Lélek

A tökéletes ajándék  nyomában

Ahogyan közelednek az ünnepek, egyre több tanácstalan arcot látunk a boltokban. Hogyan találjuk meg a tökéletes ajándékot?
ajándék karácsonyi ajándék lélek ötlet rólunk szól

Észrevették már, hogy sokszor évközben annyi mindenre rácsodálkozunk, hogy milyen jó ajándék lenne a társunknak, a szüleinknek, a gyerekeinknek vagy a legjobb barátunknak, mégis, amikor eljön a karácsony, és valami igazán eredetivel szeretnénk előállni, valahogy nem találjuk a tökéletes megoldást?A legfontosabb, hogy még mielőtt bárki a kezébe venné a papírt és a ceruzát, hogy arra majd jól felírhassa a karácsonyi ajándéklistát — eláruljuk: ezekre nem lesz szükség! „Ha mégis ragaszkodnánk a formaságokhoz, inkább a következőt tegyük: rójuk fel rá az »egó« szót, majd egy határozott vonallal húzzuk is át nyomban, hogy a helyét a »figyelem« vehesse át” — kezdi Makai Gábor klinikai szakpszichológus. — Persze a legtöbben tudjuk, hogy ebben a két mozdulatban, érzésben rejlik a tökéletes ajándék titka, valamiért felnőttként ezt rejtjük el magunkban jó mélyre először. Hogy miért? Talán mert félünk magunkat adni, félünk a lelkünket csomagolni díszbe a hétköznapok rohanásában.” Pedig eláruljuk: pontosan azokban a percekben láthatjuk meg a tökéletes ajándékot; abban a kirakatban, amit csak azért nem engedtünk rendesen megnézni a másiknak, mert mondjuk épp rohantunk valahová, vagy felidegesített a szomszéd. De nem árt, ha tudjuk: ott volt az igazi ajándék, az lesz a tökéletes. Második kesztyűre, étkészletre, századik pulóverre, ékszerre igazán senkinek nincs szüksége — hacsak nem ez volt az a bizonyos valami, ami mellől elrángattuk. Ő lehet, hogy nem emlékszik rá, de fontos, hogy mi most elő tudjunk húzni az emlékeinkből egy ilyen pillanatot, hiszen ha sikerül, akkor az ajándékunk a fa alatt idézi fel számára a következő szavak kíséretében: „hát mégis figyeltél rám!”

TIPP feledékenyeknek!

Hogy jövőre már ne szembesüljünk ezzel a problémával, ha év közben hasonlóba futunk; írjuk fel, vagy szökjünk vissza az üzletbe, és vegyük meg akár már februárban, és lehet, még spórolunk is!

Adjunk teret!

„Sokan talán nem is gondolják, de egy, a fent említett szituáció éppoly láthatatlan nyomokat képes hagyni az emberi kapcsolatainkban, akár csak egy komoly veszekedés; éppúgy traumaként éljük meg. Ebből következik, hogy képes arra, hogy blokkokat alakítson ki bennünk, és már csak azért sem említjük, mire vágyunk igazán, mert egy kellemetlen, rossz emlék kötődik hozzá, amit jobbnak láttunk inkább elzárni magunkban — magyarázza a szakember, aki szerint pontosan ez a helyzet azokkal a tevékenységekkel is, amiktől eddig tiltottuk a másikat, vagy csak szimplán nem néztük jó szemmel.„Ilyenkor kell a leginkább felülkerekedni az egónkon, és hagyni, hogy a karácsonyi manó bújjon elő belőlünk decemberben — nevet fel Gábor. — Aki például gyűlöli, hogy a férje horgászni jár, az vegyen egy olyan damilt, amit amúgy is használ; aki nem szereti, hogy az anyja beleszól a dolgaiba, az hívja át, hogy közösen készítsenek valami szépet, amit aztán neki adhat; aki pedig szinte rosszul van attól, hogy a lánya feketére festi a körmeit, az vásároljon ilyen színű körömlakkot. És igen, nehéz lesz! Teret adni nem egyszerű, de pontosan a magunkkal eközben vívott harc lesz az, ami értékessé teszi az ajándékunkat, és a hatás sem marad el!”

