Ezotéria

Süsse meg a szerencséjét! Csodatévő sütemények a boszorkánykonyhából, amik vonzzák a sikert

Belegondoltak már valaha, mennyire különleges a boszorkánykonyha szó? Hiszen egyszerre ott van benne a varázslat és az étel. Most igazi mágikus édességeket készítünk el, amelyek nemcsak finomak, de segítenek közelebb jutni a céljainkhoz.

Rózsa – Szerelemhozó

A rózsa, legfőképpen a piros rózsa, meghozza a szerelmet. Ehhez nincs is szükségünk túl bonyolult eszközökre, ráadásul, bármilyen édes süteményt díszíthetünk vele. Miután megsütöttük a süteményt, piros marcipánt nyújtsuk ki egészen vékonyra, és kés segítségével vágjunk ki belőle piros rózsaszirom alakzatokat. Ezzel tegyük tele a sütemény tetejét. A süteményt teliholdkor készítsük el, és lehetőleg két szál piros gyertya égjen, miközben készítjük.

Pénzes pogácsa

Mindenki szeretné, ha azok a vágyai is teljesülnének, amelyekhez nincs elegendő pénze. Süssünk pénzes pogácsát magunknak és szeretteinknek, és meghozza a szerencsénket!

Hozzávalók:
◆ 40 dkg liszt
◆ 25 dkg margarin
◆ 2 dl tejföl
◆ 3 dkg élesztő
◆ 20 dkg reszelt sajt
◆ 3 teáskanál só
◆ 1 tojás
◆ néhány szem napraforgómag vagy tökmag

Gyújtsunk meg két zöld gyertyát, és ezek végig égjenek a konyhában, amíg készítjük a pogácsát. Válasszunk ki öt kisebb pénzérmét – mondjuk 5 forintost –, alaposan mossuk le, és miután hétszer áthúztuk mindegyiket a gyertya lángja fölött, maradjon a kezünk ügyében. A tojás, a magok és 5 dkg sajt kivételével minden hozzávalót gyúrjuk össze, majd lisztezett deszkán nyújtsuk ki 1 centiméteresre, szaggassuk kisebb körökre. Válasszunk ki belőlük ötöt, és abba rejtsük bele a pénzérméket. Ezután kenjük meg a tojás sárgájával a pogácsák tetejét, szórjuk rá a maradék sajtot, és a pénzes pogácsákat jelöljük meg a magokkal. 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt süssük aranybarnára, majd ha kihűlt, mindenkinek, akinek jó szerencsét kívánunk, adjunk a pénzes pogácsákból – természetesen figyelmeztessük őket, nehogy ráharapjanak –, és magunk is egyet együnk meg, a pénzt pedig rejtsük a pénztárcánkba.

Szegfűszeg – vágyfokozó

A szegfűszeget vágyat felkorbácsoló afrodiziákumként ismerik. Ha megsütjük a szegfűszeges mézeskalácsot, sikerünk lesz párunknál. Fontos, hogy a süteményt növő holdnál süssük, sőt, a szegfűszeget egy estére az ablakba is tehetjük, hogy feltöltse a hold ereje.

Szegfűszeges mézeskalács

Hozzávalók:
◆ 35 dkg cukor
◆ 75 dkg liszt
◆ 5 dkg margarin
◆ 2 púpos kávéskanál szódabikarbóna
◆ 2 kávéskanál fahéj
◆ 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
◆ 4-5 evőkanál méz
◆ 4 tojás

A cukrot, a lisztet, a szódabikarbónát, a fahéjat és a szegfűszeget alaposan összekeverjük, úgy, hogy háromszor az óra járásának irányába, háromszor pedig az ellenkezőleg forgatjuk a fakanalat, majd belemorzsoljuk a margarint, és belekeverjük a többi hozzávalót is. (Fontos, hogy a méz szobahőmérsékletű legyen!) Miután összegyúrjuk, tegyük másfél órára hűtőszekrénybe. Lisztezett deszkán 1 centiméter vastagra nyújtsuk ki, majd margarinnal megkent tepsibe tegyük, egymástól jó távolságra, hiszen a figurák nőnek. Egy felvert tojással bekenjük a tetejét, és 15-20 perc alatt előmelegített sütőben készre sütjük.

Levendula – a női szépség ereje

A levendula a női szépséget, erőt szimbolizálja, így, ha ezzel készült süteményt eszünk, az segít, hogy szépségünk a leginkább teljessé váljon. A sütés előtt egy kis előkészületre van szükség. Egyrészt, a levendulát, amely majd a sütibe kerül, egy éjszakára – növő holdnál –, kössük egy fehér, puha kendőbe, és a sütés reggelén ezzel a kendővel dörgöljük magukat végig, hogy a levendula átvegye az energiáinkat. Csak akkor végezzük el, ha jó a hangulatunk, hiszen, ha rosszkedvűek vagyunk, éppen a negatív érzéseket ragasztjuk rá.

Levendulás felfújt

Hozzávalók:
◆ 4 tojás
◆ 20 dkg cukor
◆ 22 dkg margarin
◆ 5 dkg liszt
◆ 5 dkg darált mandula
◆ 25 dkg fekete csokoládé
◆ 1 csapott teáskanál szárított, apróra vágott levendula

A margarint és a csokoládét gőz fölött összeolvasztjuk, majd a tojást elkeverjük a cukorral. A két masszát összekeverjük, majd belekeverjük a lisztet, a mandulát és a levendulát is. A felfújtas tálkákat kikenjük margarinnal, megszórjuk cukorral, majd belekanalazzuk a csokoládés masszát. Előmelegített sütőben 180 Celsius-fokon, 8-10 percig sütjük.

Zöld cukorkák – szerencsehozó lóhere

Bármilyen, édes ízesítésű muffint süssünk meg, majd készítsünk rá cukormázat. Egy tojásfehérjét verjünk habbá, majd 20 dkg átszitált porcukrot keverjünk hozzá. Ezt nyomjuk rá a süteményre – a cukormáz lesz a ragasztó –, majd négy, lapos, zöld cukorkából tegyünk mindegyikre lóhere alakot.

Fotó: shutterstock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete