Címlapsztori Sztárok

Tóth Angelika, a Keresztanyu színésznője: „Még egyszer sem aludtam Sári nélkül”

A Keresztanyu sorozatból ismert színésznővel csupa jó dolog történt, amióta megszületett a kislánya. A háromtagú család már túl van az első külföldi nyaraláson, és hamarosan álmaik otthonába is beköltöznek.

Legutóbb Sári születésekor, 2022 nyarán találkoztunk a bájos színésznővel. Az elmúlt időszak pedig mozgalmasan telt az édesanya számára.

„Sári egyéves koráig nem vállaltam munkát, csak az anyaságra koncentráltam. Aztán elkezdődött a bölcsibe szoktatás, ami szerencsére nagyon jól ment. A kisasszony imád gyerekek között lenni. Most már reggel kilenctől délután háromig ott hagyom. Sári állami bölcsődébe jár, de mivel kis létszámú a csoport, és kiváló kisgyermeknevelők gondoskodnak a gyerekekről, nem aggódom a lányomért, biztonságban van” – meséli Tóth Angelika.

Érzelmileg sokat jelentett neki az apás szülés

Tibi gondoskodó apuka

Ha a baba boldog, az édesanya is az. Angelika a szülés után most először szerepel közönség előtt. „Visszatértem a munkába. Két hete volt a Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés darab bemutatója a Pesti Magyar Színházban. Nem főszerep, de pont jó most nekem. Örülök, hogy ismét felnőtt társaságban, a kollégáim között vagyok.”

A színésznőnek szerencséje van a férjével, Tiborral is. Amíg Angelika havonta néhány estét színpadon tölt, a 22 hónapos Sárikára az édesapja vigyáz. „Tibi figyelmes apuka. Imád a kislányunkkal lenni, nem okoz gondot számára a fürdetés, etetés, pelenkázás.” Tibor a szülőszobában is jelen volt Sári világra jövetelénél. „Érzelmileg sokat jelentett az apás szülés. Amikor fájásom volt, a férjem fogta, simogatta a kezemet, amikor pedig szomjas és éhes voltam, vizet és csokit hozott. A köldökzsinórt is Tibi vágta el, így az első pillanattól átéltük az összetartozást. Sári a kiírtnál öt nappal korábban, villámgyorsan és természetes úton született meg.”

Otthon jógázik, hogy fitt maradjon

Az édesanya tíz kilót hízott a terhessége alatt, amit gyorsan sikerült leadnia.

„Szerencsés genetikám van, újra annyit mutat a mérleg, amennyi a szülés előtt voltam. Most még nem tudok eljárni edzeni, nem fér bele az időmbe, de itthon rendszeresen jógázom, így próbálom fitten tartani magam.”

A jó erőnlétre szüksége is lesz, mivel költözés előtt állnak, és Angelika mostanában kezdi bedobozolni a személyes tárgyaikat, amiket magukkal visznek majd az új lakásba.

Jól sikerült a családi vakáció

„Nagy az öröm, hogy megtaláltuk álmaink otthonát. Legalább harminc lakást néztünk meg, mire azt mondtuk: na ez az, itt jól fogjuk érezni magunkat! Jelenleg egy pici lakásban élünk, de az új már háromszobás. Sári gyerekszobájába is megrendeltük a bútorokat, néhány kisebb javítás elvégzése után pedig júniusban költözünk.”

Sári már repülőn is ült, élvezte a nyaralást

A család már túl van több közös nyaraláson. Angelika azt javasolja az édesanyáknak, hogy ne aggódjanak, nyugodtan merjenek kisgyerekkel utazni. „Először Horvátországban, utána Londonban, nemrégiben pedig Alicantéban jártunk. Az összecsukható babakocsit felvittük a repülőre, így amikor megérkeztünk Spanyolországba, nem kellett Sárit a karunkban cipelni. Egy gyerekbarát lakást béreltünk, nagyon jól sikerült a családi vakáció. Sári ugyan nem fog visszaemlékezni erre az utazásra, de gyorsan hozzászoktattuk ahhoz, hogy nem csak a saját kiságyában jó aludni.”

Angelika számára csupán egy dolog hiányzik. „Amióta a kislányunk megszületett, a férjemmel még nem voltunk kettesben. Jó lenne közösen is kikapcsolódni. A nagyszülők segítségére mindig számíthatunk, ezért eldöntöttük, hogy nyáron sort kerítünk arra is, hogy Tibivel elmenjünk valahová. Van egy esküvői meghívásunk, és nem sietünk majd hazajönni, a lakodalom után vidéken maradunk. Ez lesz az első éjszaka, amit külön töltünk Sáritól.”

A házaspár szeretne még egy gyereket, és már abban is megállapodtak, hogy mi lesz a  leendő babájuk keresztneve. „A Sárát a férjem szerette volna, én pedig egyből rábólintottam. Van ugyanis egy szóbeli megállapodásunk. Ha a következő gyerekük fiú lesz, akkor engem illet meg a névválasztás. Én pedig már el is döntöttem, hogy Somának szeretném hívni a majdani fiunkat” – árulja el a színésznő, aki két-három évet még várna az újabb babázással.

Újabb tévésorozatot még nem vállal

A Keresztanyu korábbi epizódjait napközben ismétlik az RTL-en. Angelika egyelőre nem vállal újabb sorozatszerepet. „Most még nem tudnám összeegyeztetni az intenzív napi forgatásokat az anyasággal. Később persze szívesen játszanék sorozatban, csak meg szeretném várni, amíg Sári picit nagyobb lesz. Jelenleg színházban láthat a közönség.”

Fotó: Birton Szabolcs, Rtl, privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete