Idén nyáron öt fesztiválon is fellép. A ország Tibi bácsiját mindenhol nagy ovációval várják a bulizni vágyó fiatalok. Az idősebb generáció pedig szombat esténként a Retró Rádióban hallgathatja a Három kívánság című műsorát. „Meglep, hogy közel 77 évesen ilyen nagy szeretet vesz körül, és élénk érdeklődés kíséri a pályámat. A fellépéseimen a pontos labdákat még mindig várja tőlem a közönség, én pedig boldogan dobálom nekik” – mondja nevetve a népszerű lemezlovas.
![](https://meglepetes.hu/uploads/2023/07/central-0461117743.jpg)
Táncversenyre már nem nevez be
Tibi bácsi számára a hétköznapok nyugalmasan telnek.
„Az autóbalesetem óta sok gondom van a lábaimmal, bicegek és bottal közlekedem. A New York-i maratoni futásról már lemondtam, és a Los Angeles-i lambada táncversenyről is, de azért nem hagyom el magam, naponta kétszer lemegyek az utcára, körbejárom a tömböt. Száz évvel ezelőtt az úriemberek sétapálcával jártak, a régi nagyokat követve én is azzal közlekedem” – árulja el, és örülök annak, hogy az évek során semmit nem veszített a humorából.
„A fiatal közönség tart fiatalon, hiszen nem állhatok ki eléjük morózus öregemberként. És az energikus fiaim, Dani és Máté is gondoskodnak arról, hogy ne legyek megkeseredett. A gyerekeim talpraesettek és sikeresek. A nagyobbik, Dani rendezvényszervező és étteremtulajdonos, a kisebbik, Máté pedig másodéves egyetemista a Corvinuson, de már ő is vállalkozik, a Cápák között műsorban is szerepelt az RTL-en.”
![](https://meglepetes.hu/uploads/2023/07/central-0253937332.jpg)
Tibi bácsinak nagyon jó kapcsolata van a gyerekeivel. A fiatalemberek rendszeresen meglátogatják őt, bár atyai tanácsokat nem ad nekik. „Ők egy másik generáció, máshogy látják a világot. Ami az én fiatal koromban bejött, az most nem érvényes. Néha nem is értem, amiről a vasárnapi ebéd közben beszélgetnek. Nem is akarok beleszólni az életükbe, mert úgy látom, hogy nélkülem is ügyesen boldogulnak, nincs szükségük a támogatásomra.”
„Legyen ennivaló és meleg lakás!”
A műsorvezetőnek a saját fiatalsága és gyerekkora is gyakran eszébe jut. „Egy óbudai gangos házban nőttem fel. Apám telepvezető volt egy építőipari cégnél, de munka után, hobbiszinten rendszeresen muzsikált. Ő hegedült, anyám harmonikázott, szinte mindig szólt nálunk a zene, én pedig hallgattam, ahogy játszanak a szüleim. Átlagos szinten éltünk, nélkülöznünk sosem kellett, szegény jó anyám mégis mindig azt mondogatta: »csak ennivaló legyen, és meleg lakás!«. Szerencsére mindkettő megadatott nekem. Van mit ennem és van hol laknom, nem kisnyugdíjasként élek.”
![](https://meglepetes.hu/uploads/2023/07/DSC0112.jpg)
Tavaly tavasszal újranősült
Csak azt sajnálja, hogy nem született még unokája. „Jó lenne egy kisgyerek a családban, de a fiaim nem nősülős típusok, és amikor szóba hozom ezt a témát, mindig azt mondják: »Apa, te is elmúltál negyven, amikor feleségül vetted az édesanyánkat«. Ez igaz, nem tehetek szemrehányást nekik.” Tibi bácsi húsz évvel ezelőtt elvált a gyermekei anyjától, az egykori fodrásznő, Bea pedig már 13 éve a párja.
„Tavaly tavasszal összeházasodtunk, de nem akartunk az esküvőnkből médiafelhajtást csinálni. Csendesen keltünk egybe. Az én koromban a házasságkötésnek már csak formális jelentősége van. Úgy akarok majd elmenni, hogy mindent elrendeztem magam körül. Végrendeletet is írtam, amiben a fiaim mellett Bea az örökösöm. Amikor az idős írót, Márai Sándort megkérdezték, hogy van, ő azt felelte: »Várom a behívót, nem sürgetem, de fel vagyok rá készülve.« Így vagyok ezzel én is. A kenyerem javát megettem, amíg lehet, élvezem az életet. A hatalmas teraszomon nyaralok, a kültéri kanapémról ellátok a Börzsönyig. Dézsában virágzik a leander, érik a narancs és a füge. Bea főz kettőnkre, és rendben tartja az otthonunkat. Nekem nincs sok tennivalóm. A 14 éves kiskutyám, Bizsu is idős már, lustán fekszik mellettem. Hétköznap nyugalmasan éldegélünk, csak hétvégén járom a diszkókat. De akkor mindent beleadok, hogy jól érezze magát a közönség.”
A születésnapján teljesült az álma
Régi vágya volt, hogy a fiaival együtt pörgesse a lemezeket. „A 70. születésnapomon megvalósult az álmom. Danival és Mátéval együtt voltunk lemezlovasok az EFOTT fesztiválon. Egy órát játszottunk a közönségnek, nagy sikerünk volt. A kisebbik fiam elégedetten azt mondta: a Dévényi név még mindig jól cseng a zenei világában” – idézi fel boldogan a lemezlovas.
fotó: Rózsa Erika, Nagy Zoltán, Toroczkay Csaba