Egészség

Tegyük boldogabbá életünket varázslattal: fehér gyertya tartja össze a családot

Mi mást kívánhatnánk, mint egészséget magunknak és az egész családunknak? Segítsünk varázslattal, hogy életünk minden területét jobbá tehessük.

Szerelmi álom

A növő hold időszaka alkalmas arra, hogy az új, friss energiákat bevonzzuk az életünkbe. Ilyenkor nemcsak új szerelmet varázsolhatunk magunknak, de a meglévő kapcsolatunkba is egészen más színeket hozhatunk. A Hold fényébe tegyünk az ablakba két szál piros rózsát. Másnap este a virágokat rejtsük az ágyunk alá, középre, szorosan egymás mellé. Ez szimbolizálja az összetartozást, akkor is, ha már megtaláltuk azt, akivel az életünket elképzeljük, és abban az esetben is, ha még csak keressük őt. A rózsaszálakat hagyjuk az ágy alatt teliholdig, majd ezen az estén gyújtsunk két piros gyertyát, a fénye mellett morzsoljuk le a szirmokat, töltsük kis piros szütyőbe és tegyük el egy olyan helyre, ahol a kíváncsi tekintetek elől rejtve marad.

Tipp!
Ha egyedül élünk, és kétszemélyes az ágyunk, ne középen aludjunk, hanem válasszuk ki valamelyik oldalt, hogy helyet hagyjunk az életünkbe megérkező tökéletes partnernek. Azokhoz ugyanis, akik egyszemélyesre rendezik be az életüket, nehezebben kopogtat be a szerelem.

A munka frontján

Van, aki új munkahelyre vágyik, más szeretne valami egészen másba belevágni. Érdemes megkönnyíteni a fentiek dolgát azzal, hogy pontosan megfogalmazzuk, mit szeretnénk. A növő Hold idején egy fehér lapra ezüst tollal írjuk le, milyen munkára vágyunk. Pontosan fogalmazzuk meg, hogy mennyi elfoglaltsággal, milyen típusú feladattal, és milyen bérezéssel lennénk elégedettek. Természetesen, maradjunk a racionalitások talaján, igyekezzünk úgy meghatározni ezeket, hogy meg is tudjon valósulni! Vessük papírra, milyen munkatársakkal, milyen hangulatban szeretnénk együtt dolgozni, illetve milyen vállalkozásba szeretnénk belefogni, és milyen sikerekre számítunk. Miután mindent sorra vettünk, egy ezüst gyertya lángjában égessük el a papírt, hogy kívánságaink felszállhassanak az égiekhez.

Ép testben

Hogy egész testünk harmóniába kerüljön, fogjunk a kezünkbe két nagy szem diót és óvatosan görgessük végig a fejünk búbjától a talpunkig. Mindenhol fussunk végig vele, ahová csak elér a kezünk, és közben képzeljük el, hogy a dió mind kiszívja azokat a negatív energiákat, amelyek testi-lelki betegségeket okozhatnak. Ezután a diót adjuk vissza a természetnek – egyszerűen tegyük le valamilyen fás-bokros részen -, és kérjük meg a fentieket, hogy tartsák tőlünk távol a betegségeket.

Hogy legyen pénz a tárcánkban…

Sokaknál fontos téma ez most: megteremteni mindazt, amire anyagilag szükségük van a mindennapokban. Ehhez hozzájárulhatunk egy kis varázslattal is. Egy nagy zöld gyertyára ragasszunk fel hét darab pénzérmét, majd hét estén át minden nap gyújtsuk meg. Miután leégett a gyertya, tegyük egy arany vagy ezüstszínű szütyőbe a pénzérméket, és két tenyerünket fölé tartva mondjuk el a következő varázsigét: „Kérem az angyalaimat, hogy segítsenek, ne kelljen semmiben hiányt szenvednem nekem és a családomnak, legyen mindig lehetőségünk, hogy úgy éljünk, ahogyan szeretnénk.” Ezután a kis tasakot rejtsük el a táskánkba, hogy az érmék odavonzzák a többi pénzt.

A családi összetartásért

Ha szeretnénk, hogy családunk boldogságban, harmóniában éljen – és ki ne vágyna erre? – végezzük el a következő varázslatot. Szükségünk van hozzá egy fehér madártollra, egy fehér gyertyára és egy családi fotóra. Teremtsünk nyugodt körülményeket magunk körül, gyújtsuk meg a fehér gyertyát, majd csukott szemmel képzeljük el, ahogyan mindenki örömmel van együtt, nincsenek feszültségek, meg tudjuk beszélni a feladatainkat, megoldandó problémáinkat. Ezután tegyük a családi fotó hátoldalára a fehér tollat, és a viaszt rácsepegtetve ragasszuk rá. Közben hangosan vagy gondolatban kérjük az angyalokat, hogy hozzanak békét és nyugalmat családi életünkbe, a fotót pedig a tollal együtt tegyük egy ezüst vagy fehér keretbe és helyezzük a lakás olyan pontjára, ahol mindannyian gyakran láthatjuk.

Fotó: Unsplash.com