Címlapsztori Sztárok

Csak a Meglepést engedte be esküvőjére – Elvette szerelmét az özvegy Márió

Pár éve sajnos Márió és Izabella is elvesztette a házastársát, gyermekeik édesanyját, illetve édesapját. A gyászidőszak után megtörtént velük a csoda, és egymásra találtak. Szerelmüket a napokban meghitt esküvővel pecsételték meg, melyre a Meglepetés is hivatalos volt.

Május negyedikétől a zenész és kedvese mint férj és feleség élik a közös életüket, aznap hatvan vendég előtt keltek egybe. „Én konzervatív férfi vagyok, fontos volt, hogy feleségül vegyem Izabellát, jó érzés tudni, érezni s kimondani, hogy a feleségem. Igaz, még gyakorolnom kell, de haladok, már a lakodalomban is, ha eltűnt a szemem elől így kérdeztem: látta valaki a feleségemet?” – mondja nevetve az ifjú férj. Felesége pedig azt, hogy az esküvőre és a lakodalomra ő úgy tekint, mint a közös életük ünneplésére és szerelmük bizonyítékra.

Felrúgták a hagyományokat

Viszonylag gyorsan, négy hónap alatt megszervezték az esküvőt, hiszen Márió karácsonykor kérte meg Izabella kezét.

„Én erdélyi vagyok, a szüleim, sok rokonom és több barátom is ott él. Mindenképpen szerettem volna, hogy eljöjjenek a lagziba, de azt nem kérhettem tőlük, hogy egy hétvégéért tíz-tizenkét órát autózzanak, aztán meg haza ugyanennyit. Ezért az ortodox húsvéthoz igazítottuk az esküvőnket, ami Romániában is négynapos ünnep, és idén május első hétvégéjére esett. Így mindenkinek kényelmes volt” – mondja Izabella, akinek a vőlegénye a kézfogó után megígérte, az előkészületek során mindenben segíteni fog.

„Be is tartotta a szavát, muszáj is volt. Míg én hétköznap munkába járok, ő, aki leginkább hétvégén dolgozik, ment, intézett, foglalt, szervezett” – sorolja Izabella, de a férje hozzáteszi, azért nem mindent mert elvállalni.

„A székszoknyáról például most hallottam először, a színe kiválasztását is a kedvesemre bíztam, és úgy gondoltam, a süteményeket is intézze csak ő.”

További részletek és exkluzív képek a Meglepetés magazin kedden megjelenő legfrissebb számában.

Meglepetés 🎁 – légy a részese!
Részletekért keresd a Meglepetés 🎁 magazint nyomtatott formában a boltokban, vagy fizess elő most:

 

Szöveg: Szabó Csaba

Fotó: Olajos Piroska, Privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete