Címlapsztori Sztárok

Évek óta egyedül él és spórolni kényszerül Zalatnay Cini: „Éjszakánként rémülten szoktam felébredni”

Az élete nyitott könyv. Sosem volt takargatnivalója. A tragédiákat ugyanúgy felvállalja, mint az örömöket. Az életmódváltásba kezdett énekesnővel a régi szerelmeiről, a lányáról és a popszakma kulisszatitkairól beszélgettünk.

Nem túlzás kijelenteni, hogy Cini a sokadik virágzását éli. A retróhullámmal ismét divatba jöttek a dalai, fiatal zenészek sorra dolgozzák fel azokat a slágereket, amiket a táncdalfesztiválokon énekelt a 60-as, 70-es években.

„Nagy öröm számomra, hogy az új generáció felfedezett magának, nyitott a zenémre. Bármerre megyek fellépni, a közönség állva tapsol, velem együtt énekli a dalokat. Lassan 75 éves leszek. Nagy adomány a sorstól, hogy kíváncsiak rám az emberek, nem elfeledett énekesnőként tengetem a hétköznapjaimat” – mondja Cini, aki most már a rock nagy legendái közé tartozik. Egy picit olyan, mint egy két lábon járó pop-rock lexikon, mindenkit ismer a szakmában, és őt is mindenki ismeri.

Rántottát kaptak a „farmeros fiúk”

„A korom miatt Sarolta néninek szólíthatnának, de csak Cininek becéznek. 16 évesen álltam ki először a színpadra. Pályakezdőként édesanyámnál jöttünk össze, a fellépések után, hajnalban ő készítette nekünk a tojás­rántottát. A szomszédok persze szörnyülködtek, kérdezték anyámtól: Sárikám, hogy mered a lakásodba beengedni ezeket a hosszú hajú, farmeros fiúkat? Történetesen ezek a fiúk a hazai zenei élet későbbi nagyjai, Zorán, Benkő László, Kóbor János és Szörényi Levente voltak.”

Cini fiatalon Komár Lászlóval járt, az első férje pedig a Piramis énekese, Révész Sándor volt. „Rossz látni, hogy az én generációm­ból már sokan elmentek. Amikor Laci nagyon beteg volt, bementem hozzá a kórházba, de az ápolók nem engedtek be a kórterembe. Később megtudtam, nem akarta, hogy legyengülve, kiszolgáltatott állapotban lássam. A halála után a felesége eljött hozzám, Laci azt üzente, hogy én is színes ruhában menjek el a temetésére. Révész Sanyikánál hasonló volt a helyzet. Amikor megtudtam, hogy agyvérzést kapott, lelkileg belebetegedtem. Meg akartam látogatni, és beszélgetni vele. Sajnos hozzá sem jutottam el, csak a barátnőjén keresztül kommunikáltunk. Azt az üzenetet kaptam, hogy ne menjek ki hozzá, majd ő jelentkezik, amikor jobban lesz, illetve még annyit tett hozzá, hogy soha nem felejti el a megismerkedésünk történetét, és az együtt töltött éveket. Úgy látszik, a férfiak hiúbbak, mint a nők. Elesetten nem akarnak mutatkozni a korábbi szerelmeik előtt.”

Cinit nagyon felkavarja, hogy alig élnek már a régiek közül. Szécsi Pál, Balázs Fecó, Somló Tamás, Aradszky, Koós János sincs már köztünk.

A férfiak itt hagytak minket

„Éjszakánként rémülten szoktam felébredni, és az ágyam szélén a sötétben azon gondolkodom, hogyan történhetett meg, hogy ezek a csodálatos férfiak itt hagytak minket? Én lennék a következő? Nem tudok ebbe belenyugodni. Nekem nagyon sok tervem van, úgy szeretek élni! A férfiak tényleg korábban halnak meg. Mi, csajok, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati még itt vagyunk. De ki tudja, meddig?” – teszi fel a kérdést önmagának is.

Nyolc kilót szeretne leadni

Hogy minél tovább éljen egészségesen, pár héttel ezelőtt életmódváltásba kezdett.

„Szeretnék lefogyni. Az orvos szerint 8-10 kilót kellene leadnom, de ügyesen, mert pajzsmirigyproblémám van, gyógyszert szedek rá, nem lehet ész nélkül, gyorsan leadni. Sajnos a túlsúly a pocakomra rakódott, onnan kell majd levarázsolni. Most nem eszem fehér lisztből készült péksüteményeket, és cukros kajákat sem. Bevallom, néha megveszek egy kis fagyiért, de amikor rám tör az édesség utáni vágy, próbálom a gondolatai­mat elterelni. Tudom, hogy minden agyban dől el.”

Cininek azért is kell erősnek maradnia, mert a 33 éves lánya, Niki most egy pesti kávézóban dolgozik, és mindenféle finomságok kaphatók náluk.

„Néha beugrom hozzá, de szigorúan csak ásványvizet iszom – meséli nevetve. – Egy barátnőjével kettesben csinálja, és szereti a munkáját. Niki most több időt tölt a fővárosban, általában csak heti három napot jön ki hozzám. Én igazából azt szeretném, ha a szakmám közelében maradna, popmenedzser vagy sajtós lenne. Ezerszer felajánlottam neki, hogy segítem őt ebben, de hallani sem akar róla. Pedig beleszületett a sztárvilágba, minden zenész ismeri és szereti őt. Úgy érzem, hogy a lányomban több lehetőség van, de el kell fogadnom, hogy a saját életével azt csinál, amit akar.”

Cini Tárnokon él a kutyáival. „Nincs társam, ezért egyedül kell megkeresnem a rezsire valót. Félek az első októberi gázszámlától, a fűtésen nem tudok spórolni. Nem lehet hideg a házban, nem fázhatok meg, mert ha elmegy a hangom, nem tudok fellépni és pénzt keresni. Ha a gázon nem, a villanyon igyekszem takarékoskodni, és az öltözködést is megoldom a régi ruháimból. Nem veszek drága cuccokat. Csak pislogok, amikor azt mesélik, hogy egy-két magyar rapper csuklóján hétmillió forintos karóra van. Nekem nincs ennyi pénzem. Nem irigylem tőlük, de ha lenne megtakarításom, akkor sem luxusdolgokra költeném. Megtanultam szerényen élni.”

Meglepődött azon, hogy a fiatalok is szeretik

Az énekesnő Hosszú, forró nyár című slágerét napjaink menő előadója, DR BRS dolgozta át. A dal 2022-es változata Várlak még címmel fut, és egy hónap alatt közel egymilliószor töltötték le a YouTube-on. „Meglepett ez az óriási szám. Azt hittem, hogy az én generációm már nem hódíthatja meg az internetet, de úgy látszik, ami jó, arra mindig vevő a közönség. És az új Instagram-oldalamat is egyre többen követik” – mondja boldogan Cini.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete