„A papír maga az élet” – mondja Kröell-Dulay Emőke grafológus, írásszakértő, a Magyar Írástanulmányi Társaság tagja. Abból ugyanis, ahogy a kézírásunkkal nyomot hagyunk rajta, sok minden kiolvasható. A grafológiában képzett szem egy A4-es lapnyi írásban 160-170 olyan jelet talál, amelyből következtetni tud az író életére.
Mindez nem jóslás, sokkal inkább önismereti eszköz. Feltárhat olyan összefüggéseket, amelyeket az illető talán még maga előtt sem fogalmazott meg világosan, és amelyek ismeretében elindulhat a fejlődés útján.
A kor csak az egyik tényező
„A kor sem olvasható ki belőle egyértelműen – az íráskép inkább arra utal, hogy a megélt életeseményeket hogyan dolgozta fel az illető. Ezekből az eseményekből viszont természetes, hogy egy idősebb embernek több van, mint egy fiatalnak. Sok olyan tényező van, amely jellemzőbb az idősebbek írására” – mondja a szakértő.
Sok koros ember például szép, szinte kalligrafikus kézírással ír, egyszerűen azért, mert az iskolában így tanították nekik. Sokan vannak azok is, akiket még olyan rendszerben oktattak, amikor a balkezeseket átszoktatták a jobb kéz használatára – ez is megmutatkozik az írásképben. Egyes egészségügyi problémák, például a kéz fájdalmával járó ízületi gyulladás is nyomot hagyhat az íráson.
„Ezekkel az összefüggésekkel tisztában kell lennie az írásszakértőnek, így amikor valaki íráselemzésre érkezik hozzám, mindig rákérdezek a korára, az iskolai végzettségére, az egészségügyi állapotára, az esetleg szedett gyógyszereire” – magyarázza Kröell-Dulay Emőke.
Kockás, vonalas, sima
Nem mindegy, milyen papírt választunk. Aki ösztönösen a kockás lapért nyúl, ha fel kell írnia valamit, gyakran hagyománytisztelő, a családhoz, a múlthoz ragaszkodó személy, aki leginkább mikroközösségben szeret dolgozni.
Néha kicsit nehéz kimozdítani a komfortzónájából.
A vonalas papír kedvelőinek szintén szilárd, biztonságot adó keretekre van szükségük, de megelégszenek azzal, ha a papír csak vízszintesen ad támaszt a gondolataiknak.
„Innen indulnak el az új dolgok iránti nyitottság, a szárnybontogatás útján” – teszi hozzá a grafológus. Aki viszont a simát kedveli, általában szabadságszerető, sokoldalú jellem.
„Gyakran autodidakta módon tanul, szeret olvasni, rádiót hallgatni, tájékozódni. Az is előfordulhat, hogy az átlagosnál rosszabbul bírja a kritikát.”
Árulkodó íróeszközök
Annak is van jelentősége, mivel és milyen nyomatékkal írunk.
- A papírra erősen rányomott ceruza, toll általában erőre, határozottságra utal.
- Szakértőnk szerint a hagyományos, fa ceruza hívei fogékonyabbak a művészetekre, a tájékozottságra.
- A zselés toll vékony, néha alig látható vonalát kedvelők a legtöbbször finom, érzékeny lelkek.
- A töltőtollat azok választják, akik számára fontos a hagyománytisztelet, a státusz – nem véletlen, hogy ezt az íróeszközt gyakran találjuk meg ügyvédek, orvosok zsebében.
- A golyóstoll a gyakorlatias emberek írószere, hiszen praktikus, mindig kéznél van, nem igényel különösebb odafigyelést a használata.
(Forrás: Adobe Stock)
A „gy” a párkapcsolat betűje
Az írás dőlésszögének vizsgálatakor annak is van jelentősége, hogy valaki bal- vagy jobbkezes.
„Általánosságban a bal felé dőlő írás a múlt, az anyai oldal fontosságát jelzi, míg a jobb a jövő és az apai oldal jelölője”
– mondja a szakértő. Az sem mindegy, hogy folyamatos szöveget írunk, vagy tagoljuk a tömböt, illetve mekkora margókat hagyunk. De a betűkben, vonalakban is fontos jelek rejtőznek.
Kröell-Dulay Emőke elmondja, hogy minden területnek megvan a maga betűje. Az „a” például tipikus „én-betű”, a formájából a magunkhoz fűződő viszonyunkra lehet következtetni. Minél szabályosabb, kerekebb a betű, annál sikeresebb az illető – míg ha valahol nyitott, torzult, az az énképünkhöz társuló nehézségekre utal.
Az „e” lágy vonala – és általában a lágy vonalak – a kompromisszumkészségünkről árul el sokat, míg a „gy” a párkapcsolat betűje, ahol a „g” minket, az „y” pedig a partnerünket, illetve a hozzá fűződő érzelmeinket jelzi.
A betűk közti távolság arra utal, mennyire merészkedünk közel a többi emberhez.
Az aláírás mint tükör
Kröell-Dulay Emőke azt is elmondja: az aláírásunk és a szignónk is a személyiségünk tükre. Akinél aprók a kezdőbetűk, annál – természetesen élethelyzettől függően – előfordulhat, hogy problémái vannak az önbizalmával.
„Nekik azt szoktam javasolni, hogy egy ideig tudatosan figyeljenek arra, hogy nagyobb kezdőbetűket használjanak, sőt a szignó után egy határozott pontot is érdemes tenni, ez ugyanis a lelkünkre is visszahat” – mondja a szakértő.
Az aláírásunkban a vezetéknév a munkánkban betöltött szerepünkre, míg a keresztnév a privát személyiségünkre utal. Ha a kettő között nagy a különbség, valószínűleg más-más arcunkat mutatjuk a munkahelyen és otthon. Ha nincs távolság közöttük, akkor életünk két területe összefolyik, például otthon dolgozunk.
Az írásszakértő mindenkinek javasolja, hogy esténként röviden vesse papírra, amiért aznap hálás tudott lenni, és azt is, ami negatívan érintette.
„Ez segíti a feldolgozást, a tudatos betűalakítás pedig a lelkünkre is hat.
Mindez pedig az írásképből is látszik majd, sőt az írás általában hamarabb jelez, mint ahogyan egyes változások nyilvánvalóvá válnak számunkra” – teszi hozzá Kröell-Dulay Emőke.
Olvasd el ezeket is!
Fotó: Adobe Stock