Jó tudni!

Mindeközben, észrevétlenül magunkat is megleptük valami értékessel, hiszen egy olyan problémát győzünk le, ami többé biztosan nem tör borsot az orrunk alá!

Az élmény összeköt

Ötletelés közben a közös élményekről se feledkezzünk meg. „Ezzel egyrészt magunkat is meglepjük, másrészt ezek azok, amik fel tudnak korbácsolni egy már-már ellaposodó kapcsolatot, vagy amik újra és újra össze tudják hozni a családot” — hangsúlyozza a pszichológus. — De vigyázat! Fontos, hogy ilyenkor se a saját elképzeléseinket toljuk előtérbe, hanem azt, ami a párunknak vagy a családunknak a legjobb. Éppen ezért ne is erőltessünk semmit; tehát ne ajándékként próbáljuk rávenni a feleségünket vagy a gyerekeket egy közös síelésre, ha ahhoz amúgy sincs kedvük. Ezzel pontosan az ellenkező hatást váltjuk ki. Válasszunk ki olyan programot, amit évközben többször is túl drágának ítéltünk, és lepjük meg azzal a családot vagy épp a barátainkat.”

Lopjuk el karácsonyra!

Aki biztosra akar menni, az titokban hívja fel a párja főnökét, és vegyen ki helyette 1-2 nap szabadságot. Így akár a két ünnep között is elbújhat néhány napra feltöltődni és romantikázni, ami mindenkinek jót tesz majd!

Ami nekünk bevált…

„Néhány héttel karácsony előtt fogalmam sem volt, hogy mivel lepjem meg a szüleimet. Az egyik közös ebéden szóba került a színház, és elárulták, mennyire szeretnének megnézni az egyik előadást a Madách Színházban, de nem tudtak rá jegyet szerezni. Mi a közösségi oldalon találtunk egy csoportot, ahol színházjegyeket adnak-vesznek, és sikerült vásárolnunk két jegyet erre a darabra. Óriási volt az öröm, amikor átadtuk a meglepetést a fa alatt.” (Szatmári Éva tervezőszerkesztő)

„A nővéreméknek elég nehéz meglepetést szerezni, de mivel mindketten sokat dolgoznak a férjével, az együtt töltött idő nagyon fontos számukra. Karácsonyra megleptük őket egy budapesti turistáskodással: a férjemmel találtuk ki az útvonalat, készítettünk térképet, utánanéztünk a főbb nevezetességeknek, sőt, még arra is volt gondunk, hogy az egyik állomás egy békebeli kávéház legyen, ahol már számítottak rájuk: kaptak kávét, forró csokit és süteményt. Elrejtettünk feladványokat, a túra vége pedig nálunk volt; vacsorával vártuk őket. Azt mondták, életük legjobb ajándéka volt.” (Bata Kata újságíró)

„Amikor a barátnőm kisfia nálunk járt, azzal a macival aludt, amit én varrtam a lányomnak. Karácsonyra ő is kapott egy plüssmedvét. Óriási sikert arattam.” (Ványik Dóra újságíró)

„A fiam nagyon szeret fotózni, az utazásokat, családi eseményeket mindig megörökíti. Két éve megkerestem egy profi fotóst, aki egy barátságos összegért cserébe egy egész napot töltött vele a városban, és épületeket, utcákat, embereket fotóztak, miközben tanácsokat is kapott, hogyan lehet egyre jobb a technikája.” (Erdélyi Z. Ágnes újságíró)

„Az egyik barátnőnk gyakran mondogatta, hogy szeretne egyszer eljutni egy igazi énektanárhoz. Karácsony előtt kerestünk egy korrepetítort, és a baráti kör összedobta az első három óra árát. Így nem volt kifogás, végre megvalósíthatta ezt a régi álmát. Azóta is jár énekelni, sőt, egy énekkarba is felvételt nyert. (Oroszlán Zsófi tervezőszerkesztő)

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video