Ezotéria

Vigyáznia kell a munkahelyén ennek a három csillagjegynek: horoszkóp június 18. – június 24.

A Meglepetés horoszkópjából ezen a héten is megtudhatjuk, mit jeleznek a csillagok, várnak-e ránk új kapcsolatok, munkahelyi változások, váratlan izgalmak vagy nyugalmas hétköznapok.

KOS
III. 21.–IV. 20.
Ezen a héten hajlamos túlvállalni magát, ami könnyen hajszoltsághoz és kiégéshez vezethet. A helyzet még súlyosabb, ha mindezt nem kötelességtudatból teszi, hanem azért, hogy elterelje a figyelmét lelki eredetű problémáiról. Azzal, hogy nem vesz tudomást ezekről az érzelmi sérülésekről, még nem oldja meg őket. Az első, amit érdemes gyakorolnia, a megbocsátás. Otthonában az optimális helykihasználás megtervezése a legnagyobb feladat.

BIKA
IV. 21.–V. 20.
A hét vége felé hatalmi harcokba, munkahelyi összetűzésekbe keveredhet, ha megpróbál erővel irányítani másokat. Okosabb, ha nem avatkozik bele azokba a folyamatokba, amelyekhez alapvetően nincsen köze, még akkor sem, ha megkérik erre. Minden helyzetben úgy törekedjen a sikerre, hogy a többiek ne érezzék fenyegetve az önbecsülésüket vagy a betöltött pozíciójukat. A napokban óvakodjon az elhamarkodott döntésektől és ítéletektől is.

IKREK
V. 21.–VI. 21.
Végre képes lesz újra optimistán tekinteni a jövőjére. Ettől megnő az önbizalma, és a jó oldalát is észreveszi a híreknek, történéseknek. Tegye félre minden gátlását, ha egy kapcsolatot szeretne helyrehozni, vagy a korábbi hibáit orvosolná. Őszinte és nyílt kommunikációval jobb eredményt érhet el, mint remélné. Bizonyos feladatokat muszáj lesz átadnia a kollégáinak, csak arra ügyeljen, hogy az érintettek kellően felkészültek legyenek.

RÁK
VI. 22.–VII. 22.
Ebben az időszakban elsősorban mások érzéseire és vágyaira koncentrál, önös érdekeit háttérbe szorítja. Empátiája és nagylelkűsége többek számára jelenthet segítséget, szánjon rájuk időt. A pénzügyekkel kapcsolatos aggályait egyelőre félreteheti, sőt nagyobb bevételre számíthat, mint várta. Ehhez az anyagi biztonsághoz valamivel több munkát kell vállalnia, de nem szabad haboznia, ha megnyílnak ön előtt a lehetőségek.

OROSZLÁN
VII. 23.–VIII. 23.
Pozitív hozzáállása még a legnehezebb helyzetekben is segítséget, sőt megoldást hozhat. Mindez vonzóbbá teszi a környezetében élők számára. Még a megszokottnál is gyakrabban tartanak igényt a társaságára, és ezt ön sem teherként éli meg, hanem szívesen fogadja. Ha úgy érzi, fontos lenne bővíteni a látókörét és kiterjeszteni az ismereteit egy olyan témában, ami eddig távol állt öntől, meglepően könnyen érhet el eredményt.

SZŰZ
VIII. 24.–IX. 23.
Erős intuíciójának köszönhetően könnyen megérzi, kinek van szüksége törődésre, így gondoskodó énjét sem kell háttérbe szorítania. Bátran nyújtson segítő kezet még akkor is, ha az illető egyelőre titkolni próbálja a problémáját. Talán le akarják söpörni egy ötletét, amiben teljes mértékben hisz, vagy elvennének öntől egy olyan megbízást, amibe már rengeteg energiát fektetett. Ne adja fel, küzdjön azért, ami valóban fontos önnek!

MÉRLEG
IX. 24.–X. 23.
A lényeges tárgyalásokat, megbeszéléseket ne halogassa tovább, mert ezekben a napokban pontosan, egyértelműen és meggyőzően kommunikál, ráadásul kimondottan jó döntéseket hoz. Ezzel hosszú távú, megbízható partnerségeket alakíthat ki, és nagyobb szakmai befolyásra tehet szert. A népszerűség a magánéletében is jellemző lehet, csak adjon lehetőséget a kiteljesedésére. Ne mondjon nemet a meghívásokra, élvezze a sikert!

SKORPIÓ
X. 24.–XI. 22.
Váratlanul közelebb enged magához valakit, akit eddig nem akart a bizalmába fogadni. Mielőtt elhamarkodottan cselekedne, gondolja át, miért volt ellenérzése az illetővel szemben, és ehhez képest mi változott. Ne a könnyen jött sikerekért harcoljon, akkor se, ha ez azt is jelenti, hogy ideiglenesen át kell adnia másnak a stafétabotot. Hosszú távon úgy érhet el eredményt, ha képes kicsit a háttérbe húzódni, és előkészülni a diadalmenetre.

NYILAS
XI. 23.–XII. 21.
Fontos találkozásra számíthat olyasvalakivel, aki komoly hatást gyakorolhat a karrierjére. Akár új tudást, inspirációt, akár előrelépési lehetőséget kap az illetőtől, ő mindenképpen az élete fontos szereplőjévé válik. A hét vége felé jelentős kihívással kell szembenéznie, amely stresszt és aggodalmat kelthet önben, de bármilyen nehéz is, ezúttal meg kell őriznie az erejét és a magabiztosságát. A mostani próbatétel jócskán tartogat tanulságokat.

BAK
XII. 22.–I. 20.
Szavak nélkül is kiválóan kommunikál, a környezetében élők pedig ennek köszönhetően őszintén mernek önnel beszélni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy kötelessége lenne magára venni mások terhét, vagy azt, hogy akár csak mindenkit végighallgasson. Helyezze vissza magát a fontossági sorrend elejére, ettől nem esik csorba a megítélésén. Munkahelyén csalódás érheti, az egyik kollégájáról lehull a maszk, és megláthatja az igazi arcát.

VÍZÖNTŐ
I. 21.–II. 19.
Szenvedélyessége nemcsak a magánéle­tében, de a munkahelyén is megnyilvánul. Sok pozitív hozadéka van ennek a lelkesedésnek, de vigyázzon, hogy ne essen túlzásokba, nehogy már-már megszállottságba vagy agresszióba csapjon át. Egyetlen győzelem sem lehet ennyire fontos. Abban azonban teljesen biztos lehet, hogy szinte bárkire nagy hatást gyakorol, ezért beszélgessen minél többet a döntéshozókkal vagy a felettesével.

HALAK
II. 20.–III. 20.
Híresen együttérző, most azonban éppen önnek lenne szüksége lelki támogatásra, mert nagyon intenzíven éli meg az érzelmeit. A fájdalmas tapasztalásokat, csalódásokat nem tudja a szőnyeg alá söpörni, de erre nincs is szükség. Megtalálja azt a személyt, aki átsegíti a nehéz időszakon. A kemény munka meghozza a gyümölcsét: nemcsak az előmenetele lesz simább, de jelenlegi anyagi problémái is megoldódhatnak. Éljen okosan a lehetőséggel!