Egészség

Mindenkit érint: ettől a szennyezéstől lesz egyre több az Alzheimeres

Akik fényszennyezett helyen térnek nyugovóra, jellemzően rövidebb ideig alszanak, és gyakrabban álmosak napközben. Pedig az olyan betegségektől, mint a demencia különböző formái, vagy az Alzheimer-kór a jó alvás védene a leghatékonyabban.

Tengerentúli orvosok összefüggést fedeztek fel a fényszennyezés és az Alzheimer-kór kockázatának növekedése között. A kutatók szerint a városi közvilágítás, a fényreklámok és az otthoni fényforrások megzavarják a szervezet természetes belső óráját, rontják az alvás minőségét, és hosszú távon különösen a 65 év alattiakra veszélyesek. Akik fényszennyezett helyen térnek nyugovóra, jellemzően rövidebb ideig alszanak, és gyakrabban álmosak napközben. Pedig az olyan betegségektől, mint a demencia különböző formái, vagy az Alzheimer-kór a jó alvás védene a leghatékonyabban. Épp ezért lefekvés előtt húzzuk be a sötétítő függönyt, és ha lehet, aludjunk szemmaszkban. A lakásban található fényforrásokat minél inkább iktassuk ki, és este a képernyők fényerejét is csökkentsük.

Fotó: adobestock