Konyha

Most a legfinomabb: főzzük jókat olcsón paradicsomból, pite is készülhet belőle

Az igazi paradicsomrajongók tudják, hogy akkor a legjobb a gyümölcs, ha egész nyáron érte a nap, vagyis szeptember elején. Változatos ételek készíthetőek belőle.

Paradicsomos pite

Hozzávalók:
✔ Hozzávalók a tésztához:
✔ 25 dkg finomliszt
✔ 1 egész tojás
✔ 12,5 dkg vaj
✔ csipet só
✔ 8 kerek szemű paradicsom
✔ 10 dkg hántolt mandula
✔ 5 evőkanál zsemlemorzsa
✔ 1 nagy csokor petrezselyem
✔ 4 gerezd fokhagyma
✔ fél citrom lereszelt héja
✔ tengeri só
✔ 3 evőkanál olívaolaj

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, ha szükséges, adunk egy egészen kevés vizet hozzá. Folpackba csomagoljuk, a hűtőszekrényben minimum 30 percig pihentetjük. A paradicsomokat 30 másodpercre forrásban lévő vízbe dobjuk, majd hirtelen lehűtjük és meghámozzuk. Kettévágjuk a paradicsomokat, kivájjuk a magjukat.
A morzsát olívaolajon világos aranybarnára pirítjuk, levesszük a tűzről, elkeverjük
a durvára vágott mandulával, az aprított fokhagymával és petrezselyemmel, citromhéjjal, sóval. A tésztát kinyújtjuk, 24 centis piteformába tesszük, villával egyenletesen megszurkáljuk. A paradicsomok belsejét enyhén sózzuk, megtöltjük a morzsás keverékkel, és a vágott felükkel lefelé szabályosan elhelyezzük a tésztán. 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük a pitét.

Paradicsom befőtt

Hozzávalók:
✔ 1 kg koktélparadicsom
✔ 2 evőkanál só
✔ 8 gerezd fokhagyma
✔ 2 evőkanál szárított oregánó
✔ kis csokor bazsalikom

A megmosott fogpiszkálóval megszúrt paradicsomokat befőttesüvegbe helyezzük (1 kg paradicsom 2 darab 0,75 literes üvegbe fér el). Elosztjuk a 2 üvegben a feldarabolt fokhagymát, a bazsalikomot és az oregánót. 1-1 evőkanál sót szórunk az üvegekben lévő paradicsomra, majd felöntjük vízzel. Az üvegeket tepsire helyezzük, fedetlenül 120 fokra előmelegített sütőbe tesszük 1 órára. Kupakkal lefedjük a forró üvegeket, és 2 napig dunsztoljuk.

Karamelles-paradicsomos marharagu

Hozzávalók:
✔ 50 dkg marha gulyáshús
✔ 1 kg húsos paradicsom
✔ 5 dkg kristálycukor
✔ 1 fej vöröshagyma
✔ 2 gerezd fokhagyma
✔ 1 teáskanál őrölt római kömény
✔ tengeri só
✔ frissen őrölt bors
✔ 2 babérlevél
✔ 3 evőkanál
olívaolaj
✔ 25 dkg bulgur

Az apróra vágott hagymát olívaolajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a felkockázott marhahúst, és zsírjára sütjük. Egy másik lábosban pár csepp vízzel együtt karamellizáljuk a cukrot. Közepesen sötét karamellt készítsünk, majd óvatosan felöntjük 2 dl vízzel. Melegítjük, amíg a karamell újra fel nem olvad, majd a húsra öntjük. A húst 50 percig főzzük a karamellben. Közben a paradicsomokat forró vízbe mártjuk, meghámozzuk, feldaraboljuk. Kb. 1 óra főzés után adjuk a húshoz. Sóval, frissen őrölt borssal, római köménnyel és babérlevéllel ízesítjük a ragut, és a hús puhulásáig főzzük. Sós vízben kifőtt bulgurral vagy rizzsel tálaljuk.

fotó: archív