockázatának csökkentésében.

Fontos részlet, hogy ezt a mennyiséget nem kell egyszerre letudni még egy napon belül sem. A belgyógyászok szerint a napi mozgás akár két‑három rövidebb sétára is bontható – a vérnyomás szempontjából ez ugyanolyan hatékony.

Ez is érdekelhet

  1. A legtöbben rosszul főzik a rizst: ettől a lépéstől pergős lesz, nem ragad soha össze
  2. Ezt rontják el a legtöbben a rántott hús sütésénél: ezért lesz puha a panír, miután kivetted az olajból
  3. Ezekre a konyhai eszközökre nincs szüksége senkinek 60 felett: mégis sokan tartják
  4. Lejárt az amerikai konyhás nappalik korszaka: a nagymamák régi konyhája most újra divat

Miért különösen fontos figyelni a napi sétára idősebb korban?

Az European Society of Cardiology 2024‑es irányelvei kiemelik, hogy idősebb korban a fő probléma gyakran az ún. izolált szisztolés hipertónia, amikor az alsó érték normális, a felső viszont tartósan magas. A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás – különösen a séta – javítja az erek rugalmasságát, ami kulcskérdés ebben az életkorban.

A National Institute on Aging pedig azt is hangsúlyozza, hogy a mozgás nem kiváltja a kezelést, de csökkentheti az adagolási igényt és lassíthatja a romlást.

Mire figyeljünk belgyógyászati szempontból?

A szakmai ajánlások óvatosságot kérnek:

  • új mozgásprogram előtt érdemes egyeztetni kezelőorvossal, főleg szívbetegség vagy többféle gyógyszer esetén
  • a cél nem a kifáradás, hanem a rendszeresség
  • szédülés, mellkasi nyomás vagy erős légszomj esetén a sétát meg kell szakítani

Ezek az óvintézkedések minden hivatalos kardiológiai ajánlásban szerepelnek, az AHA összefoglalóiban is.

Mit mondanak a kardiológusok a napi sétáról?

A belgyógyászati és kardiológiai szakmai álláspont ma egyértelmű:

napi 30 perc séta, heti legalább öt napon, már hatvan felett is kimutathatóan segíthet a vérnyomás csökkentésében.

Nem csodaszer, de az egyik legbiztonságosabb, legolcsóbb és hosszú távon is tartható eszköz – olyan, amit az orvosok is bátran ajánlanak.

Ajánlott videó