Ezotéria

A jövőből érkeztek: háborút, kipusztult fákat és állatokat ígérnek a leghitelesebb időutazók

Dermesztő belegondolni, hogy valaki nem azért tudja a jövőt, mert jós, hanem mert onnan érkezett.
alexander smith elektromos autók ezotéria globális felmelegedés hazugságvizsgálat időutazó jövő jövőből érkeztek michael phillips noah robotok ványik dóra

Az elmúlt hetekben, hónapokban többen is azt állították magukról, hogy az időben utaztak napjainkba, de valójában majd csak a 2000-es évek közepén, sőt, 3000 után fognak megszületni. Az arcát alig valaki
vállalta közülük, ám egyikük úgy döntött, aláveti magát a hazugságvizsgálatnak. A gép szerint igazat beszél!

A Noahként bemutatkozó fiatal férfi elmondása szerint 2030-ból érkezett a mostba, és állítja, hogy azért nem vállalja az arcát, mert a jövőben komoly bajba keveredhetne, ha megtudnák, hogy elárulta, mi vár ránk az elkövetkezendő években. Az időutazás lehetőségét ugyanis teljesen hivatalosan bejelentik 2028-ban, tehát az akkor élő embereknek természetes, hogy ez egy létező módszer, hogy a múltba visszatérjünk. Noah állítja, hogy 2028-ban eljutunk a Marsra, és olyan elektromos autókat fejlesztenek ki, amely egy repülőgép sebességével képes közlekedni. Jó hír lehet a háziasszonyoknak, hogy olyan robotok is léteznek majd 2030-ban, amelyek ellátják a háztartási feladatokat, és egyre nagyobb telefonokat fogunk használni.

Noah elmesélte, hogy 2020-ban Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, a globális felmelegedés pedig eléri az USA-t, miközben Európában egyre alacsonyabb hőmérsékleteket mérhetünk. Viszont addigra több súlyos betegséget — köztük a daganatos megbetegedések bizonyos fajtáit — képes lesz az orvostudomány gyógyítani. Noah elmondása szerint már 50 éves, ám egy speciális szernek köszönhetően fele annyinak néz ki. Igazát bizonyítandó, hazugságvizsgálatnak is alávetette magát. A szkeptikusok szerint egy ügyes szélhámos be tudja csapni a hazugságvizsgálót, és az is előfordulhat, hogy a férfi pszichés betegségben szenved, és valóban igazságnak véli az általa elképzelt dolgokat.

1981 óta utaznak az időben?

Egy idős férfi, Alexander Smith teljes meggyőződéssel állítja egy internetes videómegosztón, hogy ő a CIA megbízásából 1981-ben utazott az időben, és van a birtokában egy fotó, amely pontosan 100 év múlva, 2118-ban készült. A némileg elmosódott felvételen zöld, különleges alakú épületek láthatók. Smith vállalta az arcát, és közölte: nagy veszélyben vagyunk, és ha sürgősen nem teszünk valamit, a globális felmelegedés miatt a tengerszint megemelkedik, és a levegő elviselhetetlenül szennyezett lesz. Sokak szerint, ezekhez a kijelentésekhez nem kell időutazónak lenni, elég egy, a Föld jövőjéről szóló tudományos konferencia témáit végigfutni. Smith egyébként azt is állította, hogy a 21. század közepére idegen lények, ufók érkeznek majd a Földre.

Ennél sokkal félelmetesebb képet fest az a férfi, aki 3258-ban született Európában, egy olyan világba, ahol már nincsenek fák és alig van néhány állat, viszont mindent robotok irányítanak. Leírása leginkább a Terminátor-filmekre emlékeztet, és állítja, hogy a gépek és az emberek között fog kitörni a háború, mivel ezek a mesterséges intelligenciák öntudatra ébrednek, és önálló döntéseket hoznak. A magát megnevezni nem kívánó férfi szerint egyetlen lehetőségünk van, hogy ezt elkerüljük; ha nem engedjük át az irányítást az életünk felett teljes mértékben a technikának.

Két év múlva háború?

A számunkra legfélelmetesebb beszámolót egy Michael Phillips nevű férfi töltötte fel az internetre, a videón egy lesötétített szobában beszélt. Ő, saját bevallása szerint 2043-ban született, és állította: 2020-ban ki fog törni a harmadik világháború, amely három éven át fog tartani. A harcok azzal kezdődnek (szerinte), hogy Észak-Korea nukleáris rakétát lő ki Hawaiira, a válasz pedig nem fog sokáig váratni magára az Egyesült Államok részéről. A légicsapásokban az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun is életét veszti. Phillips szerint a háborúban Kína és Oroszország áll majd az egyik oldalon, míg az USA, Nagy-Britannia és szövetségeseik a másikon. Arra azonban nem válaszolt, hogy ki lesz a győztes. Ő is azt állította, hogy Trumpot még egyszer elnöknek választják, és hozzátette: Oprah Winfrey valóban elindul a választásokon, de nem lesz elnök. Phillips megnevezte pontosan, hogy hívják majd a 2020-as évek végén az USA elnökét: Michael Macintoshnak.

Úgy tűnik, divat lett az időutazás, hiszen szinte hetente töltenek fel új videókat olyan emberek, akik állítják, a jövőből érkeztek. Csak remélhetjük, hogy jövendöléseik soha nem válnak valóssággá.

Fotó: Adobestock