Egyszer ugyan tett egy próbát a nyugdíjas élettel, de rájött, nem neki való.
„Szükségem van arra, hogy dolgozzak, legyen perspektívám, hobbim”
„Anyukám volt ilyen tevékeny, például nyolcvanévesen kezdett el szlovákul tanulni. De tőle tanultam azt is, hogy nem szabad elhagyni magunkat, ő még az utolsó éveiben is nem felállt a székről, hanem felpattant” – mondta korábban Kati, aki ezt a szemléletet az élethez való hozzáállásában is fontosnak tartja, hogy az ember a nehézségek után képes legyen újra talpra állni.
„Megoldandó feladatok úgyis lesznek mindig, mert hullámzó az életünk”
„De egy séta a párommal, a szomszéd gyerekek köszönése és nevetése, egy baráti vállveregetés, vagy látni, hogy az emberek beszélgetnek a kutyájukkal sétáltatás közben elég, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Ez az a sok apró csoda, ami nap mint nap ér, ez adja meg azt az alapboldogságot, amiben élek.”
„Van még mit tanulnom”
Mozgalmas, fordulatokkal teli életút áll mögötte, de nem az a típus, aki szívesen néz vissza.
„A jelennek és a jövőnek élek, nem szoktam visszatekinteni”
„Az ember még fiatalon bízik magában, azt hiszi, sérthetetlen, de ez az idő múlásával megváltozik. Ha a gyerekkoromra gondolok, az jut eszembe, hogy egész nap szólt a zene: édesanyám mindig bekapcsolta a rádiót, folyton énekelt. Tőle tanultam a zene szeretetét, amely a bölcsőtől egészen a síromig tart.”
„Az ő kedvéért kezdtem el énekelni, ő volt az, aki benevezett a versenyre”
„Szerette, ahogy énekelek” – mesélte az énekesnő, aki, mielőtt sikeres énekesnő lett, két évig orvosírnok-asszisztensként dolgozott egy rendelőben. A neveltetése mellett ez a tapasztalat is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megőrizze természetességét és szerénységét, amiért a közönség a mai napig ennyire szereti.
„A sikereket természetes nyugodtsággal kezelem, mindent igyekszem szerényen megélni. Folyamatos kontroll alatt tartom magam, állandóan figyelem, mit mondok, mit teszek. Egyszer olvastam az angol királynőről, aki hasonlóan nyilatkozott erről.”
„Az élete hasonlított a miénkre: ugyanolyan fegyelmet igényelt, mint a színpadi munka”
Mi mindent alárendelünk a szakmánknak: a színpadnak, a koncerteknek. Én legalábbis így élek, és még most is azt mondom: van mit tanulnom. Szerintem az ember soha nincs készen, amikor műveltségről vagy fejlődésről van szó.”
Még több élettörténetet olvasnál?
„Hű vagyok”
Bár, mint mondta, pályája során mindent a szakmának rendelt alá, a magánéletében is megtalálta a boldogságot és a kiegyensúlyozottságot. Az énekesnő kétszer vált el, de mindkét volt férjével baráti viszonyban maradt.
1966-ban, amikor a csapból is a Nem leszek a játékszered című slágere folyt, férjhez ment Koncz Tibor zenészhez. Frigyük kilenc évig tartott, de még a válásuk évében, azaz 1975-ben újra kimondta az igent, méghozzá egy másik zenésznek, Lerch Istvánnak, akivel tizenegy évig éltek együtt.
„Váltam már el, és lakáskulcsot adtam az új helyemen a volt férjemnek”
„Azt mondtam, akkor jössz, amikor akarsz, és azt viszel el, amit akarsz. Amikor az első férjem azt mondta, a gyerek nagyon megszerette ezt vagy azt a tárgyat, mondtam, legyen az övé, vigye. Nem okozott problémát” – vallotta Kadarkai Endre Nőszintén című podcastműsorában, ahol arról is beszélt, mi vezetett annak idején a váláshoz.
„Zenészházasság volt mindkettő. A második férjem azt mondta, nagyon unalmas vagyok, mert annyira hű vagyok.”
Az énekesnő azt elismerte, akkoriban nem tudott feleségként kiteljesedni: „Soha nem voltam otthon. Annyit utaztam, annyit dolgoztam, annyit vezettem, hogy tulajdonképpen nem jutott arra idő, hogy kiépítsek egy normális emberi kapcsolatot.”
A magánéleti kudarcok után maximum pár napnyi szenvedést engedélyezett magának, aztán újult erővel tette tovább a dolgát, és jelenlegi férje mellett megtalálta a boldogságot.
„A párom nagyon jóképű”
Egy teniszpályán ismerkedtek meg a férjével, aki a mai napig társa a mindennapokban, és aki minden koncertjére elkíséri az énekesnőt. Egy dolgot kért csak Kovács Katitól, hogy a magánéletüket ne tegye ki a kirakatba.
„A párom nem szereti a nyilvánosságot, a kapcsolatunk elején az volt az egyik kérése, hogy nem akar szerepelni. Mit tehetnék, természetesen tiszteletben tartom. Mielőtt megismerkedtünk, nem ismerte a zenei világot, a sportnak élt, ugyanis teniszversenyző volt. A sportpályán véletlenül találkoztunk, oda jártam játszani, ahol igazolt játékos volt.”
„Akkor szerettem bele, amikor találtunk egy kismacskát az úton, és visszavitte a gazdájához”
„Ezt követően is folyamatosan lenyűgözött: az első randevúink egyikén autóban ültünk, amikor a zebránál egy idős néni tétován álldogált. A párom azonnal kiugrott a kocsiból, és átkísérte a hölgyet az úttesten. Akkor gondoltam magamban: ilyen férfire vágyom, akinek ennyire helyén van az értékrendje. Hozzá hasonlóan én is empatikus vagyok.”
„Amíg az utolsó gyerek nem kapja meg az autogramját, nem megyek haza”
– mesélte az énekesnő, aki bár sok mindenben különbözik a férjétől, soha nem veszekszenek.
„Kettőnk közül én vagyok az ingerültebb, türelmetlenebb típus, de ilyenkor elég, ha rám néz, és elhallgatok. Egy kapcsolat motorja a bizalom, a szeretet és a tolerancia, és tudni kell bocsánatot kérni. Egy házasságban a csapatmunka, az összetartás és az odafigyelés elengedhetetlen, és persze a vonzalomról se feledkezzünk meg: a párom nagyon jóképű, és a hangját is nagyon szeretem.”
Imádja a gyerekeket
Saját gyermeke nem született, a testvérei gyerekei különleges helyet töltenek be az életében.
„Arra vagyunk programozva, hogy családot alapítsunk, gyerekek nélkül nincs élet”
„Nekem nem adatott meg a saját, hiába vágytam rá. A testvéreim gyerekeivel lett teljes az életem: jöttek velem fellépésekre, minden nyarat velem töltöttek. A nyári hónapokban száz százalékban én feleltem értük, a balatoni úszásaik tönkretették a szememet, annyira figyeltem minden mozdulatukat, nehogy bajuk essen.”
„Szinte jobban féltettem őket, mint a saját szüleik”
„Ha egy hónapon át csak diós tésztát akartak enni, akkor minden áldott nap elkészítettem nekik. A pótmamájuk vagyok, minden anyák napjára kapok tőlük üdvözlőlapot.”
Fotó: Olajos Piroska, Schumy Csaba, DFP, Fortepan/Bojár Sándor, Fortepan/Szalay Zoltán
