A legutóbbi találkozásunkkor, bő egy évvel ezelőtt Árpa Attila még azt nyilatkozta a Meglepetésnek, hogy szeretne végre egy szép nő mellett ébredni, mert idejét sem tudja, mikor történt ez meg vele, mivel állandóan rohannia kell különböző tévés munkákra és filmforgatásokra. Az elmúlt időszakban nagyot fordult a világ a népszerű színésszel.
„Szerencsés vagyok, mert elmondhatom, hogy most már mindennap egy gyönyörű nő mellett ébredek” – kezdi nevetve Attila.
A főzés és az evés közös szenvedély
Az 53 éves híresség élete 2023. december 31-én változott meg radikálisan.
„Azt a szilvesztert egy társaságban töltöttük, és újra fellángoltak köztünk az érzelmek – veszi át a szót Alexandra. – Attila pedig néhány hónappal később meg is kérte a kezemet. Szinte sokkot kaptam, amikor Az Árulók második évadának forgatása közben – a stáb szeme láttára – felhúzta az ujjamra az eljegyzési gyűrűt.”
A pár majdnem tíz évig se veled, se nélküled kapcsolatban élt, ezért is érte váratlanul Alexandrát a lánykérés. S hogy mennyire komoly volt Attila szándéka, azt a tavaly nyári esküvőjük is jól bizonyítja: augusztus óta hivatalosan is házaspárnak számítanak. Nem titok, hogy Czakó Alexandra 19 évvel fiatalabb a népszerű színésznél.
„A korkülönbség eltűnik köztünk, csak papíron létezik. A házasság engem megfiatalít. Amikor fáradtan jövök haza egy forgatásról, akkor is jókedvem van, mert tudom, hogy egy szép és okos nő vár rám. Szerencsére humorérzéke mindkettőnknek van, szeretjük ugratni egymást. És mindig van miről beszélgetnünk, mivel Alexandra ugyanazokat a 80-as, 90-es évek zenéit és filmjeit szereti, amiken én felnőttem. A Miami Vice sorozat például nagy kedvencünk. Nekem még most is van egy olyan fehér zakóm, amilyen a főszereplőnek, Don Johnsonnak volt” – teszi hozzá nevetve Attila.
A főzés is közös érdeklődés, ha van egy kis szabadidejük, szívesen töltik a konyhában.
„Bevallom, Attila jobb szakács, mint én: a rántott húst és a tésztaféléket nagyon ízletesen készíti el.”
„Pedig autodidakta módon, egy zacskós levessel kezdődött a főzőtudományom tíz évvel ezelőtt – veszi át a szót Attila. – Később megnyertem egy televíziós főzőműsort, mostanában pedig a TikTok-ról próbálok ellesni különleges recepteket. A tavalyi év végén egy kicsit elengedtük magunkat, szinte mindennap jókat ettünk, néhány kilót felszedtünk. Januártól újra diéta van, és napi edzés. Én ismét bokszolok, Alexandra pedig lejár egy fitneszterembe.”
Hollywoodba mennek nászútra
A tavalyi év olyan zsúfolt volt a házaspár számára, hogy nászútra nem jutott idejük.
„Ezt idén februárban pótoljuk be, Hollywoodba megyünk – árulja el Attila. – Egyszer már együtt is jártunk ott, és szeretnénk újra felidézni a közös élményeinket.”
„Attila nagyon kreatív, és fantasztikus meglepetésekkel szerez nekem örömet. Néhány évvel ezelőtt, a 30. születésnapomra azt kaptam tőle ajándékba, hogy elvitt Hollywoodba. Ehhez tudni kell, hogy 12 éves korom óta színésznőnek készültem, és a film fővárosába vágytam. Kislány korom óta őrzök egy színes grafikát, amin egy medencés ház van, háttérben pálmafákkal és a híres Hollywood felirattal. Tipikus kaliforniai életérzést sugall ez a rajz. A születésnapomon megkerestük a helyszínt, és reprodukáltuk a képet a saját kameránkkal. Még most is libabőrös vagyok, amikor mesélek róla. Élőben látni azt a csodálatos világot, ahová tinédzserként vágytam, életre szóló élményt jelentett.”
Szandra készen áll az anyaságra
Alexandra úgy véli, a házasság sokat szelídített a férjén.
„Attila itthon nem a média fenegyereke – mondja nevetve Szandra. – Sokan nem gondolják róla, de főz, mos, takarít. Szentimentális és gyengéd férfi. Egy igazán cuki pasi.”
Attila nagyon örül annak, hogy a felesége elégedett a tulajdonságaival. Számára pedig az a megnyugtató, hogy Alexandra és a 18 éves Amira között tökéletes az összhang.
„A feleségem és a lányom nagyon jóban vannak, szinte barátnők. Amira Székesfehérváron kollégista, de azért sok közös programot is csinálunk hármasban. Például együtt utaztunk Németországba és Floridába. A lányok sminkelési tanácsokat is megosztanak egymással, és a női témákat is megbeszélik.”
A házaspárnak sok terve van az idei évre.
„Új lakást keresünk. Nem luxusvillát, hanem valami otthonosat, barátságosat. Amiben most vagyunk, az két embernek kellemes, de ha jönne egy gyerek, akkor már kicsi lenne hármunknak” – meséli Attila.
„Készen állok az anyaságra. Szeretnék egy kisfiút. De jó lenne még együtt is dolgozni Attilával – folytatja a színésznő. – Ez párszor már megtörtént. Például a Keresztanyu sorozatban játszottunk együtt, és néhány hazánkban forgatott nemzetközi produkcióban. A boldog házaséletünk mellett a hivatásunk is nagyon fontos, szeretünk tevékenyek lenni.”
Attila pedig még hozzáteszi: „Ha minden olyan jól alakul, mint 2024-ben, akkor idén sem lesz okom panaszra. Alexandrával szeretjük egymást, egészségesek a szüleim, megvan a családi összetartás, és sokat dolgozom, amiért jól megfizetnek. Mi kellhet még a boldogsághoz? Minden úgy kerek, ahogy most van.”
A tévében is családfőt alakít
A színész jelenleg a Pokoli rokonokban játszik főszerepet. Az RTL-en látható napi sorozatban Árpa Attila egy csődbe ment üzletembert alakít, aki a családjával egy kisvárosban kezd új életet. „A történetben Dobó Kata játssza a feleségemet, Enikőt. Van két közös gyerekünk is, ám a jólétből kikerülve hirtelen nincstelenek leszünk. Katával régóta ismerjük egymást, ezért ez a mostani közös munka is gördülékenyen ment. Intenzív heteket töltöttünk együtt. Élveztük a forgatást, mert nagyon jók a sorozatbeli karakterek és izgalmas a történet is. Remélem, a tévénézők is szeretni fogják ezt a hétköznap esti sorozatot.”
Fotó: Sárosi Zoltán, rtl • Stylist: Vecsey Zita