Mérleg
Az állatöv legbizonytalanabb jegyéről van szó, aki állandóan változtatja a véleményét, és mindig új dolgokat talál ki, mást akar. Ezért a Mérleg jegyében született főnök áll a legrosszabbnak tartott felettesek rangsorában az első helyen. Akinek a Mérleg jegyében született a felettese, annak kötélidegekre van szüksége, hogy ne boruljon ki attól, amikor a főnöke újabb és újabb elképzelésekkel áll elő, különösen akkor, amikor a beosztott már elvégezte azt a feladatot, amivel ő korábban megbízta. Az asztrológia úgy tartja, hogy a Mérleg jegyében született személyt kell például a panaszirodákba, ügyfélfogadó állásokba helyezni, mert egészen biztos, hogy a panaszt nem veszi a lelkére.
Ő nem fogja a szemrehányásokat, a sirámokat saját magára vonatkoztatni, mert a kellemetlenségek elkerülése érdekében a végsőkig kikapcsolja a saját személyét.
Ez is érdekelhet: Időnként „bukdácsol” a Mérleg szülő és képtelen tiltani: így nevelje a gyerekét!
Halak
A jegy szülötte nem vágyik a hatalomra, a vezető pozícióra, ezért elmondható, hogy kevés főnök kerül ki közülük. Nem hogy irányítani nem tud, hanem annyira visszahúzódó, hogy nemcsak utasításokat nem ad, hanem még a hangját sem lehet hallani. Az is megesik, hogy időnként harapófogóval sem lehet belőle kihúzni a szót.
Zárkózottsága és szűkszavúsága miatt a rangban alatta állóknak kínszenvedés a vele való kapcsolat.
Sohasem tudni, hogy mit gondol, mit akar, a jellemét nagyon nehéz kiismerni. A Halak főnök nem más, mint egy nehéz és bonyolult keresztrejtvény. Mivel nem vagy csak nagyon nehezen tud megbízni bárkiben, mindezt érzik a munkatársai is, akik szintén nem tudnak bízni benne. Mivel kettős jegyről van szó, ezért hol engedékeny, hol kemény és ellentmondást nem tűrő. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a kollégák nem is tudják hányadán állnak vele. Sőt, minden nap úgy mennek dolgozni, hogy felteszik a kérdést: vajon, ma mivel áll elő Halak főnök?
Bika
Az állatöv legmakacsabb, legakaratosabb és keményfejű jegyéről van szó, aki ha vezető pozícióba kerül, akkor körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, amit kitalált, amit jónak és üdvösnek tart. Nem vagy csak nagyon nehezen lehet őt befolyásolni. Mindent alaposan csinál, és ugyanezt a 100 százalékos teljesítményt várja el a beosztottaktól. Nem nyugszik addig, amíg a célját el nem éri, vagy a kollégák nem teljesítették maradéktalanul azt, amit ő kiadott nekik. Annyira maradi, ha kolléga új lehetőséggel áll elő, vagy a korábbi probléma megoldására új dolgot javasolna, akkor ezt csípőből elutasíthatja.
Roppant anyagias, ami nem csak azt jelenti, fontos számára, hogy az elvégzett munkáját jól megfizessék, hanem ő is takarékoskodik annak a cégnek, ahol dolgozik. Inkább csak szóba értékeli a beosztottak munkáját, kevésbé hajlik arra, hogy anyagilag is honorálja a munkatársak jó teljesítményét. Ő az, aki szívfájdalom nélkül végre tudja hajtani a felettesek még olyan utasítását is, hogy csökkentett létszámmal dolgozzanak tovább.

Bak
Az a beosztott, aki képtelen elviselni a Bak főnök nyújtott műszakjait, a túlórázásokat, jobban teszi, ha más munka után néz. Mert Bak főnök ezen nem fog változtatni, hiszen életében a legfontosabb dolog: a munka. Kollégának fölösleges abban az illúzióban ringatózni, hogy félre lehet őt vezetni, mert a beosztott érkezésekor már munkában találhatja a Bak főnököt, aki utolsóként távozik a munkahelyéről. Nagyon komolyan veszi főnökként saját magát, és azt a feladatot, amit el kell látni.
A komolytalanságot és a szórakozottságot nem viseli el. Alapadottsága a pesszimizmus, így aztán ő az, aki az állatövben a legkevésbé csalódik emberekben, helyzetekben. Amikor például próbára teszi a beosztottjait, és azok nem teljesítik az elvárásait, akkor nem érzi kiábrándultnak magát, hiszen amikor kiadta nekik a feladatot, tudta, hogy nem fogják úgy teljesíteni, ahogyan ő elvárta. Elutasító minden új dologgal kapcsolatban, és az új kollégával szemben is bizalmatlan. Sajnos haragtartó és bosszúvágyó, ezért a beosztottnak úgy kell vele bánni, mint a hímes tojással, hogy ezt elkerülje.
Fotó: gettyimages